A Mudfield zenekarnál egyetlen komoly válasz sem garancia arra, hogy fél perc múlva nem csinál belőle valamelyik tag viccet. Egymás történeteit mesélik tovább, és ha valaki túl szépet mondana magáról, a többiekre lehet számítani. A zenekart viszont mindannyian komolyan veszik, hiszen tizenéves koruk óta rengeteg munkájuk van abban, hogy a kezdeti feldolgozásoktól eljussanak a saját lemezekig és az egyre nagyobb színpadokig. Az interjú pedig pillanatok alatt kötetlen, baráti beszélgetéssé alakult, ahol egy-egy válasz már hozza is magával a következő kérdést.
Egy augusztusi interjúban arról beszéltetek, hogy a zenekar irányítását saját kézbe vettétek, azóta mi változott a mindennapi működésben? Van-e olyan döntés, amit most már máshogy hoznátok meg?
Máté: Belecsaptál a lecsóba! /nevet/ Igen, átvettük az irányítást.
Most még kicsit felemás a helyzet, mert az eddigi menedzsmentünkkel tavaly év végén lejárt a szerződésünk, és nem hosszabbítottuk meg. Viszont ők 2025-ben már lekötöttek egy csomó koncertet 2026-ra, egészen december közepéig. Ezeknél még együtt dolgozunk, közben viszont már szervezzük a saját dolgainkat is. Az új megkeresésekkel kapcsolatban már más elérhetőségeken kell keresni minket. Szóval a kapcsolat még megvan, de január óta csak a korábban lekötött bulikra terjed ki az együttműködésünk.
Így sokkal felszabadultabbak vagyunk, és aktívabban részt veszünk a zenekar minden dolgában. Már nem fordul elő, hogy valamiről nem tudunk. Korábban ez volt a legnagyobb probléma: sok minden a tudtunk nélkül szerveződött, mi meg csak álltunk, hogy most mi van. Pedig a nyolc évvel ezelőtti megállapodásunk arról szólt, hogy minden fontos döntést közösen hozunk meg. Az anyagiakra is az vonatkozott, hogy mindent igazságosan, fele-fele arányban osztunk el. Ezek nem mindig valósultak meg, és egy idő után azt éreztük, hogy a zenekar is stagnál. Aztán úgy döntöttünk, hogy a saját kezünkbe vesszük a dolgainkat.
Akkor mondhatjuk, hogy ez egy jó döntés volt?
Máté: Abszolút. Én nagyon felszabadult vagyok azóta.
Lori: Én azt mondanám még mellé, hogy előbb meg kellett volna hozni ezt a döntést. Ugyanazokat a köröket futottuk.
Máté: Igen. Amikor évek óta századjára megyünk ugyanarra a helyre, amit a százból mondjuk nyolcvanszor megtöltöttünk, akkor lehet, hogy nem azon kellene gondolkodni, mikor töltsük meg megint, hanem azon, hogy menjünk egy nagyobb helyre is. Ebben éreztük, hogy kicsit megfáradt az előző menedzsmentünk, és biztonsági játékot játszottak.
Marci: Nekik ez volt kényelmes.
Máté: Igen, pedig az elején merészség volt leszerződtetni minket. Egy egyszerű szeghalmi zenekar voltunk, egyetlen videóklippel, amit nem tudom, hány év alatt sikerült összehoznunk, érted. Borzasztóan sokat köszönhetünk nekik, mert akkor ők is lutrira mentek velünk. Szóval ez a stájsz. Csak az a merészség mostanra eltűnt, és azt éreztük, hogy hiába vannak egyre többen a koncertjeinken, mégsem lépünk egy szinttel feljebb.
Most ezt a lépést szeretnénk saját magunk megtenni.
A Mudfield története kezdettől szorosan kötődik Szeghalomhoz és Békés megyéhez, és ezt a kötődést sosem rejtettétek véka alá. Ahogy egyre több lehetőség nyílt meg előttetek, felmerült olyan, hogy máshol folytassátok, vagy számotokra mindig természetes volt, hogy otthon maradtok?
Lori: Szerintem komolyabban egyikünknél sem merült fel az évek alatt, hogy elköltözzön.
Marci: Kapcsolatépítés szempontjából persze hátrány, hogy ebből kimaradunk, nem jártunk fel Pestre bulizni. De nem baj, minden mást meg lehet oldani.
Máté: Régebben talán jobban számított, hogy ha nem Pest közelében élsz, kevesebb lehetőséged van bemutatkozni a fővárosban vagy nagyobb helyeken. Az online tér bővülésével szerintem ez már kevésbé akadály.
Mondjuk a pesti helyeket nem ismerjük: ha valaki interjút akar, nem tudunk helyet javasolni. /nevet/ Szerintem egyébként akkor is levágós lenne, hogy vidéki gyerekek vagyunk, ha nem hangoztatnánk. A dalszövegeinkből, a zenénkből, a hozzáállásunkból és a koncertjeinkből is érződik.
Szerintem ezt a vidéki stílust nem egyedül mi képviseljük. A Tankcsapda is büszke a debreceniségére, a Magna Cum Laude meg arra, hogy gyulaiak, bár szerintem már majdnem az egész zenekar Budapesten lakik. Ez azért meghatároz valamit. Ha a Mudfieldről mondani kell három dolgot, abban biztosan benne van, hogy ezek vidéki gyerekek. A többit meg mindenki tegye hozzá. Abban pedig mindannyian egyetértünk, hogy otthon maradunk: ha munka vagy megélhetés miatt fel is merült a költözés, a zenekar annyira fontos mindenkinek, hogy inkább a nehezebb utat választottuk.
Máté, a szövegeid gyakran elég határozott állításokat tesznek. Előfordult, hogy a többiek vitattak egy sort, vagy másképp látták azt, amiről írtál? Ilyenkor kié az utolsó szó?
Máté: Szerintem ha így is gondolnák, nem mernék elmondani nekem. De eddig nem volt ilyen, szóval bízom benne, hogy nekik is bejön, vagy tudnak vele élni.
Miért, ekkora terror van, vagy kirakod őket a zenekarból? /nevet/
Máté: Régebben nagyon szemét voltam mindenkivel, visszanézve szerintem tényleg diktátor lehettem. Mindenáron azt akartam, hogy minél hamarabb sikeres legyen a zenekar, konkrét elképzeléseim voltak, és ezeket ráerőltettem a többiekre is. Lehet, hogy akkoriban volt bennük egy kis tartás, de majd mindjárt megmondják, hogy így volt-e.
Most már nincs diktatórikus rendszer, mindent próbálunk közösen eldönteni, attól kezdve, hogy melyik napon próbáljunk, egészen a koncertprogramig.
A szövegeket is igyekszem úgy megírni, hogy a többiek tudjanak velük azonosulni. Nem írnék olyasmiről, amiről tudom, hogy valamelyikük nem ért vele egyet, vagy frusztrálná. Bár ha jönne egy jó sor, lehet, hogy nem foglalkoznék ezzel. /nevet/ De szerintem egy hullámhosszon vagyunk.
Lori: Mindannyian komolyan vettük mindig a zenekart, de amikor olyan 16–18 évesek voltunk, én úgy éreztem, hogy Mátéban van egy magabiztosság, ő biztosan tudta, hogy ebből egyszer lesz valami. Én például nem gondoltam volna, hogy idáig jutunk, de ő már akkor is hitt benne, és mindig tudta, hogy jó lesz.
Marci: A szövegírást teljesen átengedtük Máténak, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a szövegei megragadnak az ember fejében, jól énekelhetők és könnyen rögzülnek. Ebből én sem akarok engedni. Nem akarok szöveget írni, meg nem is tudnék, a mondanivalóval pedig általában egyetértünk.
Máté: Volt olyan dalunk, ami megosztotta az embereket, például A király meztelen. Pedig az is annyira zsigerből jött, hogy ha nem így lett volna, ki sem adtuk volna. Szövegírás közben nem foglalkoztam azzal, hogy esetleg heves reakciókat vált ki, vagy félreértelmezik. Szerintem a hallgatók 99,9 százaléka tud azonosulni vele, mert nem feltétlenül egy konkrét dologról szól. A szövegeimben egyébként is sok az általános megfogalmazás. Aki ezt nem látja meg, hanem kiragad egy dolgot, egy sort vagy egy szót, az szerintem félreérti, amit mondani akarok.
Nem akarok széthúzást, megkülönböztetni az embereket, vagy azt, hogy egymást szapulják és háborúzzanak a dalainkon. Soha nem ez volt a szándékom.
Ezzel a dallal léptetek fel a Rendszerbontó Nagykoncerten.
Marci: Igen. Abban az időszakban mindenkiben volt egy politikai frusztráció, és ez valahogy akkor belőlünk is kijött.
Máté: Persze, de pont az a nehéz, amikor erről kérdeznek, hogy a dalt nem feltétlenül egyetlen dologra kell érteni. Nyilván volt akkor egy bizonyos helyzet az országban, ezért jó volt az időzítése, de korábban is voltak rendszerkritikus dalaink. Ezek nem is feltétlenül a mostani rendszerről szólnak. Ilyen szövegeink mindig voltak, és ezután is lesznek, de nem az a célunk, hogy megosszuk az embereket. Ez a dal sem erről szól.
Szerintem a hallgatóink között sincs olyan, aki mindig mindennel elégedett lett volna a saját környezetében, az országában, a falujában vagy akár a családjában. Ezért sem értem, ha valaki ezen kiakad.
Lori: Szerintem ez a dal az elmúlt tíz évben bármikor megjelenhetett volna. Amikor kijött, már annyira kiéleződtek a közéleti ellentétek, annyira megosztott volt az ország, hogy mindenki ebből a szempontból értelmezte.
Máté: Nem álltunk be egyébként soha senki mögé, és ezután sem szeretnénk, hogy besoroljanak minket bárhová. A Rendszerbontó Nagykoncert kapcsán is megkaptuk, hogy pártrendezvényre mentünk, pedig ez független szervezés volt, és a fellépők között is különböző politikai beállítottságú emberek voltak. Nem azért mentünk el, hogy egy pártrendezvényen játsszunk, és ez nem is az volt.
Ahogy változtatok és fejlődtök zenekarként, gondolom, egyre több mindent mertek kipróbálni a zenében és a dalszövegekben is. Van olyan megoldás vagy ötlet, amit néhány éve még elvetettetek volna, ma viszont már gondolkodás nélkül bevállaltok?
Máté: A kiabálás, a scream az, amiről nem gondoltam volna, hogy menni fog. Most már bátrabban állok hozzá, koncerteken eddig is próbálgattam. Sosem tanultam sem énekelni, sem screamelni, de az évek során talán ebben is előrébb léptem.
Már bátrabban állok hozzá.
Marci: Minden zsigerből jön. Én az elején nem gondoltam volna, hogy majd teletűzdeljük a számainkat elektronikus dolgokkal, de most már látom, hogy működik.
Isi: Pont ezt akartam mondani, hogy nekem rohadtul nem tetszettek soha azok a zenekarok, amelyeknél hangsúlyosabb a HD, mint a gitár. De amikor a saját dalainkat hallgatjuk, azt gondolom, hogy többnyire sikerült megtalálnunk az egyensúlyt.
Augusztusban felléptetek a Tábor Fesztiválon, nem minden zenekarról mondható el, hogy plüssállatok repülnek tömegesen a küzdőtéren, ez spontán jött?
Máté: Ez egy borzasztó nagy összefogás volt a közönség részéről. A Roadnál is, meg előtte a Fish!-nél is láttam felvételeken, mennyire együtt volt a tömeg, és nálunk is az Állat vagyok alatt. Nagy buli volt, respekt nekik, nagyon szépen megszervezték.
Két-három srác ebből a kemény magból a Mudfield-táborba is szokott járni. Ők szervezték ezeket a közönségakciókat, és meséltek róla, hogyan működött az egész. Nagyon durva logisztika volt mögötte: egy csomó felfújható medencés cuccot, cápákat, kacsákat, halakat vittek be, például a Fish!-re meg hozzánk a plüssöket az Állat vagyokra. Hihetetlen jó fejek voltak, és hatalmas szervezőmunkát végeztek.
A fesztiválokon mindig történnek emlékezetes sztorik. Van olyan, amit szeretnétek megosztani velünk?
Máté: Nekem tavaly nagy küldetésem volt, hogy csináljak egy közös képet Lukács Lacival, és Isi is komolyan vette a dolgot. Amikor a Tankcsapda megérkezett, nyolc perccel kezdés előtt kiszálltak a buszból a nagy hegyomlás emberek, tudod, a biztonsági őrök, utánuk meg Fejes, Lukács, Vörös Ati és Bodor Máté. Jöttek libasorban, Isi pedig beállt a végére, kezében egy sörrel. A biztiőr kinyitotta az öltöző ajtaját, mindenki bement, Isi is, aztán rájuk csukták az ajtót. Mi meg csak néztünk, hogy most mi lesz? Vagy kidobják, vagy ott marad örökké, és beveszik tagnak. /nagyon nevet/ Aztán gyorsan kitessékelték.
Isi: Bent mindenki rám nézett. Aztán valahogy kijöttem onnan. A szekusok azt hitték, hogy a zenekarral vagyok, a zenekar meg azt, hogy szekus vagyok, vagy nem tudom. Akkor volt, hogy minden dalt más játszott, és sok gitáros volt a Csapdában, a biztiőrök biztos azt gondolták, hogy én is egy vagyok közülük. /nagyon nevet/
Máté: Aztán mondtuk, hogy szeretnénk egy közös képet. Végül csak Ati meg Máté jött ki, és csináltak velünk képet, de szerintem már megsajnáltak minket. Vagy Isit. /nevet/
Akkor végül Lacival nem lett képed?
Máté: Akkor nem, de azóta lett, nemrég a Barba Negrában.
Október 9-én léptetek fel a Barba Negrában, másnap pedig már Székesfehérváron folytattátok. Elég sűrű az őszi koncertnaptáratok, és november 14-én egy különleges fellépés is vár rátok: az AWS vendégeként játszotok az Arénában. Hogyan készültök erre a koncertre? Tartogattok valami különlegességet erre az estére?
Máté: Amúgy nem sokat tudunk még. /nevet/
Már önmagában az is nagy dolog, hogy felléphetünk az Arénában. Ilyen lehetőségünk még sosem volt, úgyhogy nagyon köszönjük az AWS-es srácoknak, hogy gondoltak ránk.
A Campus Fesztiválon hívtak be a backstage-be, és mondták, hogy lesz egy ilyen koncertjük novemberben. Még nem biztos, de ha összejön, szívesen látnának minket, benne lennénk-e. Az őszünk eléggé tele van, az előző menedzsmentünk megpakolta a hétvégéinket, de pont arra az egyre nem volt beírva semmi. Szóval ennek így kellett lennie. Természetesen igent mondtunk, szerintem a helyünkben senki nem utasította volna vissza ezt a lehetőséget.
A részleteket még várjuk, de azért már izgulunk. Nekem az áprilisi Hősök terei buli volt nagyon meghatározó: ennyi ember előtt, ilyen körülmények között játszani, ráadásul azon a helyszínen, különleges élmény volt. Szerintem az Aréna is bekerül majd a három legemlékezetesebb koncertünk közé.
Van valamilyen közös történetetek az AWS tagjaival?
Máté: Én nagyon szeretem az AWS-t, korábban is szerettem őket. Örssel személyesen sajnos nem találkoztam, de online beszélgettünk. Ott is elmondta, hogy nagyon szeret minket, és figyeli a fejlődésünket.
Volt egy Facebook-élő is, amiben az egyik leginkább feltörekvő magyar rock-metal zenekarként beszélt rólunk. Ez nagyon jólesett, hatalmas löketet adott. A videót azóta is szoktuk osztogatni.
Egy ekkora koncerten biztosan lesznek olyanok is, akik most hallanak benneteket először élőben. Ha egyetlen Mudfield-dalt kellene választanotok, amit szerintetek mindenkinek hallania kell legalább egyszer, melyik lenne az?
Máté: Az Állat vagyokot, pont a maga egyszerűsége miatt. Arról szól, hogy mennyire szeretnénk az előttünk álló emberekkel bulizni, és mennyire fontos nekünk, hogy ott vannak. Ebből a szempontból meghatározó dal, és szerintem arra mindenki beindul.
Marci: Az új dalok közül én a Tükröm, tükrömet választanám. Van benne dallamos refrén, zúzós kiállás, egy kis latinos hatás, meg szinti is. Tök sokszínű, de mégis teljesen mi vagyunk.
Isi: Nekem még mindig a Szív, a Hullócsillagok meg a Nem kell jut eszembe. Pár éve egy Erasmus-programmal érkező tanárcsapatot fuvaroztam, és amikor szóba került a zenekar, megkértek, hogy mutassak valamit. Akkor a Szívet és a Hullócsillagokat választottam.
Ha felvételen kell bemutatni a zenekart, ezek jutnak eszembe, de ha koncertre hívnék valakit, akkor az Állat vagyokot mondanám. Egyébként az akusztikus verzióját olyanok is szeretik, akik nem hallgatnak ilyen zenét.
Van olyan előadó, akit valamelyikőtök imád, a többiek viszont a turnébuszban sem hallgatnának szívesen?
Máté: Vannak underground zenekarok, akiket szeretünk, Dezsi viszont teljesen kiakad rajtuk. Ő most nincs itt, úgyhogy elmondhatjuk, inkább az elvontabb zenéket, a Limp Bizkit-es témákat meg a japán metált szereti, de azért rendszeresen elindítjuk neki a saját kedvenceinket. /nevet/
A busz Isiék családi cégéé, így neki van hozzáférése a Bluetooth-hoz, úgyhogy bármit le tud játszani. Ebből aztán vannak nagy viták: „Ha még ez fog szólni, kiszállok!” Dezső egyszer a Kárpátokban, a hegyek között mondta, hogy ha tovább hallgatjuk, azonnal kiszáll.
Van például egy album, amin gyerekdalokat dolgoznak fel technóban meg goában. Nekünk nagyon tetszett, de többen könyörögtek, hogy kapcsoljuk már ki, még a sofőrünk is.
Szóval eléggé változatos a zenei ízlésünk. Isivel sokféle zenét szeretünk, Loránd meg vagy ordibálós metált hallgat, vagy Beton.Hofit. Szerintem sosem hallgattunk teljesen ugyanolyan zenéket. Talán még az elején, amikor Guns N’ Roses-feldolgozásokat játszottunk, jobban egy hullámhosszon voltunk. De abban közös nevezőn vagyunk, amit a színpadon játszunk.
Máté, a kosaras mez szinte már a színpadi megjelenésed része. Minden koncerten kosarasmezben vagy?
Máté: Majdnem mindegyiken, de például Fehérváron egy Ossian-pólóban leszek, amit a hivatalos webshopjukból vettem. Egy veszprémi koncertünk óta valaki folyamatosan írogat, hogy nem tiszteljük az idősebb zenekarokat, és állítólag csúnyán beszéltem az Ossianról. Pedig nagyon szeretem őket, főleg a 2000-es debreceni koncertjüket. /nevet/ Úgyhogy vettem egy pólót, és abban lépek fel.
Őszintén szólva egyáltalán nem követem a mai kosárlabdát. Imádom a Jordan- meg Rodman-féle aranykort, és nagyon tetszenek azok a retró mezek, de hogy most mi történik a kosárlabdában, arról fogalmam sincs.
Ha valakit ki kell emelnem, akkor Rodman az. Az ő mezeiből van a legtöbb. Érdekes személyiségnek tartom, sok mindenben tudok vele azonosulni. Nyilván nem az észak-koreai dolgaiban, hanem abban, hogy mekkora forma.
Úgy hallottam, valamelyikőtök elképesztően sok fekvőtámaszt tud megcsinálni. Ki az, és mennyi a rekord?
Marci: Az utóbbi hónapokban fogytam tizenkét kilót, elkezdtem többet mozogni és odafigyelni a kajára. A Mudfield-táborban aztán elkezdtünk azzal hülyéskedni, hogy mindenhol fekvőtámaszoztunk, és lett belőle egy verseny. Hatvanat csináltam, azért az nem olyan sok.
Máté: Te csináltad a legtöbbet, a nyomodba sem értek!
Mi volt eddig a legneccesebb helyzet, amiből végül mégis koncert lett?
Lori: Amikor a Campusra mentünk Debrecenbe, megálltunk egy autós pihenőnél. Nyár volt, papucsban voltam, és az egyik nagy fémajtót véletlenül rányitottam a lábujjamra. Végig elvágta.
Egyszer meg hóban bicikliztem, elestem, és beütöttem a térdem. Hónapokig fájt, pár hétig járni is alig tudtam, de a koncerteket persze megcsináltuk. Azok azért neccesek voltak.
Marci: Olyan is volt, hogy fél órával kezdés előtt még nem volt meg az egyik gitárerősítőnk. Szerencsére végül sikerült szerezni egyet, de azért elgondolkodtunk, hogyan fogjuk ezt megoldani.
Lori: Én egyszer dobverőt nem vittem magammal. Végül volt nálam egy pár a hátizsákban, amivel bemelegíteni szoktam, azokkal játszottam. Kölcsön is kértem még párat, hogy legyen tartalék, ha bármi történik.
Isi: Olyan koncert is volt, amit sérült kézzel kellett végigjátszani, durván elvágtam a kezem egy főzőversenyen. Akkor azt mondta a menedzsment, hogy Hetfield is játszott törött lábbal. A feleségem az akkori munkahelyéről hozott egy speciális, megkeményedő tapaszt. Azzal betekertem a kezem, megtartotta, és tudtam vele játszani. Azóta is tartok magamnál belőle.
Korábban már beszéltetek arról, hogy új dalokon dolgoztok, és a következő időszakra is vannak terveitek. Hol tartotok most ezekkel?
Máté: Szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy jövő évben, tavasz végén, nyár elején szeretnénk megjelentetni egy új lemezt. Pontos dátum még nincs, és ebből a szempontból is jó, hogy függetlenek vagyunk: nincs rajtunk nyomás, hogy egy adott időpontra mindenképpen el kell készülnie.
Év végéig még két-három stúdióalkalom van beírva, ami nagyjából ugyanennyi dalt jelent. 2027 első harmadában lehet, hogy kevesebb koncertet vállalunk, hogy több időnk legyen a dalszerzésre és a felvételekre.
Az új lemezt pedig először egy különleges helyen szeretnénk bemutatni a lemezbemutató turné előtt . Nagyon bízunk benne, hogy összejön, mert ez lenne az a következő lépcső, amiről az elején beszéltünk; továbblépni olyan nagyobb helyszínekre, amiket megérdemel ez a társaság.
Mudfield koncertdátumok Facebook Instagram
Nyerj két belépőt az AWS és a Mudfield közös Aréna-koncertjére! 🎟️
A Broadway Jegyiroda felajánlásának köszönhetően most két belépőt sorsolunk ki az AWS november 14-i, jubileumi Aréna-koncertjére!
Ha szeretnél ott lenni, nincs más dolgod, mint elolvasni az interjút, és válaszolni egy egyszerű kérdésre:
Melyik az a dal, amit Máté megmutatna annak, aki még soha nem hallott a Mudfield zenekarról?
📩 A megfejtést küldd el Facebook-üzenetben a Rics & Green oldalának, majd az interjút megosztó Facebook-poszt alá kommenteld oda, hogy neked melyik a kedvenc Mudfield-számod!
A mindkét feltételt teljesítő, helyes megfejtést beküldők között egy szerencsés nyertest sorsolunk ki, aki két belépőt nyer.
Beküldési határidő: 2026. november 8., vasárnap, 23:59.
Sorsolás: 2026. november 9., hétfő.
A nyertest Facebook-üzenetben értesítjük.
Sok szerencsét mindenkinek! 🤘
A nyereményjáték a Broadway Jegyiroda felajánlásával valósul meg. A játékot a Facebook nem támogatja, nem szervezi és nem kezeli.