Vannak azok a koncertek, ahol egy együttesnek megadatik a lehetőség, hogy teljesen új közönséget toborozzon magának. Vannak, akiknek ez túl nagy falat, és a nagy erőlködés közepette elveszik az identitás, ami rossz szájízt hagy az emberekben. És vannak, akik tudnak ilyenkor úgy önazonosak maradni, hogy közben bizonyítják: bármilyen színpadon, bármilyen beállítottságú rajongók előtt megállják a helyüket, sőt! Ilyen volt a Beton Instant-beli fellépése szombat este.
Az alig másfél éve létező zenekar már most energikus, arcba mászó koncertstílusáról ismert, és itt se hazudtolták meg magukat. Egy számukra ismeretlen közönséget taroltak le a Z.enemi kedves meghívasának eleget téve kíméletlenül. Jelenlegi kedvencemmel, a vadonatúj, Magzatpózban fekszem című szerzeményükkel kezdték a műsort, ami itt mutatkozott be élőben, majd jött is egyből a thrash-es 11-es a nyakban.
Rövid bemutatkozás után folytatódott a szonikus mészárlás és a zenészek attitűdje, illetve Pityesz laza, barátságos konferálásokkal egybekötött brutális előadásmódja szépen fokozatosan meghozta gyümölcsét: egyre több kar lendült a levegőbe, egyre több fej bólogatott, egyre közelebb kerültek az emberek a kordonhoz. Ez pedig egyértelműen hatással volt a fiúkra: feloldódtak. Nem csak előadták a kötelezőt – mosolyogtak, ugráltak, megélték a pillanatot, együtt lélegeztek a színpadon. A legtöbbször Márkon és Gyurin látszódik a visszafogottság, ilyenkor hangszereikre koncentrálva igyekeznek a maximumot nyújtani. Aztán ahogy a buli elkezd beindulni, látszik ahogy egyre felszabadultabban mozognak, hangulatba jönnek. Itt erre nem sokat kellett várni, pár dal után Márk már kiabálva buzdította a közönséget, aztán olyan szólót villantott ami mindenkit levett a lábáról.
Ezt a hangulatot az sem tudta elrontani, hogy a headbangelős gitározás közben Bazsinak gondja akadt egy hangkábellel, ami miatt egy darabig „vakon”, de így is hibátlanul játszott (innen is emelem kalapom előtte), plusz zúgást lehetett hallani. A hibakeresés alatt Pityesz tovább szórakoztatott minket, a problémát pedig közben sikerült elhárítani a hangtechnikus, Vincze Tomi segítségével, akinek köszönhető az a brutális élő hangzás, ami tisztán, szépen szól, mégis benne van a dög, ami annyira jellemző a Beton zenéjére. És már dübörgött is tovább a gépezet, ha lehet még nagyobb elánnal.
Egymást követték a tavalyi Önazonos album slágerei, de természetesen megkaptuk az idén elsőként bemutatott Kurta dalt is a készülő második albumról, ami alatt már egyértelműen elszabadult a pokol egy pofás kis circle pit képében. Egy rövid átvezetőt követően a véghajrá jött az utolsó három számmal, amik közül az utolsóként elhangzó Féreg egyértelműen feltette a koronát erre az egy órás zúzásra. Nabil feladta tűpontos dobolását és a színpad elején jelent meg, hogy helyét 14 éves fiának adja át, aki olyan húzással és beleéléssel játszotta a dalt (már többszöri alkalommal a koncertjeiken) hogy először mindenki szája tátva maradt, majd üdvrivalgás közepette még jobban belendült a buli. Közben Nabil vagy a színpadon tombolta ki magát vagy énekfronton segédkezett Pityesznek (a lelkesedés meg volt, a pontos dalszöveg már nem annyira), Márk és Gyuri pedig a dobcucc felé fordulva, a fiatal doboscsodára mosolyogva húzták a talpalávalót.
Mire felgyúltak a fények, nem maradt olyan a teremben aki ne ünnepelte volna tapsolva, fütyülve, kiabálva az együttest, ami egyértelműen jelzi hogy tökéletesen teljesítették, amit különleges vendégként vállaltak. Így kell hangulatot csinálni, így kell új rajongókat szerezni. Jöhet a nagy nyári fesztiválok közönségének beszervezése!
