A Danko Jones éppen Németországban tartózkodott, amikor Duchaj Áron utolérte a a zenekar frontemberét egy interjú erejéig. A zenekar európai turnéjának sűrűbb szakasza éppen ekkor indult, így adta magát, hogy a hamarosan egy éves Leo Rising albumról, a zenekar harmincéves történetéről, a klasszikus dalokról és a közelgő budapesti koncertől kérdezzük. Egy kisebb egyeztetési hibának köszönhetően egy napot csúszott az interjú, de végül sikerült összehozni egy izgalmas beszélgetést a kicsit fáradt, de barátságos frontemberrel
Szia Danko, látod összehoztuk a beszélgetést!
Össze! (Nevet) Ne haragudj, tudom hogy tegnap lett volna, tényleg bocs az egészért.
Semmi baj, figyelj a barátnőm mondta hogy még haragszik rád, de részemről ok minden.(nevetünk)
Mondd meg neki is, hogy bocsánat! (nevet)
Átadom! Vágjunk bele az interjúba!Jelenleg Németországban vagytok, ugye?
Igen, most indul a turné fő része. Éppen Potsdamban vagyunk.
Néztem a legfrissebb setlistet és feltűnt, hogy a Leo Rising dalai közül viszonylag keveset játszotok. Az Every Day Is Saturday Night, az I Love It Louder és a What You Need rendszeresen szerepel, de például az It’s Celebrationt hiányoltam. Amikor Budapestre jöttök, jó lenne hallani!
A Celebrationt még egyáltalán nem játszottuk élőben. Egyébként általában négy-öt dalt szoktunk játszani az új albumról, bár ez estéről estére változhat. Próbáljuk mindig az este hangulatához igazítani a setlistet.
Hamarosan egy éves lesz a legutóbbi, Leo Rising című lemezetek. Már elég távol vagytok a megjelenéstől ahhoz, hogy más szemmel lássátok. Mi az első dolog, ami eszedbe jut róla?
Ez már a tizenkettedik albumunk, tudod ilyenkor már máshogy nézed a lemezeidet. Különleges volt a készítése arra emlékszem, mert gyakorlatilag távolról írtuk meg, mindenki más helyen dolgozott rajta. Összességében nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan végül megszólalt. Jó harapós a hangzása és ez a rock and roll lényege, nem? (nevet)
Élőben meg…. Most, hogy már több mint egy éve játsszuk ezeket a dalokat, egyre jobban megszerettem az I Love It Loudert és az Everyday Is Saturday Nightot. Kifejezetten várom őket a koncertprogramban, mosolygok belül amikor tudom hogy érkeznek.
Érdekes módon az Everyday Is Saturday Night kezdetben nagyon nehéz volt élőben eljátszani. Egy idő után hozzászoktam, de néha jó sok koncert kell ahhoz, hogy egy új szerzemény igazán a helyére kerüljön.
A közönség hogyan reagál az új dalokra? Érezhető különbség a klasszikusokhoz képest?
Az Everyday Is Saturday Night például csak most, nagyjából egy év után kezd igazán komoly reakciókat kiváltani. Érdekes figyelni, ahogy egy dal fokozatosan beépül a rajongók tudatába és nem csak a régi dalokat várják hanem felkapják a fejüket egy-egy újabbra is.
A Power Trio és az Electric Sounds idején is külön dolgoztatok a felvételeken. A Leo Rising esetében is hasonló volt a helyzet?
Részben. A Power Trio felvételei még Torontóban készültek, csak a járvány miatt valamennyire külön dolgoztunk. Az Electric Sounds volt az első album, amelynél már nem is ugyanabban a városban voltunk. Rich Torontóba repült dobolni. Én Torontóban élek, így ott vettem fel a gitárokat, de JC Finnországban él, ezért ő otthon rögzítette a saját részeit és elküldte nekünk.
Korábban egy interjúban azt mondtad, hogy a Leo Rising szép keretet ad a diszkográfiának, mintegy párba állítva az első albumot, a Born A Lionta legújabb lemezzel. Ha kedvenc pillanatot kellene mondanod a lemezről, mi lenne az?
Továbbra is nagyjából így látom, nem szeretek nagy jelentőséget adni az ilyesminek de tényleg egyfajta keretet ad. A kedvenc dalokra rátérve: különösen szeretem az I’m Going Blindot, nem minden este játsszuk, de időről időre előkerül, meg azt, ahogyan a Too Slick For Love lezárja az albumot. A Too Slick For Love visszanyúl ahhoz, amilyenek régen voltunk: egy garázs-punk zenekarhoz. Olyan dal lett, mint egy zakatoló vonat. Egyfajta tisztelgés Hound Dog Taylor előtt, aki korai hatás volt számunkra.
Tudom, hogy nem vagy nagy rajongója az évfordulóknak, de a zenekar harmincéves jubileuma mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem azt kérdezem, hogyan ünneplitek, inkább azt: mi volt a csúcs- és a mélypont a Danko Jones történetében?
A csúcspontot nehéz lenne egyetlen eseményhez kötni. Nézd, mi soha nem lettünk platinalemezes zenekar, nem léptünk fel stadionokban, szóval nincs egyetlen gigantikus csúcspont, amire rá lehetne mutatni. Inkább sok kisebb, de nagyon fontos pillanat volt. Egy kiváló turné, egy különösen jól sikerült album, vagy amikor megírunk egy szerintünk igazán erős dalt. Ez a mostani album és turné például ilyesmi. Számomra ezek jelentik a csúcspontokat.
A mélypontok egyértelműen azok az időszakok voltak, amikor új dobost kellett találnunk. Voltak könnyebb és nehezebb váltások. Amikor Rich csatlakozott, az meglepően zökkenőmentesen ment. Most már tizenhárom éve van velünk, szóval régóta nem kell ezzel foglalkoznunk. Korábban viszont előfordultak helyzetek, amikor egyszerűen nem működött a kapcsolat egy dobossal. Olyan okokból, amelyekről nem beszélhetek részletesen, nem jöttünk ki egymással, és ilyenkor az ember azon gondolkodik, hogyan lehet úgy végigvinni egy váltást, hogy minden érintett fél rendben legyen. Talán 2005-ben, amikor Damon Richardson helyére kellett új dobost találnunk, volt az egyik legnehezebb időszak.
Ugyanakkor a jelenlegi felállás talán stabilabb, mint valaha.
Abszolút, ez a definitív Danko Jones felállás. Rich minden korábbi dobosunknál hosszabb ideje van a zenekarban. Várj számolok…. 13 éve van velünk? Vagyis jó régóta (nevet) Nagyon jól kijövünk egymással. Ugyanazon az oldalon állunk, ugyanazt akarjuk. Néha sok partneren kell átmenned ahhoz, hogy végül megtaláld az igazit.
A világ sokat változott harminc év alatt. 1996-ban a rockzene egészen más helyet foglalt el a populáris kultúrában, mint ma. Mi motivál téged, mi az ami hajt hogy új zene szülessen, újra turnéra indulj?
Elsősorban az, hogy szeretjük ezt a zenét. Ha nem szeretnénk, már rég abbahagytuk volna. A zene jól szolgált bennünket az évek során. Nem mi vagyunk a világ legnagyobb zenekara, de jól boldogulunk, és abból élhetünk, amit szeretünk csinálni. Mivel soha semmit nem kaptunk készen, pontosan tudjuk, mennyi munkába kerül idáig eljutni. Tisztában vagyunk azzal is, milyen kiváltság, hogy ez lehet a hivatásunk. Nem vesszük természetesnek. Talán éppen ezért tudunk örülni minden apró előrelépésnek és minden sikernek. Mi tényleg megdolgoztunk ezért a kevésért amit elértünk! (nevet) Csak viccelek, nagyon büszke vagyok a zenekarra és mindenre amit elértünk
Szerinted hol helyezkedik el a Leo Rising a Danko Jones-diszkográfiában?
A zenekarok hajlamosak az aktuális lemezüket a legjobbnak nevezni. Ezt szinte mindenki elmondja. Tudod itt az új fényes játékszer, ez a kedvenc ami friss. Tizenkét album után viszont már másképp látom ezt. Őszintén szólva, szerintem tíz album fölött már az is eredmény, ha az új lemez nem rossz. Ez önmagában teljesítmény. (nevet) Ilyenkor már olyan, mintha almát hasonlítanánk körtéhez. Valaki azért szereti a régi albumokat, mert évekig együtt élt velük, más pedig azért a legújabbat, mert azon keresztül ismerte meg a zenekart. Egyszerűen megpróbálom mindig a lehető legjobb dalokat megírni az adott pillanatban. Nagyon nehéz rangsorolnom ezeket a lemezeket. A korai albumokkal olyan régóta együtt élek, hogy néha már nem is szeretem őket ugyanúgy. A legújabb album pedig mindig az új, fényes játékszer, ahogy az előbb is mondtam. Túl közel vagyok ezekhez a dalokhoz ahhoz, hogy objektíven megítéljem őket. Valójában mindegyiket szeretem valamiért. Mindegyikhez kapcsolódik egy producer, egy korszak az életemből, valamilyen történet vagy körülmény, amely emlékezetessé teszi.
Van olyan dal a teljes életműben, amelynél néha azt gondolod: „na, ezt már tényleg nem akarom még egyszer eljátszani”?
(Elgondolkozik) Igen! A First Date ilyen. Valószínűleg ez a legismertebb dalunk online nézettség szempontjából, és sok embert ez hozott el a koncertjeinkre. Ezért játsszuk minden este, de őszintén szólva nem igazán szeretem játszani. Ugyanezt érzem az I Think Bad Thoughts kapcsán is, bár azt nem vesszük elő minden koncerten, a First Date viszont állandó része a programnak. Persze amikor a közönség együtt énekli velünk, az fantasztikus érzés. Nem úgy játszom, hogy közben bosszankodom rajta vagy ilyesmi, félre ne érts.. Egyszerűen csak, ha megkérdeznéd, hogy hiányozna-e, ha ma este nem kellene eljátszanunk, azt mondanám: nem, kurvára nem hiányozna.(nevet)
És a Full Of Regrets? Nekem az a legkedvesebb Danko Jones dalom!
Azt szeretem játszani. Mondjuk mi mást mondhatnék most neked? (nevet) Legfeljebb a harmóniamenetet kell észben tartanom, mert néha elfelejtem, de magát a dalt nagyon szeretem.
Nekem személyesen is sokat jelent: amikor megjelent, egy rémes szakítás közepén voltam egy igazán őrült csajjal, és mindig eszembe jut, mennyit hallgattam akkor.
Látod, ez a zene igazi ereje. Képes kapcsolatot teremteni emberek és élmények között, sokszor teljesen váratlan módon. De hasonló élmény inspirálta amúgy a dalt, mint amit te is megéltél.
Hamarosan visszatértek Budapestre. Van valamilyen különösen kedves emléked a városról?
Leginkább az A38-as koncert jut eszembe 2017-ből! Akkoriban ott forgattunk egy videót is a hajón, bár nem jut eszembe melyiket, de megvan maga a forgatás hangulata! Ráadásul ugyanazon a hétvégén derült ki, hogy a Black Rose, amelyben a Volbeattel énekeltem, első helyre került Amerikában. Közben a Mastodon is a közelben játszott, szóval rengeteg minden történt egyszerre. És ott volt Brent Hinds is, aki a színpad oldaláról nézte végig a koncertet. Most, hogy már nincs közöttünk, ez az emlék még különlegesebb számomra. Maga a helyszín is felejthetetlen. Egy koncert egy hajón eleve nem hétköznapi élmény.
Majdnem tíz év telt el az utolsó önálló budapesti fellépésetek óta, október 15-én azonban visszatértek hozzánk, újfent az A38 Hajóra. Mit várhatnak a rajongók?
Őszintén? Csak egy újabb rock and roll koncertet. (nevet) Nem vagyok túl jó abban, hogy eladjam a saját műsorunkat. Gyere el, és nézd meg, mi történik, nem fogsz csalódni, ígérem! A koncert nagyon sokszor a közönségen múlik. Minél inkább benne van a közönség, annál jobb lesz maga az este is. De nagyon várom a bulit, és mondom, a legutóbbi budapesti fellépés nagyon emlékezetes maradt!
Végül üzensz valamit a magyar rajongóknak?
Nem vagyok túl jó az ilyen üzenetekben, de valami ilyesmit: De ha szereted a rockzenét, gyere el a koncertre! Nem jutunk el Magyarországra olyan gyakran, mint szeretnénk, úgyhogy használd ki az alkalmat, és találkozzunk a bulin. Mi ott leszünk, hozzuk a kedvenc Danko Jones dalaidat, ünnepeljük együtt a rockzenét és az életet!
A Danko Jones október 15-én koncertezik az A38 Hajón. Jegyek és részletek:
https://www.livenation.hu/tickets/danko-jones-budapest-events-edp1653256