A thrash metalban és a kistesóban, a power metalban könnyen előfordulhat az, hogy az együttesek bele tudnak esni abba a hibába, hogy túlságosan sablonos dalokat írnak. Ugyanis mindkét stílusnak megvan az az alapja, hogy a lábdobok és a gyors ritmus dominálja a szerzeményeket. Nagyon észnél kell lenni tehát ezen műfajú bandáknak, hogy ne fulladjon unalomba egy-egy lemezük amiatt, hogy a hallgatónak ne támadjon az az érzése, hogy ezt a dallamot mintha már elsütötték volna az előző meg az azt megelőző számban. Nyilván mivel ezeknek a stílusoknak a száguldás és dübörgő lábdob a fő jellemzője, ezért ezt teljesen kikerülni nem lehet, s gyakorlatilag nem is kell, mert ezért is szeretjük – én is nagyon mind a kettőt –, de azért érdemes odafigyelni a szerzőknek némi változatosságra.
A Killkaiser egy öttagú koreai thrash metal zenekar, amelyet a kompromisszummentes klasszikus thrash metal iránti közös szenvedély kovácsolt össze 2018 októberében. Eleinte egy online zenei közösségen keresztül összehozott zenésztrióként indult, azóta egy teljes felállású zenekarrá nőtte ki magát: Kyungjun Kim (ének), Hyeongjun „Jack” Kim (basszusgitár, vokál), Soonhoo Myung (gitár), Yonghyun Kim (gitár) és Seungmin Ha (dob). Bár a zenekar gyökerei szilárdan a régi vágású thrash metalban gyökereznek (inspirálódtak például a Sepultura és Slayer zenekarokból), zenéjük tükrözi tagjainak sokszínű zenei hátterét, a kérlelhetetlen dinamizmust emlékezetes dallamokkal, vokális játékkal és jellegzetes dalszerzéssel ötvözve. Jack mélyebb és Kyungjun magasabb vokális stílusa közötti kontraszt mélységet és dimenziót ad a zenének anélkül, hogy feláldozná a zene nyers intenzitását (S mennyire jól tették, hogy Kyungjun csatlakozott az együtteshez, össze lehet hasonlítani, mert a két középső öt évvel ezelőtti két kislemezes klipen még csak Jack énekel mélyebb hangon – nyilván a lemezen már nem egyedül).
A Partisan és a Blood on the Rust című kislemezek megjelenését követően, augusztusban megjelent az első nagylemezük Killed in Carnage (Vérontásban ölték meg) címmel. A cím és a borító kép – Dan Goldsworthy elismert művész készítette, akinek portfóliójában olyan neves metálzenekarok is szerepelnek, mint pld. Sepultura – elegye már elsőre előrevetíti, hogy az album dalai a háborút és annak emberi árát, s ezeken felül még ideológiai szélsőségességet, a történelmi tragédiákat, valamint a vallásról és az emberi létről alkotott sötétebb gondolatokat boncolgatják. A koreai háborútól a mitológiáig és a vallási képekig terjedő témákból inspirálódva az album az agresszív thrash metalt olyan témákkal párosítja, amelyek túlmutatnak a műfaj hagyományos témáin. Ha van tárgykör, ami ezen műfajért kiállt, akkor az a harc, a háború lehet. Az agressziót, a dühöt, az öldöklés elítélést tökéletesen ki lehet fejezni a gyors, brutális dallamokkal és a kíméletlen, harcias énekkel. A Killkaiser tagjai meg is ragadták az alkalmat, hogy kiadják magukból azt a sok borzalmat, amit gondolnak az értelmetlen háborúról és halálról, s ehhez nem is találhattak volna jobb zenei stílust.
A lemez tartalmát természetesen a gyors és kemény ritmusok uralják, de a fiúk figyeltek arra, hogy azért számos változatosságot belevigyenek a számok zenei tartalmába. Van persze egy tipikus thrash-es alapritmus, ami végigvonul szinte minden számon, és van is egy picit olyan érzése az embernek, hogy hasonlítanak a számok, de a gitár- és a két énekes hangjátéka igazán kiemelkedő és kellően változatos ahhoz, hogy ne fulladjon unalomba a lemezre felkerült nyolc szám. S ehhez még hozzáteszik a maguk részét az igencsak brutális dalszövegek. Itt van minden: vér, öldöklés, halál, a lélek vergődése, hazugság, bánat, sírás, apa kérdőre vonása az otthon hagyott gyerekek által, egyszóval szinte az összes borzalom, ami a háború fogalmához hozzátartozik. S az együttes tagjai ezt egy belülről jövő sikoltással, ordítással, könyörtelenül mesélik el a kőkemény zenébe foglalva. S ez a zene tökéletesen profi produceri, hangkeverési munkával készült, ami még drasztikusabbá teszi a hangzás által a témát. Az összes hangszer kegyetlenül szól: itt tényleg dübörögnek a dobok, lángolnak a gitárok, Kyungjun hangja brutális, amit fantasztikusan egészít ki időnként Jack mélyebb, doom metálos hangja. Ez az egész hangzás annyira komplex és letaglózó, hogy azonnal berántja a rajongót, s úgy érzi, hogy naponta többször is meg kell hallgatni a lemezt (legalábbis én így voltam vele)!
Összeségében tehát ez a lemez igen jól sikerült. Ugyan a stílusra jellemző sablonosság megvan, de azért sikerült kellően változatos motívumokat is belecsempészni minden számba ahhoz, hogy megfogja a hallgatót és ne is eressze el. Mondanom sem kell, hogy a szövegek mély tartalma kellően megadja azt, hogy minden ember elgondolkodjon a dalok alatt a háború borzalmairól, és hogy mennyit ér egy emberélet. A koreai srácok elég rendesen odatették magukat a bemutatkozó lemezükön, én konkrétan várom a folytatást, amiben a zene ugyanilyen kompromisszummentes legyen, de a téma azért vidámabb!
9/10