Nem csak nyáron jó a Bikini! – Bikini, Hollywood Rose, Ezüst Sólyom koncert, Barba Negra, 2025.12.19.

Bikini! Ha nem a női fürdőruhára gondolok, akkor nem hiszem, hogy bárkinek is bármit magyarázni kéne Magyarországon ahhoz, hogy ne egyből az együttes jusson az eszébe (bár az együttes nem a női ruhadarabról, hanem a Bikini-szigetekről kapta a nevét, ahol az amerikaiak atomkísérletek végeztek). Az az együttes, amelyik középiskolás korom nagy meghatározója volt, és később fiatal felnőttként bulijaink tömkelegénél a központi szerepet töltötte be. Bár a kettőt szét kell választani, mert míg tanultam, az ős-bikini volt porondon Nagy Feróval és a Beatrice hangzással, míg 85-ben, mikor végeztem, már a D. Nagy Lajossal újjáalakult, és az újhullámos stílussal felvértezett együttes kezdett bele eszméletlen karrierjükbe. Emlékszem, míg a sulis időszakban, a „Ki csinál szódát” c. dalt énekeltük a tanműhelyben igen sűrűn, míg később, ahogy leérettségiztem és enyém lett a világ, az agárdi bulizások tivornyázásain üvöltöttük, hogy: „Befelé nő a szakállam”. Nos, ez az imádat kitart a mai napig, a sok felejthetetlen élmény, bulik, koncertek, lemezek mind-mind hozzátesznek ahhoz, hogy a banda számomra kiemelkedik a magyar együttesek tengeréből, és a szívem közepén foglal helyet. Úgy gondolom, hogy ezzel nem lehetek egyedül, mert ez a zenei stílus, aminek az ösvényére léptek, ugyanúgy szimpatikus lehet egy rockernek, mint egy diszkósnak, így kis túlzás nélkül állíthatom, hogy egy ország rajongását mondhatják magukénak. Mindezt bizonyítja számomra az is, hogy telt házas koncertet adtak karácsony előtt pár nappal a Barba Negrában. Bár 15 éve nem adtak ki új lemezt, népszerűségük töretlen, és örömmel vettem észre, hogy nagyon sok fiatal is kilátogatott ezen az estén a bulira, méghozzá úgy, hogy teli torokból üvöltötték a számok szövegét. Ez bizonyítéka annak, hogy Bikini volt, van, és lesz is, mert a rajongók száma nem csökken, hanem az új generációval még növekedési pályára is lép.

A két előzenekar közül számomra az Hollywood Rose az ismert, mivel több koncertjükön is voltam. Először a PECSA-ban (a 2017-ben lebontott Petőfi Csarnok) megrendezett Tribute-fesztiválokon fedeztem fel őket, és annyira megtetszettek, hogy számos önálló bulijukon is részt vettem. Az Ezüst Sólyom zenekar eddig nekem a köd homályába burkolódzott, így igazából ezen az estén ismerkedtem velük először.

 

EZÜST SÓLYOM

Szánom-bánom, de nem sikerült a koncert elejére odaérni, így csak kb. a második felét láttam, de azt kell mondanom, hogy több volt mint biztató. A kivetített logójukon lévő rovásírás jelekből sejtettem, hogy az ősmagyarság központi szerepet játszhat szövegeikben, amit én nagyon csípek, mert a magyarság és kultúra terjesztése nagyon üdvözítő. Nagyon korrekt számokat adtak elő a srácok, s a hangzás is keményebbnek tűnt, mint ahogy abban az egy-két klipben éreztem, amit délelőtt sebtében megnéztem. Nem mondom, hogy rajongójuk leszek, de fejvesztve sem fogok menekülni, ha meghallom zenéjüket.

 

HOLLYWOOD ROSE

Már jó pár éve elszakadtunk egymástól, nem voltam bulijukon régen, de reménykedtem abban, hogy nem változtak és ugyanazt kapom a mai nap során is, mint amit emlékeimben megőriztem róluk, s nem kis izgalommal vártam a „Guns ’n’ Rosest”. S nem is csalódtam, mert ugyanazt az energiát, elhivatottságot mutatták most is, mint anno a tribute-ös bulikon, most már 2025-re modernizálva. Például háromféle logó is pompázott a kivetítőn piros megvilágításban, ami gyönyörű összhatást adott, mivel az emblémában a sárga szín dominál. „Axl Rose” szokásos berohanásával indult a koncert, ahol sajnos egy kicsit döcögött a hang. De ezt sikerült hamar korrigálni, a második számnál már jobb, míg a harmadik Sweet Child O’ Mine sláger alatt már tökéletes hangzást rittyentettek a technikus srácok. A November Rain tökéletességét emelte, hogy az eredeti klipet láthattuk a háttérben, viszont az előtérben mosolyra fakasztó dolog történt. Pont abban a pillanatban, mikor az énekes felugrott a középső pódiumra, beindult a füstgép és kapott a „szoknyája” alá rendesen. Így aztán két másodperc után a színpad más szegletébe vette az irányt. A You Could Be Mine eltéveszthetetlen Terminátoros zenei betéttel indult, előrevetítve azt, hogy melyik szám is következik. Az utolsó dal a Knockin’ On Heaven’s Door volt, ahol a megpróbálkoztak az énekeltetéssel, vajmi kevés sikerrel. A félházas közönség nagyon nem akarta, így hamar áttértek az együttes bemutatására. Azért tettek még egy kísérletet gyakorlatilag nulla sikerrel, hogy aztán a Queen We Weel Rock You számával búcsúzzanak.

 

BIKINI

Essünk túl gyorsan az elején a negatívumon. Én még ilyen minimál színpadot nem láttam főzenekartól. Gyakorlatilag csak a zenészek és hangszereik, meg két erősítő torony és kész. Egy molinó se, egy dekoráció se, semmi. A kijelzőn kirobbanthatatlanul Arial betűtípussal az BIKINI név az egész koncert alatt. Ez azért 2025-ben nekem egy kicsit kevés volt. De valószínűleg úgy gondolhatta az együttes, hogy a zene elvisz majd mindent. És meg kell, hogy hajoljak eme koncepció előtt, mert hát tökéletesen igazuk volt. Az addigra már telt házas közönség hatalmas ovációval fogadta őket és az egész koncert alatt maximális energiával élvezte az előadást, kvázi tényleg a zene mindent vitt. D. Nagy Lajos megirigyelhette Axl Rose belépőjét, mert a háttérvokálos lányok bevezetője után, az első számnál ugyanúgy rongyolt be, mint énekes társa. Ezután megszakítás nélkül tolták végig a koncertet, egyik slágert a másik után, a hangzás remek volt, minden egyes szekció tökéletesen szólt. Én személy szerint nagyon imádtam Makovics Dénes szaxofon és fuvola szólóit, mint tudjuk, számos számban szerepelnek eme hangszerek és tökéletes kiegészítést adnak a hangzáshoz. De ha már szólóról beszélünk, én úgy vélem, hogy az év gitárszólóját LÁTTAM Az őrtorony című számban. Azért írom így, mert nem a hangzás volt kiemelkedő, hanem ahogy Lukács Péter ezt előadta. Talán Carlos Santanától láttam ilyen átélést, ahogy Péter már-már meditatív állapotba került. Áldom a sorsom, hogy nagyon elöl álltam és láthattam ezt, mert komolyan a hideg futkározott a hátamon, ahogy ránéztem Péter arcára. Ilyen csak akkor történhet meg, ha valaki bitang módon él-hal a zenéért. Felejthetetlen élmény volt. Kaptunk egy ősbemutatót is, ugyanis a vokálos lányok, Domonkos Dominika és Hüse Janka előléptek frontembernek és előadták a Szép vagy c. számot. Bár az első hangok még bizonytalanok voltak, de aztán korrigálva remek előadást hallhattunk tőlük, hogy a közepétől aztán D. Nagy Lajos is besegítsen a hangzásba, amit aztán közönség kórusa emelt a fellegekbe. Már említettem, a közönség fantasztikus volt, gyakorlatilag alig volt szám, ahol ne csatlakoztak volna be, sőt, az utolsó számnál (Mielőtt végleg elmegyek), ahogy elindultak az első zenei hangok, már kórusban énekeltek. Ezután Lojziék még két ráadás számmal zárták le ezt a remek koncertet.

Megint fantasztikus koncertet hallottunk a bandától, ahol ismét kiderült, hogy Német Alajosék valamit nagyon eltaláltak zeneileg, mert a telt ház és a közönség szüntelen kórusa most is azt sugallta, hogy az emberek szeretete feléjük kitart, ameddig csak élnek.

És lezárásként egy kis érdekesség, aminek érintőlegesen – nem kis büszkeséggel – a részese voltam. Egy nemrég megismert kedves házaspárral voltunk a koncerten, miután kiderült róluk, hogy nagy Bikini rajongók. Ők hoztak magukkal egy zászlót, amit lelkesen lengettünk az egész koncert alatt, míg az utolsó számnál Attila előrevitte s a kordonra rakta azt. Lojzi lezárásként meg is jegyezte, hogy ez a zászló 43 éve kíséri őket. Történelmi pillanat volt.

Dallista:
01 Olcsó vigasz
02 Adjon nekünk az ég
03 Csak dolgozni ne kelljen
04 Katicabogár
05 Legyek jó
06 Ne legyek áruló
07 Lassan szopogasd
08 Repülök
09 Őrzöm a lángot
10 Mondd el
11 A mennyország felé
12 Az őrtoronyból
13 Nehéz a dolga a katonának
14 Szép vagy
15 Itthon vagyok
16 Közeli helyeken
17 Részegen ki visz majd haza
18 Mielőtt végleg elmegyek

Ráadás:
01 Adj helyett magad mellett
02 Fagyi

 

A képek forrása a Barba Negra facebook oldala

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás