Vannak azok a koncertek, amiken úgy jelenik meg az ember hogy az együttesek közül nem mindegyiket ismeri, kiválasztja a neki tetszőt és az alapján dönt a jegyvásárlásról.
Nekem ilyen volt a Wilderness of mirrors turné budapesti állomása, ugyanis a magyar Roses of thieves zenéjét eddig nem ismertem és mint kiderült, nem is igazán a stílusom. Itt jön egy hatalmas „de”!
De ennek ellenére (vagy éppen ezért) hatalmas mosollyal az arcomon néztem végig Dudás Ivett lehengerlő performanszát ezekkel a zseniális srácokkal, akik tényleg mindent megtettek azért hogy beindítsák a bulit a Dürer kertben.
A legjobb az egészben, hogy ehhez nem kellett olyan sok minden, csak hogy jól érezzék magukat a színpadon, amit maradéktalanul teljesítettek is. Sütöri Patrik basszeros és Kovács Miklós gitáros egy pillanatra sem állt meg, folyamatosan mozogtak, ugráltak. Ivett szárnyaló hangja betöltötte a termet, táncáról pedig le se tudta venni a szemét az ember. Togyeriska Imre tűpontos alapokat nyújtott ehhez a dobok mögött, de tetszett hogy a dobosokra jellemző, statikus helyzetük ellenére folyamatosan kontaktált zenésztársaival, buzdította a közönséget amikor csak volt rá alkalma.
A Roses of thieves tökéletesen teljesítette előzenekari feladatait, sőt! Műsoruk vége előtt az jutott eszembe hogy fel van adva a lecke a Myrathnak!
És a tunéziai-francia együttes nem is vette fél vállról a feladatot!
21.15-kor, egy rövid intró után sétált fel először Morgan Berthet dobos a füstös, displayekkel díszített színpadra, majd egyesével megjelentek a többiek is és bele is csaptak az új albumos The funeralba.
Kellett egy kis idő hogy a frontember Zaher Zorgati mellett a gitárosok is igazán életre keljenek, de 2-3 dal után már mindenki megtalálta a helyét a színpadon és igazán összeállt a hangulat. És amikor ez megtörtént, már sodort magával mindenkit ez az orientális elemekkel tűzdelt power metal.
Lehet itt csúfolódni a „Disney-metal” cimkével, de ilyen minőségben ezt a fajta arab/közel-keleti hangulatot progresszív rock pillanatokkal és metállal ötvözött zenét csak ők tudják így művelni, nem véletlenül lettek az elsők akik nagy lemezkiadóhoz szerződhettek Tunéziából indulva. Az alapító gitáros Malek Ben Arbia hangszere sajnálatomra mintha kicsit halk lett volna, de a hangulatból ez mit sem vont le. Ivett is tiszteletét tette a negyedikként felcsendülő Until the endben, ami csak egy volt az új, Wilderness of mirrors albumról eljátszott 8 dalból. Zaher amellett hogy fantasztikusan énekelt, aktívan igyekezett bevonni a közönséget is, amit 100%-osan elért közvetlen személyiségével és őszinte stílusával. Nagyon erőteljes jelenléte van, amit ki is használ nem csak a nagyívű dallamok alatt, hanem az érzelmesebb és a vidám pillanatokban is.
Beszélt nekünk a The clown hátteréről, a depresszióról, de abban is partner volt hogy a fotósuk, a színpadra felhívott, budapesti Hunyás Katalin segítségével egy rövid videót csináljanak arról, hogyan mozgatja meg a rajongókat, akik abszolút partnerek voltak mindebben.
De hát nem is lehetett volna másként, a Myrath tényleg hozta a legjobb formáját hogy egy varázslatot estét nyújtson nekünk és mire a záró Believer slágerhez értünk, nem volt olyan a teremben aki ne került volna a hatásuk alá.
