The Gathering – Mandylion 30th Anniversary 
Budapest, Barba Negra, 2026.06.27.
Vannak koncertek, amelyekre egyszerűen nincsenek szavak, mert nemcsak zenei élményt, hanem egy komplett időutazást és egy rég feladott álom beteljesülését jelentik. Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja, hogy 2026 júniusában a Barba Negra színpadán újra együtt látjuk a The Gatheringet és a zseniális Anneke van Giersbergent, valószínűleg csak egy legyintéssel intéztük volna el: „Szép álom, de ez már sosem fog megtörténni.” Szombat este mégis megtörtént a csoda. Az idén 30 éves, korszakalkotó Mandylion album évfordulós turnéja Budapestre érkezett, a hangulat pedig már az első akkordoknál izzott a forróságtól és nem csak a nyári meleg miatt.
Az este felvezetéséért az olasz The Foreshadowing felelt, akik az ekkor még némileg szellősebb Barba Negra sátorban léptek a deszkákra. A formáció hamisítatlan, gótikus elemekkel sűrűn átszőtt doom metalt játszik, méghozzá kifejezetten magas minőségben. Ha azonban létezik olyan zenei stílus, ami gondolatiságában és hangulatában abszolút nem passzol egy kánikulai, forró nyári naphoz, akkor ez az éjsötét, fekete borongósság egészen biztosan nem. Bár a hangzásuk helyenként kicsit kásásan szólalt meg a monumentális térben, az egyszeri hallgató figyelmét így is pillanatok alatt képesek voltak megragadni. A megszólalásbeli apróságok ellenére a zenekar kifejezetten feszesen, precízen és professzionálisan játszott végig. Külön érdemes kiemelni a frontembert, aki egy rendkívül karakteres, nagyszerű orgánummal van megáldva, miközben a színpadi jelenléte alapján egy totálisan introvertált karakternek tűnt. Persze ehhez a mély, melankolikus és súlyos zenei világhoz egyáltalán nem is illett volna egy közönségszórakoztató humorherold vagy egy folyamatosan dumáló ceremóniamester. Alapvetően egy nagyon korrekt és hangulatos felvezetést kaptunk tőlük. Bár a rekkenő hőségben nehéz volt teljesen átszellemülni a sötét témáikra, az olaszok teljesítménye egészen biztosan elérte a célját: nálam például abszolút felkeltették az érdeklődést, és borongósabb, hűvösebb őszi-téli napokon biztosan újra elő fogom venni a dalaikat otthon is.
Anneke és a The Gathering. The Gathering és Anneke. Ezt a két nevet évtizedeken át szinte lehetetlen volt különválasztani a rajongók szívében, mégis húsz hosszú éven át úgy tűnt, hogy ez a fúzió már csak a régi lemezek között és a szép emlékekben létezik. Sokáig tényleg úgy hittük, hogy a nagyközönségnek soha többé nem lesz része ebben a csodában, és el kell fogadnunk a megváltoztathatatlant. De hála az égnek, a tavalyi hazai pályás koncertek olyan jól sikerültek, hogy a nosztalgiának induló örömzenélésből végül megszületett a teljes világ körüli Mandylion 30 turné. Ennek a hihetetlen diadalmenetnek lehettünk a tanúi szombat este a Barba Negrában. Sokszor és sokan leírták már Anneke van Giersbergen utánozhatatlan frontemberi és énekesi kvalitásait, de ezt egyszerűen nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ezen az estén is igazi, tiszta varázslatot mutatott be a hollandok nemzeti kincse, a metal színtér mosolygós Istennője. Érdekes volt látni azt a finom, mégis határozott dinamikát, ahogyan irányítja a zenekart, pedig pont ő az, aki közel húsz év után tért vissza a bandába. Egyszerre volt jelen a színpadon egy hihetetlenül közvetlen, kedves, folyamatosan mosolygó lány és a karizmatikus frontasszony, akinek minden rezdülése mögött ott rejlett az igazi díva személyisége. Kicsit meglepett és szerintem sokan mások is így voltak ezzel a nézőtéren, hogy nem a klasszikus albumsorrendben adták elő a Mandylion dalait. Viszont ez a húzás így utólag visszatekintve zseniálisnak tűnt, mert egy sokkal ívesebb, dramaturgiailag tökéletes koncertet kaptunk. Nem utolsósorban nagyon is örültem annak, hogy a jubileumi korong mellett a többi Annekével felvett lemezről is érkeztek nóták: a How to Measure a Planet?-ről például rögtön három tételt is kaptunk. És urambocsá, mennyivel dögösebben, metalosabban szólaltak meg ezek a dalok élőben, mint a letisztult stúdióverziókon! A színpadról egyszerűen áradt a nagybetűs ZENE. Nem egy egyszemélyes produkciót láttunk, hanem zseniális muzsikusokat, akik együtt lélegeznek egymással és a dalaikkal. René Rutten gitáros, Hans Rutten dobos, a beugrós Remco van Zandvoort billentyűs és Hugo Prinsen Geerligs basszusgitáros olyan elképesztő hangszeres alázatot és profizmust tettek le az asztalra, ami előtt le a kalappal. Bár a koncert legelején a technika ördöge miatt még picit keresték az arányokat, a hangzás nagyjából az első dal végétől kezdve abszolút tökéletes, telt és bivalyerős lett. Ezt a zenei utazást ráadásul rendkívül ízléses és gyönyörű háttérvetítések támogatták meg vizuális téren, amelyek nem elvonták a figyelmet, sokkal inkább elmélyítették a dalok atmoszféráját. Amikor pedig a Mandylion szerzeményei kerültek sorra, a sátor valósággal lángra lobbant. Ezek a dalok az elmúlt három évtizedben gyakorlatilag generációs himnuszokká nemesedtek, így nem csoda, hogy minden egyes klasszikus tételt elképesztő üdvrivalgás fogadott. De az egész koncertre univerzálisan jellemző volt, hogy a közönség nemcsak a borzasztó nyári kánikula miatt égett ezerfokon, hanem amiatt a belső tűz miatt is, mert végre újra láthatta és hallhatta ezeket a nótákat az igazi The Gathering prezentálásában. Felsorolhatnám az összes nótát melyik miért volt különleges vagy katartikus, de egész egyszerűen felesleges lenne, mert mindegyik dalt a szó szoros értelmében tökéltesen adták elő.
Nagyon ritka az olyan pillanat egy koncertjáró életében, hogy azt látja/hallja, hogy egy zenekar és a közönsége az első pillanattól kezdve ilyen szinten együtt rezonál. Minden egyes másodperce felemelő és léleksimogató volt ennek az estének. Számomra a legnagyobb katarzis azonban az utolsó dal után következett. Jött a közös meghajlás, a zenészek arcán a totális, őszinte meghatódás tükröződött. A fények felgyúltak, ahogy a tagok lassan elhagyták a deszkákat, a közönség nem mozdult: csak énekelt tovább kíséret nélkül, teli torokból. Na, az valami egészen elképesztő pillanat volt!
Még nem múlt el a hőség és még fülünkben csengenek a Mandylion felejthetetlen dallamai, de az már most biztos, hogy a június 27-ei budapesti koncert bevonul a hazai koncerttörténelem legkülönlegesebb pillanatai közé. Aki kihagyta ezt az estét tényleg nagyon bánhatja, valószínűleg egy megismételhetetlen élményről maradt le.
Fotók: VARESZFOTÓ/Varga László – A RockStation szíves engedélyével!