Hihetetlen, de eltelt 2026 első fele… Nem maradt más hátra, mint összefoglalni az 5–6. havi albumtermés legemlékezetesebb darabjait.
Blood Incantation: All Gates Open: In Search Of Absolute Elsewhere (Original Motion Picture Soundtrack)
A Blood Incantation a kezdetektől egy különleges megközelítésű US death metal hordának számít. A 70-es évek pszichedeliáját és elektronikus hangszerelését már a korai anyagaikon is előszeretettel alkalmazták, a 2024-es Absolute Elsewhere lemezen pedig tökélyre fejlesztették DM környezetben. Friss albumukon a DM eszköztár teljesen háttérbe szorult, finom gitárminták is csak elvétve fordulnak elő, s a szó szerint filmzenei anyagon a mesteri ambient textúrák és loopok az uralkodók. (10/10)
Crown Lands: Apocalypse
Az erősen fantasy töltetű név egy roppant termékeny alkotópárost takar, akik jelen, hatodik lemezükön ismét egy lépéssel továbbfejlesztették a Rush, Led Zeppelin, Cirith Ungol ihletésű, retro és progos elemekkel kreatívan, izgalmasan telepakolt rock zenéjüket. A 19 (!) perces címadó az év egyik csúcspontja. (10/9)
Devin Townsend: The Moth
A több évtizede, a nagyközönség felé elsősorban művein keresztül dokumentált, példaértékű belső munkát folytató Devin Townsend a lepke-analógián keresztül ad lebilincselő összegzést saját művészeti, mentális és spirituális fejlődéséről, e több tucat zenész bevonásával, bámulatosan hangszerelt, 2×24 (!) tételes dalgyűjteményben. (10/9)
Elder: Through Zero
Az Elder egy stoner és sludge gyökerekkel rendelkező alakulat, amelyben mindig volt egy különleges plusz, amit lemezről lemezre mind jobban kibontanak. Mostani LP-jükön ismét képesek voltak a továbblépésre a maguk által kitaposott pszichedelikus, progresszív vívmányokkal szegélyezett úton, aminek ez a hat, lebilincselő és kellemesen körülölelő dal lett az eredménye, na meg egy Év Lemeze jelölés. (10/10)
Genghis Tron: Signal Fire
A jobb híján cybergrind jelzővel illetett Genghis Tron nem éppen egy maximális fordulatszámon pörgő formáció, ám amikor összeraknak egy lemezt, az rendre egy kiemelkedő esemény. A negyedik album csupán négy évvel követi a sokkal hosszabb kihagyást megszakító elődjét, de majdnem akkora váltást is hoz zeneileg, mint anno a Dream Weapon, csupán más formában: a Signal Fire a csapat legsúlyosabb és legatmoszférikusabb arcát egyesíti, akár egy dalon belül több éles váltás képében. (10/9)
Lex Legion: Lex Legion
King Diamond (egyik) csúcskorszaka, a Them és a Conspiracy albumok hangszereseit, valamint a hibernálódott, norvég prog metálos Pagan’s Mind énekesét tömörítő Lex Legion engem is meglepett, mennyire izgatott lettem a közelgő nagylemeztől. Ám a felfokozott érzelmek nem voltak alaptalanok: az Andy LaRoque gitáristent és Mikkey Dee (Scorpions, ex-Motörhead) dobosfenomént is soraiban tudó társaság bemutatkozása fémes – de nem túlzottan, ötletgazdag – de mértékkel, az aranytorkú Nils pedig teljességgel tudja a helyét. (10/9)
Periphery: A Pale White Dot
A Periphery a djent hangzás keresztapjaként már ráfordult a harmadik X-re, az ötletgazdagsággal azonban a mai napig nincs problémájuk. A kvintett alig három évvel a monumentális darabokkal telepakolt „V” után jelentkezett friss dalcsokorral, amelyen tömörebb, de nem kevésbé eseménydús tételek kaptak helyet, nem egy kiemelkedő, vagy épp megdöbbentő megoldást felvillantva. (10/9)
The Cold Stares: Texas
A fiatal indianai modern blues-rock trio egy kiemelkedően termékeny formáció, akik amellett, hogy évente adnak ki teljes hosszúságú hangzóanyagot, nem kezdtek bele sorozatgyártásba. A Texas tizenegy tétele ízes, dinamikus, fogós, de nem túlzottan modoros, virtuóz vagy cukormázas – egyszerre down-to-earth, nyers és könnyen befogadható. (10/9)
Simon Phillips: Protocol 6
A fúziós zenék és a páratlan ütemek egyik legnagyobb élő legendája az utóbbi években a DarWin nevű rock/fusion csapattal tűnt ki – Greg Howe gitármágus és a csodaszép Mohini Dey bőgős oldalán –, ám legalább akkora lendülettel viszi saját projektjét, amely, mint ahogy a címéből sejthető, már a hatodik felvonásnál tart. Nem könnyű zene, viszont kellően jól lélegeznek a dalok ahhoz, hogy bárki értékes perceket találjon rajta. (10/9)
Steve Roach: LA ROSA (Live Tucson, 2025)
Habár a számok mást mutatnak, nem nehéz elfogadni a tényt, hogy Steve Roach ugyanolyan meghatározó alkotó az elektronikus zenékben a maga területén, mint Brian Eno, Jean-Michel Jarre vagy akár Vangelis. A jelenlét központú, tér alapú hangzások nagymestere, ahogy közel fél évszázados karrierje során, úgy ezen a nagyszabású előadáson sem lenyűgözni, katarzist teremteni vagy megríkatni akar, egyszerűen egy békés, nyugodt helyet biztosít az éberségnek. (10/10)