A Dominum együttest a tavaly decemberi Battle Beast egyik előzenekaraként fedeztem fel magamnak, az akkor még számomra ismeretlen banda nagyon jó benyomást nyújtott a színpadon. A koncert előtt pár számukat meghallgattam, és már akkor éreztem, hogy bejöhetnek számomra, és erről a bulijuk meg is győzött azonnal – tökéletesen működött az előzenekar intézménye –, s el is határoztam, hogy onnantól kezdve figyelni fogom pályafutásukat. Látszott rajtuk, hogy nem akarnak egy zenekar lenni a sok közül, hanem szeretnének mászkálni felfelé a ranglétrán, s ezért mindent meg is tettek. Hogyan? Egyrészt azt a kis színpadrészt, amit kaptak előzenekarként, szépen feldíszítették és be is lakták rendesen, ami már nekem azt jelentette, ha ennyire adnak a külsőségekre is, akkor ott igencsak megtesznek mindent a felemelkedésre. Másrészt nyilván a számok nagyon is rendben voltak, az énekes hangja szerintem nagyon el van találva, s ami a legfontosabb, hogy elképesztő élvezettel nyomták végig a nekik szánt időt. Most a harmadik lemezükkel jelentkeznek és önálló koncertet is adnak a Barba Negrában december 1-jén.
A Dominum egy nürnbergi német heavy/power metal zenekar, amit Felix Heldt énekes (művésznevén Dr. Dead) alapított 2022-ben. Tehát egy fiatal zenekarról beszélünk, aminek a PR-ját Felix szépen felépítette, ugyanis ő eszméletlenül szereti a zombis témákat. Nagy rajongója az ilyen jellegű filmeknek, sorozatoknak és játékoknak. Így aztán a koncepció szerint Dr. Dead, az őrült tudós, egy zombikból álló hordát irányít, akik jobbá akarják tenni a világot (hogy a zombik hogyan teszik jobbá a világot, arra még nem sikerült rájönnöm). De ha esetleg ezt a zene által teszik, akkor viszont nagyon jó úton haladnak. S ez az út felfelé vezet, mert míg az első albumuk a 18. volt a német albumlistán, addig a második már befért az első tízbe is (9. hely). A srácok nagyon tevékeny élőhalottak, mivel most érkezett a harmadik lemezük Night is Calling (Hív az éjszaka) címen a Napalm Records gondozásában – négy év alatt három –, amivel biztos vagyok benne, hogy a német listákon már be fognak férni az első ötbe is. Ugyanis az együttes a tartalmas dalszerzést nehéz riffekkel és ellenállhatatlanul fülbemászó refrénekkel ötvözte, s ezzel, meg az előző két lemezzel kivívta saját izgalmas réspiacát a modern metal, a horror esztétika és az arénakész refrének között, hiszen Felix Heldt által producált, és a neves producer, Jacob Hansen által kevert Night is Calling album a zenekar zenei világát még súlyosabb riffekkel, nagyobb refrénekkel és filmes drámaisággal bővíti ki. Viszont a zene mellett azért kiemelném a szöveget, mert azt gondolhatnánk, hogy biztos végig valami bugyuta horroros gondolatokkal szembesülhetünk, de kifejezetten vannak olyanok, amik azért elgondolkodtatásra késztetnek minket.
Dr. Dead (ének) és zombijai – Tommy Kemp (gitár), Patient Zero (basszusgitár) és Victor Hilltop (dob) – vezetésével a Dominum az elmúlt években Európa-szerte színpadokra vitte élőhalott látványosságát, s olyan egyedi hangzásvilágot is sikerült kialakítaniuk, hogy nemcsak nyitott, de csukott szemmel is bombabiztosan fel lehet ismerni őket. Viszont nyitott szemmel a tagokból csak az őrült tudóst tudjuk azonosítani, mert a koncerteken a többiek maszkban vannak, s úgy tolják a zombit. A zombigárda ezzel a harmadik albummal is hű maradt mindahhoz, amit a Dominum jelent, s egy dolog mostanra már biztos lett – az élőhalott osztag növekszik.
A The Circus is in Town az előző albumbeli számokhoz képest újdonságot hoz a cirkuszi hangzásvilágával, miközben az eddigi kitaposott ösvényről egyáltalán nem lép le. A refrén hangzásvilága viszont már annyira az előző lemezekre hajaz, hogy egy pillanatra azt hittem, hogy ezt már használták valamelyik albumon. A számban nagyon figyelemfelkeltő és érdekes szólót kapunk a dob és a szinti által. Az egész számra jellemző a dallamvilág változatossága és a hangszerek időközi kiemelése.
A Doctor Doctor számban meg pont fordítva van. Az egész szám annyira tipikus hangzásvilág, remekül nyit a szinti felütéssel, amit a refrén magasabb hangú orvosi skandálása tesz még különlegesebbé, amit aztán később még jobban kiemel a kórusos dúdolás a szám közepén. Minden hangszer szépen dolgozik együtt, remek sláger ez a szám, ahol a végén a refrénben megszokott Doctor Doctor felkiáltással zár (azt hiszem, hogy a koncerteken nem lesz nehéz ezt énekelni 😀 ).
A Children of the Night-nál a zombik egy picit keményebb oldalukat veszik elő, s megmutatják, hogy egy kicsit zúzósabb nóta is elfér a repertoárban. Itt is remekül játszanak a dallamvilággal, hol egy kicsit lassúbb, hol egy kicsit gyorsabb a nóta, de a refrén egyértelműen csúcspont a keménységével.
A Nosferatu egy rakkolós tempóval rendelkező dal, ahol megidézik a vérszívót, ha már hív az éjszaka. Nekem ez a nóta kicsit kilóg lefelé az albumról, de azért nem mondom, hogy olyan szörnyű lenne, mint maga a téma, amit a zombik, mint csodálatuk tárgyaként fogadnak.
A Dark Melodies nagyon szép lassabb szám, ami az ének bevezetővel és a lágyabb zenével elvezet minket ahhoz a mennyei szépséghez, amit a hangszerek nélküli fantasztikus ének tálal elénk hidegkirázósan. A gyönyörű lágyság után mindig érkezik jing másik fele a jang, hogy keménységgel helyreállítsák az egyensúlyt.
A Night is Calling az első pillanattól kezdve megadja az ütemet, s azonnal megmutatja nekünk a gyors tempó világát. Itt közreműködik Marina La Torraca, a Battle Beast új énekese, aki magas hangjával hozzá tud adni a szám minőségéhez. A szöveg vérfarkasos felszínes mondanivalója alatt azért megbújik egy mélyebb értelem is az emberi átváltozások kapcsán. Ez a szám is abszolút sláger, tipikusan dúdolható refrénnel, ami a koncertek ura lehet.
Nos a szörnyek névsora nem fejeződött be, mert a következő szám a Hasfelmetsző Jack (Jack the Ripper) emberszörnyetegről íródott, aminek hangzásvilága szintén megadja a kellő keménységet a témához illően. Nagyon érdekes van kialakítva a dallam, ugyanis a szövegbe bele van csempészve a királyi család, ahová a nyomozás szálai vezetettek (de soha nem derült fény a hasfelmetsző kilétére), s a nóta egy részében olyan kicsit „királyi” melódiák is vannak.
S ha már még mindig a Night is Calling lemezzel múlatjuk az időt, a zombik úgy érezték, hogy ide illik Michael Jackson Thriller száma. Nyolcadik számként feldolgozták, de a talán egy kicsit keményebb hangvételen kívül mást nem tettek hozzá.
A poklot sem hagyjuk ki, ugyanis a következő a Devil’s Son, ami igencsak pörgős nóta, és keményen végigzakatolja a 3.31 percet, egy perc pihenőt nem hagyva senkinek. Azaz igen, mert néha-néha lágyabb betétek teszik színesebbé a dalt. Szokták mondani, hogy az ördög soha nem alszik, hát itt nem is tud, mert a tempó folyamatos mozgásra késztet minket.
Az I Don’t Drink Wine már visszavesz a tempóból, és a középtempós nóta ismét a vámpírságról szól a felszínen. A refrén piszok módon kiemelkedik a dal síkjából és el is viszi a hátán az egész dallamot.
Az Endzeit (Végidők) lassú ének felvezetéssel indul, de aztán később a hangszerek se gyorsítják fel túlságosan, viszont az egész előadásmódon érződik a szájbarágós attitűd. Ugyanis a dalnak elég kemény politikai, társadalmi és globalitás töltete van. A számot vehetjük úgy, mint egy végbeszéd, ami szinte azt sugallja, hogy már minden visszafordíthatatlan, ezt elcsesztük. A dallam nem rossz, néhol kicsit keményebb, néhol lágyabb, néhol csak a dob dominál, néhol csak a szöveg, viszont mindenképpen a tartalom viszi a pálmát.
Már csak két akusztikus feldolgozás maradt a végére: az előző két lemezről, a Don’t Get Bitten by the Wrong Ones és a Hey Living People. Mind a kettő jól hangzik, ahogy Felix tökéletes hangja felülemelkedik a lágy gitárjátékokon.
A Dominum zombijai most is odatették magukat, és ezzel a harmadik lemezükkel még feljebb emelték ázsiójukat. Az eddigi dallamvilág megtartása mellett tudtak tovább lépni és becsempészni újabb változatosságokat a zenei világukba. De nem csak oda, mert a témák is elég változatosak a különböző létező és nem létező szörnyek felidézésével, amik között nagyon komoly mondanivalók is vannak.
9/10
Koncert: 2026. december 1., Barba Negra.
Jegyek kaphatóak a jegy.rock1.hu oldalán!