Vladár Bea

95 cikk
Minden azzal kezdődött, amikor egy barátom gyerekkoromban a kezembe adta az Iron Maiden The Number of the Beast bakelit lemezét, azzal a mondattal, hogy „Ezt hallgasd meg!” Innentől kezdve szenvedélyes érdeklődést mutattam a zene és a koncertek iránt. Rengeteg barátom kezdett zenélni abban az időszakban, így a koncertek az életem részévé váltak. Később az amatőr, baráti rockfesztiválokat felváltották a nagyobb koncertek. Az első ilyen a Monsters of Rock volt 1991 augusztusában. Addigra már kicsit színesedett a zenei ízlésem és élvezettel barangoltam a ’90-es évek Rock zenéi között csakúgy, mint a Heavy Metal műfajában. Lelkesedésem azóta is töretlen és szívesen hallgatok meg olyan gyöngyszemeket is, amiért nem rajonganak milliók. Lassan megismertem mi folyik a kulisszák mögött, ami még érdekesebbé, vonzóbbá tette számomra ezt a szakmát. Újságírást Egerben tanultam, de aktívan csak néhány éve kezdtem el írni, majd két megyei szintű újság főszerkesztője lettem, bár ezek nem érintenek zenei témákat, de feltalálom magam a divat és az egészség világában. Egy nap Szénégető Ricsi barátom megkért, írjak egy lemezkritikát, majd készítsek egy interjút....

Nézz bele a koncertekbe és kukkants a kulisszák mögé – Rebirth: Új videó az Európa-turnéról hazatért Meteorától

Év elején jelentkezett negyedik nagylemezével a szimfonikus / gót metalt death, black és power elemekkel társító Meteora. A három énekessel felálló formáció az itthoni pár fellépés után májusban vendégként csatlakozott a...

Fény és eufória – a Just Mustard Budapesten is bemutatja új lemezét

Az ír shoegaze, noise rock zenekar tavaly ősszel jelentette meg harmadik nagylemezét WE WERE JUST HERE címmel. A Just Mustard dalai indusztriális zajokból és álomszerű képekből táplálkoznak és míg előző anyagaikon...

A Quarter Given – 25 Years of Doom: dupla jubileumi doom-ünnep szeptemberben az A38-on!

Szeptember 12-én az A38 hajón vérbeli doom / gothic metal szeánszot tart az idén 25 éves Wall Of Sleep és a 30 éves ‘Az éj szeme’ albumát megidéző Nevergreen. A tavaly megjelent ‘The Kingdom’...

A Show Me The Body új lemezével érkezik a Turbinába

A New York-i post-hardcore trió júliusban jelenteti meg Alone Together című negyedik nagylemezét, amelyet még frissiben be is mutatnak a magyar közönségnek augusztus 17-én, a Turbina Kulturális Központban. A Show Me The...

Anneke van Giersbergennel tér vissza Budapestre a Gathering: 30 éves a Mandylion!

A holland atmoszférikus metal egyik meghatározó zenekara, a The Gathering ezekben a hónapokban ünnepli a Mandylion 30. évfordulóját. A különleges koncertsorozat Budapestre június 27-én érkezik: a Barba Negra Red Stage-en idézi...