Vannak azok a szabadtéri fesztiválok amikre nem kell több napot rászánni vagy a helyszínen sátrazni, de mégis megkapja az ember a feelinget, a rock/metal zenék több válfaját. Ilyen volt egy a péntek este a Stenkben.
A Barhole szervezésében négy magyar bandától kaptunk igazi nyári fesztiválélményt a tavaly megnyílt budapesti Stenkben, fellépésenként 40 percnyi műsorral. 20.00-kor megindult a buli a helyi illetőségű Icenappel, akik a tavaly megjelent T.I.M.E. című EP gyönyörű borítóját vetítették ki a színpad mögé, de legnagyobb sajnálatomra csak két dalt játszottak a három számos EP-ről, ráadásul pont a kedvencemet, a (Runnin out of) time-ot hagyták ki. Viszont kárpótoltak a kezdeti időkből származó, még inkább nu metal stílusú szerzeményekkel.
Tóth Martin remek frontember, akár az egész műsort elviszi a hátán, kommunikál a közönséggel, meg nem áll egy pillanatra se, ugrál, mászik, guggolva énekel, nagy terpeszben gitározik. Igazi energiabomba.
Nem kell azért a többieket se félteni, de ők inkább a zenével voltak elfoglalva, azzal viszont nagyon. Pontosan, lélekkel, átszellemülten játszottak, nagyon profi alapot adtak az énekesnek hogy az kiélhesse magát.
Fél órás átszerelést, iszogatást és merch pultos dumálást követően színpadra ugrott az idén 30 éves (!!) Angertea, akik minden teketóriázás nélkül belecsaptak remekül megdörrenő, hihetetlenül hangulatos, magával ragadó muzsikájukba.
Már az első pillanattól kezdve elsodor magával ez a grunge/stoner keverék zene és Mihály Gergő énekes-gitáros hangja, szinte másik dimenzióba kerül az ember. A színpad, a rajongók önfeledt, csukott szemmel, átszellemülve előadott tánca is ezt bizonyítja, sikerült az közönséget magukkal vinniük erre a csodás utazásra.
Peralta Miguel basszusgitáros és Bárkai László dobos játékát egyszerűen öröm volt nézni és hallgatni. Karcos, magába fordulós zenéjük ellenére a rájuk eső 40 perc gyorsan elment. Mondjuk ennek betudható az is hogy összesen 7 tételt kaptunk, köztük egy Tool feldolgozást (Sober). Legutóbbi albumuk majdnem napra pontosan 3 éves volt a koncert idején, erről kaptunk három számot, a maradék hárommal az első három album hangulatát idézték meg.
Újabb szünet, még több beszélgetés, még pár ital, egyre jobb hangulat és egy brutális Splitleaf koncert. Volt szerencsém látni őket az elmúlt évben pár alkalommal és ez a mostani se volt kevésbé energikus és kirobbanó mint az eddigiek.
Egyszerűen csak letekerik a gyanútlan nézelődő fejét ezzel a metalcore alapú extrém metállal, ami élőben is ugyanolyan brutálisan és telten szólal meg mint felvételen. Győrki Bence énekes nem spórolt az energiájával, ő az a fajta frontember aki a lelkét kiénekli a színpadon, szívmarcangoló hitelességgel szólaltatva meg szövegeit. Mögötte Adrián basszusgitáron, Balázs gitáron és András a dobok mögött olyan egységet alkot amitől lélegzik ez az amúgy elég sűrű zene.
A teljes élteművet megkaptuk, beleértve kedvenc Splitleaf tételemet (Stay), Balázs turnézott egyet a dühöngőben gitározás közben, de a szett vége felé Bence is kimászott hogy a színpad előtt táncoló Icenap-es Martin is beleüvölthessen a mikrofonba. Így kell egy jó koncertet abszolválni!
És még mindig hátra volt egy fellépő! Utolsóként jött a kultikus Böiler, hogy megmutassa milyen egy igazi punk/rock n roll buli, tánccal, egymásba kapaszkodva énekléssel, koccintással, mára klasszikusnak számító odamondogatós szövegekkel.
Jani még mindig karizmatikus frontember, sugárzik belőle a rock n roll életérzés és már eleve ez odaszögezi az embert. Úgy vettem észre hogy a jelenlegi, alig pár éves felállás kiválóan működik, a zenészek nem csak a rajongókkal kontaktolnak, ahogy ennél a stílusnál az mondhatni elvárt, de jól láthatóan egymással is remekül kijönnek, öröm volt látni az apró poénkodásokat, az együtt nevetést.
És ez az ami minden esetben átragad a közönségre is, ettől lesz jó a buli. Meg persze a daloktól amikből megkaptuk az összes olyat amit bármilyen magára adó rocker üvöltve énekel együtt a többi egybegyűlttel. Jött a Sördal, a Rendőrökön bosszút állni, a Budapest, a Nem bírunk már magunkkal. Persze ezek között is kivétel a Dinamo, amit már a kezdésnél követelt mindenki, de csak a szett vége felé kaptuk meg, ami helyes döntés volt, tekintve hogy akkora tombolás kerekedett rá, ami ha a koncert elején történik, senkinek nem maradt volna energiája utána.
Reméljük a szervezők még sok ilyenre adják a fejüket, mert szerintem ez a fajta műfaji keveredés egy ilyen könnyen megközelíthető, jó hangulatú helyen hiánypótló.
