Amikor Aretha Franklin 2018-ban elhunyt, a világ kérdés nélkül a világ egyik legnagyobb énekesnőjétől, a soul királynőjétől búcsúzott – az élete pedig volt annyira mozgalmas, hagyatéka pedig maradandó, hogy biztosra vehető volt egy életrajzi film ebben a vonatkozásban.
Az viszont rendhagyó a produkció kapcsán, hogy ez a folyamat az énekesnő halála után szinte azonnal elkezdődött. Olyannyira, hogy a főszerepet -egyébként brilliánsan- játszó Jennifer Hudson személyét egyes iparági összeesküvés elméletek szerint maga Aretha választotta ki a halála előtt nem sokkal, arra az esetre, ha valaki esetleg filmet akarna forgatni az életéről….és ha már a castingnál tartunk: Forest Whitaker, Mary J. Blige, Tate Donovan- csak ennek a pár random összedobott névről beugorhat az embernek, hogy itt nem az amatőr színjátszók köre gyűlt össze egy barátságos tiszteletadásra.
A Respect című alkotás végül 2021-ben került bemutatásra, az MGM neve alatt-amely akkor már a Sony tulajdonában volt. Önálló marketing költségvetést korlátozottan kapott, és voltak országok, ahol a mozik nem is vetítették, hanem egyből streaming platformokra került- így a kasszasiker elmaradt, az IMDB-n pedig 7 körüli pontszámmal értékelték a nézők összességében. Nem mondhatjuk, hogy eltűnt a süllyesztőben, de azért nem is robbantott kasszát- pedig alapvetően megérdemelte volna.
A mozi egyetlen nagy „hibája”, hogy ízig vérig amerikai- amely az egyik legnagyobb hatású , egyébként fekete-amerikai énekesnőjéről szól, tehát nem is csoda. Ezek a filmek azonban Európában, vagy más kontinenseken nem szoktak működni.
Aretha Franklin élete, neveltetése, és egész karrierje során végzett civil tevékenysége elválaszthatatlan a fekete polgárjogi mozgalomtól. Ennek a beágyazottságáról talán elég annyi életrajzi adalék, hogy a szülői házban Martin Luther King rendszeres vendég volt az ’50-es években…így a szigorú babptista lelkész apa nem csak a zenével fertőzte meg gyermekét a templomi gospel kóruson keresztül, hanem a polgárjogi aktivizmussal is. Ennek a történelmi, társadalompolitikai jelentőségével azonban viszonylag kevesen vannak tisztában , mondjuk itthon, vagy más európai országokban. Így az erről szóló részek úgy tünhetnek egyeseknek, hogy „leült” a film. Pedig nem, de például a közel két és fél órás hossz utolsó negyede a gospel zene és a ’70-es évek amerikai társadalmának összenövéséről, kérdőjeleiről szólt. 1972-ben Aretha Franklin egy vegytiszta gospel albumot adott ki, előtérbe helyezve saját vallásos énjét – ez azonban akkoriban elég merész vállalkozásnak tűnt. Mondjuk ez lett az életmű legsikeresebb albuma, de ezt az ötlet fázisban még senki nem hitte el neki…
A Respect az ehhez hasonló zenei és társadalmi összefonódásokon keresztül próbálja Aretha Franklin karrierjének, életútjának minden aspektusát bemutatni, és nagyon sokszor a dialógusok helyett a zene a nyelv. Ezt a film olyan szinten organikusan kezeli, hogy megkockáztatom, semmilyen más zenei életrajzi film nem használja ennyire jól a muzikalitást.
Az, hogy Aretha szexuális zaklatás áldozataként 13 évesen leányanyává vált, majd 15 évesen újra szült, és a zenei karrierjére koncentrálva a nagyszülőkre hagyta a gyerekek nevelést, igazából nincs kidomborítva, de egy -két sokat sejtető képkocka, és drámai félmondat mégis kellő súlyt ad a dolognak – mégis a zenei és a polgárjogi tevékenység sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint az anya szerep – megismerjük viszont azt a nőt, amely előképe a girlpowernek.
Visszakekintve felemelő és egyértelmű ez egy olyan személy esetében, amely egy zenei stílus újraértelmezője és megalkotója volt a maga idejében, aki 18 Grammyt nyert karrierje során, és 52 évesen a Kennedy Centre legfiatalabb beiktatottja lett, és Barack Obamától a legmagasabb szintű polgári kitüntetést is átvehette, de fontos tanulság, hogy Aretha Franklin nem csak a zenében, hanem az élet más területein is megcselekedte a lehetetlent: fekete nőként, leányanyaként, családi démonokkal terhelve, alkoholizmussal küzdve falakat bontott le, társadalmi tabukat rúgott fel akkor, amikor nem volt politikai korrektség, nem volt #metoo mozgalom, viszont volt fajgyűlölet, és nemi előítéletek.
A zenei életrajzok és témák szerelmeseinek épp annyira fontos lehet ez a film, mint a közelmúlt amerikai történetének kutatóinak.
Aretha egész életében próbálta a róla kialakult imidszet ápolni, és a magánéletébe viszonylag kevés betekintést nyújtott a nyilvánosságnak: így azok a filmkritikusok és elégedetlen rajongók, akik ezt a filmet a hiteltelensége és óvatossága miatt ekézték, épp azt felejtették el, hogy ez a film épp olyan, mint maga a főhős, aakinek emléket állít.
Tisztelet, emlékezet, és zene, ami áthatol mindene 10/10, majd IMDB-n is rányomok, hogy javítsam a statisztikát! (Hahaha)