Vannak azok az élmények, amik első alkalomként az ember életében tuti hogy örökre megmaradnak, de emellett még kifejezetten pozitívak is, így duplán emlékezetesek. Ilyen volt számomra a Needless és a Nefalem közös mini turnéja két országon keresztül.
Egy péntek délelőtti indulást követően felvágódott a kisbusz az autópályára és irány Szlovénia. Néhány cigizős/ivós/pihenős megálló után kora délután érkeztünk Mariborba, a Dvorana Gustaf Pekarna klubhoz, aminek már a közvetlen környezete is zseniális.
Elsőre lepusztultnak tűnik, de a figyelmesebb néző rájön hogy a rengeteg graffiti, a vasból eszkábált szobrok, a rozoga kültéri sütögető választott design. A korai érkezés még nem tette lehetővé a bepakolást, úgyhogy Bánfalvi Laci ajánlására gyalog indultunk el egy helyi kajáldához hogy némi tradicionális falatot magunkhoz véve kezdjük az estét. Némi keresgélés a tűző napon, séta a Dráva partján és a csapattagok ideiglenes elvesztése után megálltunk egy teraszos étkezdénél, ami ugyan nem az volt amit beterveztünk, de legalább sokat késett a rendelés, így hárman vissza is indultak a kipakolást megcsinálni, evés nélkül.
Mire visszaértünk már folytak a színpad körüli munkálatok, a hősök megkapták vacsorájukat amit utánuk vittünk, felállítottuk a merch pultot, majd jöhetett a sörözés/kávézás az est másik két magyar fellépőjének, az Atrox Traumának és Rivers Ablaze-nek a társaságában.
A 20.00 órás ajtónyitáskor már minden készen állt, elkezdtek a vendégek is beszivárogni, majd fél órával később a Nefalem kezdte a műsort. Jött az intro, ami alatt vörös fényben úszott a megemelt színpad, amit némi füsttel bolondítottak meg. Már akkor tudtam hogy itt bizony szép fények lesznek, de arra nem számítottam hogy ilyen brutál jól fog kinézni. Változatos volt, jó minőségű lámpákat használtak és még kezelni is tudták őket. Még Horváth Bence dobos is kapott belőle bőven, ami egyáltalán nem szokványos, így viszont külön élmény volt lefotózni ahogy teljes beleéléssel csépeli a cájgot.
Fél órás szettjük alatt megmutatták a szlovén közönségnek hogyan tolják a magyarok a melodikus death metált. Forczek Ádám szokás szerint nem fogta vissza magát, teljes átéléssel acsarkodott az egybegyűltek arcába. Csendőr Balázs és Garai Tamás gitárosok keveset mozogtak, cserébe viszont olyan szólókat toltak hogy az ember elfelejtett levegőt venni. Mögöttük Baricsa Gergő basszusgitárján művelt csodákat olyan pózokban, amiket nézni is öröm volt, nem hogy játékát hallgatni. Bence a doboknál nem kisebb elánnal játszott/üvöltött, szerintem legközelebb tenni kellene elé egy mikrofont!
Tűpontosan tolták legnagyobb slágereiket, amik egyébként kifejezetten jól szólaltak meg, ez pedig legalább annyira a helyi szakemberek érdeme, mint amennyire Vincze Tomié. A nyitó The Banerider’s Domain kegyetlenül ütött, ennél már csak a zárótétel They Bleed Black ami jobban odavágott, az átszerelés alatt végig a fülemben csengő „Hail” kórus ritmikájára kerestem az államat a padlón.
Volt 20 percünk hogy visszaálljon a pulzusunk, aztán felrobbant a színpadra az Atrox Trauma, hogy brutális thrash metáljukkal folytassák a Nefalem által megkezdett pusztítást. Sajnos nekem a munkám vette el a figyelmem egy kicsit, így őket és az utánuk jövő Rivers Ablaze-t „csak” hallgatni tudtam, de annyit mondok, így kell színpadon megjelenni, így kell extrém metált játszani.
Hallhatóan mindenki átadta magát a teremben a muzsikának, legalább annyira mint Knapp Oszi a színpadon. Imádom ahogy beleéli magát, mintha egy másik dimenzióban lenne.
Aztán jött a Needless, akik egy 8 dalos műsorral készültek lenyűgözni a közönséget, és jelentem, sikerrel vették az akadályt. Ádám újra a színpad elején várta, hogy a két fellépés közötti nyugdtabb, már-már visszahúzódó énje háttérbe vonuljon, és előjöjjön belőle a hörgő démon. Nem is volt menekvés, szó szerint leüvöltötte/acsarkodta/énekelte a fejünket már a Twilight Cradle-ben is, és még hátra volt hét tétel. Nem is értem honnan szedi az energiát…
Két oldalán Ferenczi Marci és Katona Kristóf gitárosok olyan technikás death játékot mutattak be, aminek fesztiválokon, akár arénákban lenne a helye. Vastagon, de tisztán szólalt meg minden, azok a szólók (főleg a kedvencem a Dark Epiphany-ben) gyönyörűek voltak. Mögöttük Bánfalvi Laci kicsit az árnyékba húzódva tolta a precíz alapokat basszusgitárján, Cristobalról meg csak annyit tudok mondani hogy ő egy igazi „WAR TANK” 😀
Mire befejezték a koncertet, kő kövön nem maradt a teremben.
Egy kis duma/sörözés után jöhetett a várva várt össze- és bepakolás (kétszer, mert hát miért ne hagynám a leghátsó ülés alatt a kis bőröndömet, amiben csak olyan van amire szükségem volt a tisztálkodáshoz) és irány a szállás.
A szállás, ahol minden alkalommal elhagyta a lelkünk a testünket, mikor le kellett menni vagy éppenséggel, ami még rosszabb, felmenni a lépcsőn, amit Legóból jobban építenék meg. Sebaj, legalább a hangulat jó volt és tudtunk pihenni. Ja, nem, alvás se sok jutott…
Reggel 7-kor keltünk, benőtt szemekkel összepakoltunk, irány a kisbusz, GPS keresés a legközelebbi Mekire. Reggeli, két kávé és egy több mint 6 órás autóút Erbába, Olaszország északi vidékére.
Korán érkeztünk, így volt alkalmunk kényelmesen kipakolni, megismerkedni a szervezőkkel, az est többi fellépőjével és az igazi olasz vendégszeretettel.
A Bloodfeast minifesztivál első napja május 30-án került megrendezésre a Centrale Rock Pubban, ami egy kifejezetten hangulatos klub, élő zenével egybekötött iszogatásra vagy akár zseniálisan finom szendvicsek fogyasztására.
Mi pontosan erre a két tevékenységre használtuk a terasz részt, egészen 21.25-ig amikor is a Needless egy már remek hangulatban lévő közönség elé lépett. Nem váratták meg az embereket, olyan energiával vágtak bele az első dalba, ami egyértelművé tette hogy az este igazából csak akkor kezdődött el.
40 percet kaptak a fiúk, de már az első 10-ben sikerült olyan örömujjongással egybekötött villázást kiváltaniuk mindenkiből hogy csak néztem. De volt itt minden is, a hajrázástól kezdve a táncon át a magyarul bekiabált „k…ajó” ösztönzésig! A fények megint csak nagyon jó hangulatot teremtettek ehhez a progresszív death metal zúzáshoz, a hangosítás pedig csak feltette az i-re a pontot, brutálisan szólt minden. De a technikusok nem csak ebben remekeltek, a gyorsvonatként robogó koncertet a mikrofonhiba sem tudta megakasztani, köszönhetően a helyi csapat gyors reagálásának.
Nem igazán hagytak minket levegőhöz jutni, de nem is volt rá szükség. Az egyik személyes kedvencem, a kezdő Twilight Cradle után szinte szünet nélkül jöttek a tavaly megjelent Premonition album tételei. A harmadikként érkező Night of the Hunt kivételével minden erről az albumról származott, ami határozottan egy újabb lépés volt a saját világuk és hangzásuk tökéletesítésében.
Ez meglátszódott a teljesítményükön is, egységes, összeszokott csapatot láttunk. Hiába csak tavaly csatlakozott hozzájuk a venezuelai származású Cristobal Romero (aki egyébként hihetetlen teljesítményt nyújt a dobok mögött), ez így egy kerek egész.
Nagyon jó volt látni, hogy ez a súlyosabb, extrém zene ennyi embert mozgat meg ilyen szinten. Az albumot és a koncertet záró Worlds Forgotten, Dreams Undone olyan léggitározást váltott ki, hogy tehetségkutatónak is elment volna. Meghajlás, kis ünnepeltetés és rengeteg örömteli arc a színpad mindkét oldalán.
Ádám viszont még nem végzett az egybegyűltek szórakoztatásával, 20 perc átszerelés után újra megjelent mikrofonnal a kezében, ezúttal a Nefalem élén. Kimerültségnek vagy leeresztésnek nyomát sem láttam, hangulatos introjukat követően bele is csaptak az egyszerre brutális, mégis slágeres The Banerider’s Domainbe, és onnantól nem volt megállás.
Ők is főleg legutóbbi albumukból táplálkoztak (bár nekik ez az egyetlen nagylemezük), csak az Invictus és az I, Darkeater ami régebbről származik. Mondjuk, mindegy is volt mennyire régi vagy új a zene, úgy sodort magával mindenkit, ahogy ritkán látni, vicc nélkül, még a helyi hangtechnikusok is csápoltak, rázták a fejüket. A bulit látva a Needless headbangelő tagjai is felbátorodtak, még „selfie” is készült a színpadon tomboló zenészekkel.
Hihetetlen teljesítményt nyújtott az együttes, a gitárosok tűpontosak voltak, a szólók gyönyörűek, Bence a dobok mögött nem tudta kontrollálni az arcát, annyira a zónában volt, Gergő a basszusgitáron csodákat művelt. Sajnos túl gyorsan elröppent a 45 perces műsoridő, de kellett egy kis pihenő ekkora zúzás után, meg is rohantuk a közönséggel együtt a pultot, hogy pótoljuk az elvesztett folyadékot.
A hely eddigre meg is telt szinte teljesen, bent és kint is bulizó tömegek, amit még volt szerencsénk élvezni egy kicsit, aztán sajnos újabb pakolás (nem, ezúttal nem hagytam a cuccok mögött semmit). Az aznap éjszakára lefoglalt szállás sem rejtett olyan veszélyeket, mint az előző éjszakai, hacsak a hajnali 3-kor, enyhén ittas állapotban megejtett, a Subscribe együttes értékeit taglaló értekezés nem számít annak.
Ki is pihentük ezt a komoly diskurzust a következő 3 órában, amit Laci ébresztése vágott olyan rövidre, majd készülődés, Cristobal búcsúja Erbától (AAAIIIIIAAAAAAAAAAAAAAAA) és neki is feszültünk az előttünk álló 10 órás útnak. Mondjuk leginkább Vincze Tomi feszült neki a volánnál, hálánk üldözni fogja ezért is!
Pár szóban: pakolás, rossz szóviccek, gyors kaják, hatalmas bulik, hangulatos helyek, még egy kis pakolás, sok ordítás, hajnali nagyon okos diskurzusok, ropi dobálás az emeletre, halállépcső, még több pakolás, iszogatás és metál. Kell ennél több egy turnén?
