„Ez az öt ember bebizonyította, hogy a falon is átmegy!” – AWS 20 X Madách az Arénában

A huszadik születésnap csodás alkalom arra, hogy valaki az Arénában ünnepeljen. Főleg, ha az ünnepelt történetesen egy zenekar! Az AWS pedig úgy döntött, nem aprózza el a dolgot, és november 14-én a Papp László Budapest Sportarénában tartotta meg a születésnapi buliját. Persze egy ekkora évfordulóhoz dukál a jókora zúzás, de a srácok ennél azért jóval többel készültek. 
Az ünneplés ráadásul egy másik születésnapos zenekarral kezdődött, hiszen a vendégként érkező Mudfield idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Októberben az AWS és a Mudfield tagjaival is beszélgettem a közelgő koncertről, így különösen kíváncsian vártam, hogyan valósulnak meg a tervek.

A szeghalmi srácokat már láttam egy párszor élőben, így pontosan tudtam, milyen elképesztő erő van ebben a zenekarban. Az Aréna persze más dimenzió, de egy pillanatig sem éreztem, hogy zavarná őket a hatalmas színpad. Sőt! Olyan természetességgel mozogtak rajta, mintha minden hétvégén itt játszanának, és szemmel láthatóan piszkosul élvezték az egészet. Máté a tőle megszokott lendülettel irányította a közönséget, a többiek pedig beleadtak apait-anyait. Ezek a srácok egy pillanat alatt töltötték meg élettel az Arénát. A közönség pedig lelkesen vette a lapot.

Fotó: Kónya Ferenc

A Tükröm, a Féreg, az Állat vagyok, a Hullócsillagok és A király meztelen mellett a Kiskacsa fürdik is előkerült, és a srácok egyetlen pillanatra sem vettek vissza a lendületből. Az erőteljes gitártémák, Máté karakteres éneke és a zenekarból áradó energia pillanatok alatt magával ragadta a közönséget, amely lelkesen vette a lapot. Az Égesd el alatt aztán jöhetett a közös torna, amikor Máté leguggoltatta az embereket, hogy a „Kelj fel, ébresztő!” résznél egyszerre robbanjon fel a tömeg. Elég ütős látvány volt, ahogy az Aréna küzdőtere egy emberként mozdult meg! Az Állat vagyok közben pedig a rajongók egy zászlóval is készültek, amelynek célba juttatása kisebb kalandnak bizonyult. Elsőre ugyanis valahol a közönség és a színpad között akadt el, de végül csak eljutott Mátéhoz, és innentől a produkció részévé vált. Az ilyen spontán pillanatok is hozzátartoznak egy igazán jó koncerthez, a Mudfield pedig ezen az estén nemcsak zenében, hanem hangulatban is rendesen odatette magát.

A zenekar a Hullócsillagokkal köszönte meg az AWS-nek a lehetőséget, és ezzel a pillanattal Siklósi Örsről is megemlékezett. Máté elmondta, mennyire nagyra tartják, és hogy az énekes mennyire hitt bennük. Ez különös jelentőséget adott a fellépésnek, a zenekar pedig alaposan rászolgált a bizalomra. Magabiztosan, felszabadultan és elképesztő energiával zenéltek, a közönséget pedig magukkal ragadták. A Mudfieldnek piszkosul jól áll a nagy színpad, és remélem, egyre gyakrabban találkozhatunk velük ekkora közönség előtt.

Fotó: Kónya Ferenc

Aztán következett az AWS, amely tulajdonképpen majdnem saját maga előzenekara lett. Tomi ugyanis elmesélte, hogy eredetileg ez volt a terv, végül azonban a Mudfield érkezett vendégzenekarként. Az ötletből azért maradt valami, hiszen a koncert első részében a Madáchban már megismert, áthangszerelt dalok kaptak helyet, és ezek egészen más arcát mutatták meg a zenekarnak.
A Nem fáj, a Budapest, a Köddé válsz és a Sorsforgató a vonósokkal kiegészülve különösen szépen szóltak az Aréna hatalmas terében. A megszokott súlyos gitárok helyett most a finomabb dallamok, az apró hangszeres részletek és az ének kerültek előtérbe, a dalok pedig valahogy még mélyebbre találtak. A Csend/élet alatt Lábas Viki is csatlakozott a zenekarhoz, akinek különleges hangszíne gyönyörűen simult Tomié mellé. Egészen magával ragadó volt, ahogy az egyébként keményebb megszólaláshoz szokott Arénát megtöltötték ezekkel az érzékenyebb, olykor szinte törékeny dallamokkal. A 0/X aztán lezárta ezt a bensőségesebb részt, és ideje volt elővenni a koncert másik arcát is.

A Fények nélkül és a Fekete részem után előkerültek a korai időszak angol nyelvű dalai, köztük az Emptiness Inside, és a küzdőtér pillanatok alatt egészen más képet mutatott. A korábbi meghitt hangulatot felváltották a súlyos riffek, a pogók, az ugráló tömeg és a teli torokból üvöltött refrének. Tomi pedig egy pillanatra sem hagyta lankadni a hangulatot, folyamatosan bevonta a közönséget, ment a közös éneklés, az ugrálás, és természetesen a guggolás sem maradhatott el. Úgyhogy aki másnap izomlázra panaszkodott, annak legalább nem kellett sokáig keresnie az okát.

Fotó: Kónya Ferenc

A srácok a középiskolás éveik zenei kedvenceiből is elővettek néhányat, és bizony elég széles skálán mozogtak. A Metallica Master of Puppets című klasszikusa még talán nem is okozott akkora meglepetést, de amikor a Scooter Maria (I Like It Loud) című száma is felcsendült, már tényleg nem tudtam, hová lehet még fokozni az őrületet. Mondjuk, egy huszadik születésnapon miért is kellene visszafogni magukat? Közben a Takard el erejéig Radó Éden is csatlakozott a zenekarhoz, a Scooter-feldolgozásnál pedig Sárkány Bertalan vette át Roni helyét a dobok mögött. Utóbbi ezt kihasználva szinte észrevétlenül átsurrant a keverőpult mellett kialakított kisszínpadhoz, miközben a közönség figyelmét még a nagyszínpadon zajló őrület kötötte le. Hamarosan a többiek is követték, és egészen más hangulatú koncert vette kezdetét. A Mi vagyunk és a Még lélegzem alatt néhány percre mintha összement volna az Aréna. A zenekar szinte karnyújtásnyira került a közönségtől, és a hatalmas színpad, a látványtechnika meg a több ezer ember ellenére sikerült becsempészni valamit az apró klubkoncertek hangulatából.

Fotó: Kónya Ferenc

A koncert során többször felhangzott az „Örs egy csoda!” skandálás, és ilyen feliratú zászlókat is lehetett látni a nézőtéren. Aztán miközben a zenekar visszatért a nagyszínpadra, a kivetítőn Siklósi Örs életének és a zenekarral töltött éveinek pillanatai elevenedtek meg. A közönség leguggolt, felgyúltak a telefonok fényei, és Cséry Zoltán zongorakíséretével több ezer torokból szólalt meg a Lelket vennék. Ezt nehéz leírni. Ott voltak a régi felvételek, a világító telefonok, és egy egész Aréna énekelt Örsnek. Hiába hallottam már annyiszor ezt a dalt, most is ugyanúgy összeszorult a torkom.
Aztán amikor már azt gondolnád, ennél meghatóbb nem lehet, egyszer csak, szinte minden ember kezében, papírlapok emelkedtek a magasba a nézőtéren. „Szeretünk titeket!”, „Ti vagytok a legjobbak!”, és még sok sok kedves üzenet. A srácok percekig csak álltak a színpadon, törölgették a szemüket, Tomi pedig láthatóan annyira meghatódott, hogy alig tudott megszólalni. Azt hiszem, egy zenekarnak ennél nagyobb visszaigazolás nem is nagyon kell. Ott volt előttük az a rengeteg ember, akik nemcsak a dalaikat szeretik, hanem őket magukat is, mindazzal együtt, amin az elmúlt húsz évben keresztülmentek.
Az AWS történetében a múlt és a jelen összeforr hiszen az egyik nélkül nem lenne a másik. Örs öröksége ugyanúgy része maradt a zenekarnak, miközben Tomival új dalok, új élmények és egy új fejezet is született. És ez az este mindkettőről szólt.

Fotó: Kónya Ferenc

Az Emlékszem és az Odaát után Paksi Endre, az Ossian frontembere is színpadra lépett, hogy közösen előadják az Éjféli lányt. Aztán folytatódott az AWS-dalok sora, és elérkeztünk a Pillanatomhoz, amely előtt Tomi megjegyezte, hogy úgy érzi, ez az ő pillanata is. Nem is tévedett, hiszen a Madách-rész finomabb, érzelmesebb dalait ugyanolyan átéléssel szólaltatta meg, mint amilyen elementáris erővel később a keményebb szerzeményeket. Hangja, előadásmódja és a közönséggel kialakított kapcsolata elengedhetetlen volt ahhoz, hogy ez az este ennyire különleges legyen. Ráadásul a zenekar tagjai között is végig érezhető volt az az összhang, amelyről októberben már beszélgettünk. Tomi pedig már rég nem az AWS jövőjének ígérete, hanem a zenekar jelenének egyik legnagyobb erőssége.

Fotó: Kónya Ferenc

Persze itt még korántsem ért véget a buli. A Temetetlen halott, a Hol voltál? és a Hajnali járat alatt tovább tombolt a küzdőtér, a zenekar pedig az este végéhez közeledve sem vett vissza a tempóból. A 2359 után aztán felcsendült a Viszlát nyár, amelyet ezúttal is teli torokból énekelt a közönség. És mivel mégiscsak születésnapot ünnepeltünk, a közös fotó és a Boldog születésnapot éneklése közben egy torta is begurult a színpadra. Bízom benne, hogy a következő kerek évfordulót is hasonló körülmények között ünnepelhetjük mindkét zenekarral, addig pedig még számtalan koncerten találkozunk velük!

Októberben Bence és Tomi arról beszélt, hogy ez az öt ember együtt a falon is átmegy. A koncert kezdetén pedig a következő felirat volt látható a kivetítőn:

„Ez az öt ember bebizonyította, hogy a falon is átmegy!”

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás