A koncert előtti napokban azon gondolkodtam, hogy tud-e nekem újat mutatni egy olyan együttes, aminek számos élő fellépésén voltam már és rongyosra hallgattam a lemezeit? Miért is megyek el a mittudomén hanyadik előadásukra ismét? Lesz-e valamilyen újabb színpadi látvány vagy elég-e egy esetleges szimpla dobhártyaszaggató hangzás minden körítés nélkül? Úgy gondolom, minden is számít és semmi sem egy olyan együttestől, akinek hatalmas rajongója vagyok! Evidens, hogy élőben akarom hallani őket, és ez motivál sokadjára is, ha megveszek egy koncertjegyet. De persze fanatikusként könnyebben megbocsátok egy-két bakit vagy egyszerűbb showt is. Egy szó mint száz, azért szurkoltam le a belépő árát most is, mert szórakoztatóan jól akartam érezni magam a Battle Beast koncertjén a Barba Negrában, hiszen a 2005-ben alapított finn banda pontosan azt a dallamos heavy/power metal vonalat képviseli, ami a fő kedvencem. Pár hónapja jött ki a 7. sorlemezük, ami szintén folytatja az eddig megszokott stílust, így biztos voltam benne, hogy most sem fogok unatkozni.
A két előzenekar közül a svéd Majestica az, amelyik közelebb állt a szívemhez. A szimfonikus/power metalt játszó formáció legutolsó lemeze (Power Train) bitang jól sikerült és Tommy Johansson csodálatosan szárnyaló hangja mindig elbűvöl. Így hát nagy örömömre szolgált, mikor kiderült, hogy ők lesznek az egyik előzenekar.
Azért a pár éve létező német Dominum is az érdeklődésem központjában volt, mivel ők is zeneileg rendben vannak nálam, és itt a színpadi megjelenésre különösen kíváncsi voltam.
MAJESTICA
Ha most egy szóval kéne összefoglalnom, akkor egy együttesnév jut eszembe így kedd estére: HétköznaPICSAlódások. Lehet, hogy nekem voltak nagyok az elvárásaim, de hát miért is ne lennének! Ugyan régebben még nem annyira fogtak meg, de az idei Power Train lemezük nagyon bejött, Tommy hangja meg mindig elvarázsol. Az az igazság, hogy a számokat korrektül előadták, s bevallom őszintén, hogy bár az előzenekaroknak csak fél óra jutott, még hallgattam is volna tovább, mert így nagyon rövidnek tűnt, de mint koncert, nekem nem állta meg a helyét. Olyan lelketlen, gépies volt az előadás, a színpadon nem történt semmi, állt mindenki a saját helyén, oszt ennyi. Valahogy olyan érzésem volt, hogy hát ki kell jönni, elő kell adni 7 dalt (mondom még egyszer, ezzel nem volt baj), oké, megvan, menjünk haza. Nem tudom mennyi kohézió van a tagok között, mert külön-külön is zenéltek itt-ott az elmúlt években, Tommy a YouTube-on is épít karriert magának, de úgy tűnt számomra, hogy ez meg is látszik rajtuk. Sajnos itt még a beállítás sem segített nekik, mert az énekhang lehetett volna még ércesebb. Én azért fogok adni nekik egy újabb esélyt, ha a jövőben lesz rá lehetőségem, hogy élőben lássam őket, mert nem botrány volt az, ami történt, csak egy kis szív kellett volna hozzá, és akkor semmi morgás nem hagyná el a számat.
Dallista:
01 Power Train
02 Night Call Girl
03 Rising Tide
04 No Pain, No Gain
05 Above the Sky
06 Metal United
07 Outro (Alliance)
DOMINUM
Nagyon kíváncsi voltam, hogy a viszonylag friss német zombi négyes mit alakít a színpadon, s nem árulok el nagy titkot, hogy jobban is tetszettek az egész showt tekintve, mint a már említett társelőzenekar. A koponyák és koporsódíszletek között „csámpázó élőhalottak” elég jó benyomást tettek rám. A színpad jobb oldalán kifeszített molinón az egyik dalcímük volt felírva, ami akár egy mottójuk is lehetne a filozófiájukhoz: Don’t Get Bitten By The Wrong Ones (Ne hagyd, hogy a rosszak megharapjanak). Ugyanis az énekes, Felis Held nagy rajongója mindenféle zombis témának (filmek, sorozatok, képregények, játékok), és az együttest is úgy hozta létre, hogy ő Dr. Dead, egy őrült tudós, és egy zombikból álló hordát irányít, akik jobbá akarják tenni a világot. Na, most a végét nem értettem, hiszen a zombik hogyan is teszik jobbá a világot? De ha a kiemelt szám címet globálisan nézzük, akkor már kerek, mert hát a jót terjesszük, ne a rosszat. Az együttes tagjai maszkban lépnek fel, ami még jobban emeli a színpadi látványt és a „félelmet”. Nagyon korrekt power metalt hallhattunk tőlük, amiben semmi extra, de ÉLTEK (vagy haltak) a színpadon, ami magával ragadta a közönséget. Ennek bizonyítéka, hogy magunktól kezdtük el skandálni a nevüket, míg szegény Majestica úgy próbálta kihúzni belőlünk. A koncert közepén Felis egy füstölgő tömjént is behozott és párszor a közönség felé lóbálta, ami akár halált is hozhat vagy áldást. Szerencsére az utóbbi lehetett, mert életben maradtunk. Az utolsó számnál négy hatalmas fekete léggömböt dobtak közénk, amikkel jól el is voltunk, kvázi terjesztettük a kórt emberről emberre. A hangzás itt már nagyon is jó volt, az énekes hangja tökéletesen betöltötte a teret. Nos, ők számomra kellemes meglepetés voltak, el is döntöttem, hogy figyelemmel fogom követni karrierjüket.
Dallista:
01 Danger Danger
02 Killed by Life
03 The Dead Don’t Die
04 Frankenstein
05 We Are Forlorn
06 Don’t Get Bitten by the Wrong Ones
07 Rock You Like a Hurricane (Scorpions cover)
08 We All Taste the Same
09 The Chosen Ones
10 Immortalis Dominum
BATTLE BEAST
Elérkeztünk a főzenekarhoz, akikre egy kicsit várni kellett, mert színpadképet építettek. Ennek az eldöntésével, hogy pontosan mit is ábrázol, morfondíroztunk a párommal, de nem jutottunk közös nevezőre. Ugyanis a színpad elején és a dobok mellett két oldalt két sorban voltak elhelyezve a földön. Elsőre úgy tűnt, mintha hullámok lennének, de a színezetükben pikkelyeket is fel lehetett fedezni, ami akár egy sárkány hátán lévő taréj is lehetne, viszont a doboknál lévők aljában végig kerek lámpák voltak, amiknek a körvonalában apró ledek helyezkedtek el, s ha csak ezek égtek, akkor úgy tűntek, mint egy polipcsáp tapadókorongjai. Bármi is volt a koncepció, jól nézett ki. Hátul a molinón az együttes neve szerepelt, amit legtöbbször vörössel világítottak meg, s így a kontúrja kiemelkedett, mintha izzana. Bizony ez is elég tetszetős látványt nyújtott. A show elején rögtön megnyugodhattam, hiszen a szokásos vehemenciájukkal vetették bele magukat az első számba, éreztetve, hogy pörgős kis esténk lesz. Noora most is extrémül volt öltözve fején a szarvakkal, de most a vállán is meredeztek ilyesmik, amik emlékeim szerint a tavalyi koncerten nem voltak. Az erős kezdés után sem lankadtak, bitang erősen tolták végig a programot, amit azért elég sok megszakítás tarkított. Ilyen volt például egy jó kis sörös „ivószünet”, ahol mindhárom együttes egészségére ittak egy jó nagyot Eero Sipilä basszusgitáros vezetésével. Több se kellett a közönségnek, elkezdte a pálinka szót skandálni (mint egy Sabaton koncerten), s kb. két szám után meg is érkezett két shot, amit Eero és Juuso Soinio ritmusgitáros vállalt be. Eeronak egy kicsit megártott, elvonult hátra, a többiek meg vitték neki a szemetesvödröt, hátha…
A zenei repertoár jócskán megváltozott a tavalyihoz képest, mivel azóta megjelent az új lemez és ez alkotta a gerincet. Az utolsó szám előtt egy kicsit rápihentek a zenészek a ráadásra, ugyanis Noora énekeltette meg a közönséget a Your Eden refrénnel, amivel elő is vezette az utolsó számot. A ráadás elején remek szólókat hallhattunk, hogy aztán két nagy slágerrel lezárják az estét. A hangzás végig nagyszerű volt, s az énekesnő hangja szárnyalt is a levegőben. A koncert vége felé Noora színt vallott egy gyerekkori traumájáról, ugyanis kérdezte a publikumot, hogy kit csúfoltak gyerekkorában? Megvallotta, hogy őt igen (valószínű az alkata miatt), és fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Hát én bizony elfogadom magam továbbra is nagy Battle Beast rajongónak és makacs módon kitartok a jövőben is a koncertjeik mellett.
Dallista:
01 Straight to the Heart
02 Master of Illusion
03 Last Goodbye
04 Here We Are
05 No More Hollywood Endings
06 Eye of the Storm
07 Blood of Heroes
08 Where Angels Fear to Fly
09 Watch the Sky Fall
10 Twilight Cabaret
11 Bastard Son of Odin
12 Angel of Midnight
13 Steelbound
14 Eden
Ráadás:
15 The Long Road (Live, guitar and keyboard parts)
16 The Imperial March (Darth Vader’s Theme) (John Williams cover)
17 King for a Day
18 Wings of Light
A nap végére választ is kaptam a felvezetői filozofálásra, hogy mi is kell egy jó koncerthez. A napnál is világosabb, hogy a legfontosabb, hogy az együttes élvezze, amit csinál, tegyen bele életet, energiát, és a közönség azonnal meg fogja hálálni. Ha ez megvan, akkor eltörpül mellette minden más. Ezáltal az esti élmény után többnyire elégedetten indultam haza, mert kettő nagyon jó és egy felemás koncertélménnyel gazdagodtam.
A képek forrása: Kónya Ferenc / ilovethewordphoto, köszönjük szépen, hogy használhattuk őket!