Hihetetlen, hogy mennyi, tehetséges lány zenész van Magyarországon! Muszáj, hogy megismerjék őket az emberek! -Sicu interjú

 

Idén, immár 6. alkalommal, ismét színpadra állnak az ország női rockzenészei. A Dáma Lárma sikerét és a színpadon mozgó elsöprő energiákat már mindenki ismeri, mégis minden évben tudnak újat mutatni a csajok. Sicuval egy fotózáson beszélgettünk néhány szót erről két ruhapróba között.

-Úgy tudom az idei Dáma Lármának van egy különleges témája, elárulod mi köré épül?
-Míg az első 3 Lármának nem volt témája, csak tetszés szerint választottak a csajok dalokat, addig a negyediknek már adtunk keretet, mégpedig ‘Időutazás’ volt a téma, az 1960-as évektől napjainkig tartó időszakból választottak a csajok dalokat. Tavaly, az ötödik Lármán a magyar és külföldi dalok váltakoztak. Az idei pedig a táncról fog szólni.

-Hány fellépőre számíthat a közönség?
Az eddigiektől kevesebben leszünk valamivel. Általában 40 fölött volt a fellépő csajok száma, a legtöbb 53 volt, most ‘csak ‘ 30 körüli fellépő lesz.

– A korábbi évekhez képest, miben lesz más az idei?
-Talán a legfontosabb a helyszín. Idén a Barba Negrában rendezzük meg, minden eddiginél több embert várunk. Mivel a táncról szól az esemény, készülünk külön produkciókkal, táncosokkal is.

-Az évek során hagyomány lett a Dáma Lámából, gondoltad volna, az elején, hogy ilyen népszerű lesz ez a kezdeményezés?
-Amikor az első lármát megszerveztük, és lement a koncert, akkor már tudtuk, hogy ez nem csak ennyi volt. De hogy eljutunk a hatodikig is, arra azért akkor még nem számítottunk. Egy Vasmacska koncertet szerveztünk csak először, ahová meg akartunk hívni pár vendéget. Már akkor is 41 csaj verbuválódott össze. Azóta is hihetetlen, hogy mennyi, de mennyi tehetséges lány zenész van Magyarországon! Muszáj, hogy megismerjék őket az emberek!

-Pontosan mikor is lesz ez az esemény?
-2023. Március 31. péntek 20:00- a Jolly Jackers áll a színpadon
Az idén 10. évébe lépett ír punk/rock stílusú Jolly Jackers 14 országban turnézott Európa szerte. Végre megtalálták új énekesnőjüket, így 2-4 lett a nemek aránya a zenekarban. Energikus felvezetés whisky locsolással, csak időben kell érkezni! Utána kezdődik Dáma Lárma Show.

 

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás