Totális metal. Egy ikonikus album, ami egy ikonikus rendszer mostohagyermeke! Egy kínkeservesen megszületett album, mert a szülők zenei ízlése rendszeridegen volt. Jól emlékszem az 1983-as Ki mit tud? vetélkedőre, ahol a Pokolgép együttes országos ismertségre tett szert. Igen, jól emlékszem, mert már ezeréves vagyok, hiszen a múlt évezredben születettem, s abban az évben a középiskola padjait koptattam metál lázban égve. Viszont ezidőkben igen nehéz volt „lázcsillapítókat” beszerezni, így egy magyar metál együttes színre lépése hatalmas élmény volt akkoriban. Na de nem úgy a zsűrinek! Mindent megtettek, hogy eltüntessék őket a süllyesztőbe, rendre ki lettek ejtve, de a közönség hajthatatlan volt, s mindig visszaszavazták őket a versenybe. Ezzel a nagy ellenállással maga alatt vágta a fát a rendszer, hiszen amit a hatalom el akart tüntetni, az még fényesebben csillogott, így az ország még jobban beleszeretett a heavy metalba, s innentől kezdve már nem volt visszaút. Még azért próbálkozott az egyeduralkodó, állami Hungaroton lemezkiadó nem kiadni a debütáló albumukat, de végül megtörtek, és 1986-ban napvilágot látott a gyermek, ami ma már történelem, és olyan jelképpé nőtte ki magát, amit soha nem felejtünk. S most ez az album 40 éves lett, amit egy legendás magyar formáció, amely a Pokolgép klasszikus felállású tagjaiból alakult – Totális Metal: Kalapács József (ének), Rudán Joe (ének), Nagyfi László (gitár), Pazdera György (basszusgitár), Tarca László (dob) és Nagy Dávid (gitár) –, szólaltatott meg jubileumi koncertjükön.
De még mielőtt ők léptek volna színpadra, a Nevergreen és az Akela együttes volt hivatott feltüzelni a közönséget.
NEVERGREEN
Be kell vallanom, hogy az együttes nem tartozik a kedvenceim közé, és mea culpa, de a pályafutásukat sem követem. Viszont, ha már így hozta a sors, és most láthattam őket élőben, ezért semmiképpen nem hagytam ki, hogy testközelből figyelhessem gothic-doom hangzásukat, főleg olyan indokból, hogy van, amikor egy koncert megfog, és akkor jobban odafigyelek az alanyra. Azt kell, hogy mondjam, az előadás korrekt volt, bár így nekem, mint kívülállónak egy kicsit egysíkú. A gothic stílus nem áll távol tőlem, s abszolút élvezhető volt a stílusra jellemző kicsit melankolikus hangzás, de nekem, aki nem ismeri a számokat, nagyon egybefolyt az egész, pontosabban inkább csak az első fele. Úgy éreztem, hogy nem tudom megkülönböztetni a számokat egymástól, miközben azért valahol tetszett, amit a fiúk kiadtak magukból. De a második felétől, Madonna Frozen című számának feldolgozásától kezdve már kifejezetten csinos volt. Innentől sokkal élvezhetőbb volt az előadás, s úgy láttam, hogy a közönség többi tagja is inkább most indult be. Viszont az együttes tagjai egyáltalán nem indultak be semmire, mozgás szinte alig volt, mert mindenki, ahová lepottyantotta őket a gólya, azt a helyet őrizték kitartóan, s az istenért se hagyták volna ott hosszabb időre (mentségükre legyen mondva, hogy csak ketten mozoghattak, és ebben még az éneklés is benne van fix mikrofonnal). A hátterben lévő ledfal viszont használva volt, amin többnyire az együttes albumborítóit láthattuk.
Meg kell, hogy állapítsam, hogy nem lettem Nevergreen rajongó, de azt el kell ismernem, hogy egy nagyon tisztességes koncertet hallhattam tőlük, tették a dolgukat, amire hivatottak, zúztak rendesen, de látványban semmi extra. Viszont előzenekar ide vagy oda, nagyon jó volt a hangzás, amiért nagy piros pont a Barbának.
AKELA
A Nevergreent szinte legelölről tudtam szemügyre venni, hiszen az elején még csak kb. 1/3 ház volt, s a koncertjük után megfordultam, hogy elinduljunk társaimmal a büféhez egy kis frissítésért, s akkor konstatáltam, hogy már szinte telítve volt a Barba – így a büfé is egy kihívás –, ami azt vetítette elém, hogy a farkasoknál már nagyon jó hangulat lesz.
Én egy nagyon jó élménnyel a tarsolyommal érkeztem a második előzenekar elé, mert a nyári Rockmaratonon Arany Máté gitárossal a koncertjük után, több mint egy órán át italoztunk barátaimmal egyetemben és egy jót is beszélgettünk.
Nem is csalódtam bennük, a jó kis bevezető után, nagy elánnal vezették bele magukat a thrash/heavy „forradalmába”. A remek kezdő dal már azonnal beindította a közönséget, így igazam lett, a publikum tényleg nyomta a hangulatot, de nem bárányként bégetve, hanem farkasként üvöltve. Hála istennek a ragasztók elpárologtak a színpadról, mert itt már volt mozgás rendesen, a gitáros fiúk cserélgették a helyüket, csak a „főnök” mozgott egy kisebb tartományban, amit már megszoktunk, és én külön csípem az ő kimért, lassú performanszát többnyire a mikrofon és a sziréna között. Harmadik számként érkezett a négyévente előadott választási szám a Bolhacirkusz, míg most hatodikként kaptam meg számomra minden koncert csúcspontját – a nagy kedvencemet –, a Dönts el…! című dalt. Ezt a közönség is nagyon adta, hiszen egy emberként kezdtük el, hogy: Minden reggel hatkor ébredek! Másik kedvenc a Botocska, ami már a koncert vége felé volt hallható, s a megszokott botos előadás is társult hozzá. Náluk a ledfal „néma” maradt, csak egy Akela felirat virított rajta egész végig. Vszont egy szám erejéig, hallhattuk vendégénekes szerepben a volt basszusgitárost, Ivanics Dánielt!
Fantasztikus dinamikájú, remek koncertet adtak a farkasok, ahol a közönség is rajta volt a szeren, s a közös lüktetésnek csak hatalmas siker lehetett a vége. A hang és zene itt is tökéletes volt, ami nélkül nem hiszem, hogy ennyire maradandó élménnyel mentünk volna ki a végén egy kis friss levegőt szívni.
Dallista:
01 Forr a dalom
02 A fenevad
03 Bolhacirkusz
04 Nem hiszek
05 Ki ad nekem pénzt?
06 Döntsd el…!
07 Csak az gyüjjön…
08 Nyomás
09 Menekülés
10 Félúton
11 Fáklyával pokolban
12 Fekete bárány
13 Botocska
14 Felkészültem a halálra
15. Közeleg…
TOTÁLIS METAL
Na, nem sokáig levegőztünk, rongyoltunk vissza, mert nem csak a csarnok volt tele, hanem a placc is, így iszkoltunk gyorsan, hogy minél közelebb tudjunk férkőzni a színpadhoz. Egy kicsit hosszabb szünet után végre felcsendült a Carmina Burana, amihez a ledfal is csatlakozott egy szimfonikus zenekar képében! Mivel a koncert felvételre került, ezért számítani lehetett rá, hogy bitangul fog szólni. Nem is lőttem mellé, mert ahogy beindult az Átkozott nemzedék mindig zeneileg, mind hangilag, az bizony totális metál volt, s a hátam keményen borsódzott. Elképesztő egységesen szólt, és olyan erősen, hogy egy-egy kisebb beszélgetésre itt esély sem volt. Az első négy szám Kalapácsé volt, hiszen az említett debüt albumról volt az összes, ami után számvetés következett, hogy megvan-e mindenki. Mit ad isten, kiderült, hogy Rudán Joe hiányzik, aki a következő négy számot abszolválta természetesen az ő Pokolgépes pályafutásából. A Hol van a szó? végére Kalapács is visszatért a színpadra, hogy az utolsó refrént együtt énekeljék el, s innentől kezdve már végig duettben nyomták a fiúk. A B.S. emlékére szám előtt egy kis poén: Józsi kérte a közönséget, hogy térdeljenek le, már aki tud (esély sem volt a hering effektus miatt), ő letérdelt, s mondta Joe-nak, hogy térdelj le te is Joe, kurva kemény!
Ezt a szomorú számot a koncert közepére tették egy kis lassításra, egy kis elgondolkodásra, hiszen ez egy megható rész mindenkinek, aki szereti az AC/DC-t. De gyorsan lezárásra került ez a emlék, s egymást követve jöttek a slágerebbnél slágeresebb számok, amiket a „nagyérdemű” is kitörő lelkesedéssel fogadott. Őszintén szólva talán nem is emlékszem olyanra, hogy a közönség ennyire együtt éljen a szöveggel. Számos magyar koncerten voltam – ahol ugye könnyebb énekelni a szövegeket –, de, hogy végig szinte mindenki tolta, ilyenre nem emlékszem. A publikum, kinek tagjai között volt olyan, aki már akár 40 éve, volt olyan, aki talán még csak 5-10 éve szívta magába a totális metált, viszont olyat most nem láttam, aki csendes szemlélőként nézelődött volna. Három csúcspontot ki is emelnék: A Gép-induló, A jel és a ráadásszám, a Mindhalálig Rock and Roll. Mind a három számnál ahogy körbenéztem, nem volt olyan valaki, akinek a szája néma maradt volna. És egy telt házas Barbában, ha a full közönség énekel, hát az hátborzongató.
A ledfal itt töltötte be legjobban hivatását, minden szám alatt tematikáját tekintve hozzáillő videókat láthattunk, mint például a Pokoli színjáték alatt gladiátor játékok mentek a háttérben. Nekem a Mad Max – A harag útja című filmből a „zene autó” bejátszás tetszett a legjobban, mivel a filmben is hihetetlenül impozáns volt az a jelenet a nagy dobokkal, és a gumikötélen táncoló gitárossal. Bár őszintén megvallva, sokszor azt se tudtam mi megy hátul – pedig mindig figyelemmel szoktam kísérni a ledfalat –, annyira lekötött a koncert maga, s természetesen a zenészek.
A kicsit kevesebb mint két óra olyan szinten elrepült, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy az együttes bemutatásánál tartunk és már csak a ráadásszám van hátra. Ha van koncert, ami tökéletes, ha van koncert, ahol a tagok elképesztő energiával, szívvel és kedvvel zenélnek, ha van koncert, ahol a közönség totálisan együtt lélegzik az előadókkal, hát akkor ez az volt. Ez egy ünnepe volt a heavy metalnak, fantasztikus gálája a 40 éves jubileumnak, amire a banda méltán lehet büszke. Ilyen koncertet minden nap!
Végszónak nem is tudok mást mondani, mint hogy:
Totális Metal, játssz még!
A hideg ráz, ha a zenédet hallgatom.
Dallista:
01 Átkozott nemzedék
02 Totális metal
03 Mennyit érsz?
04 A tűz
05 A harang értem szól
06 Győzd le a gonoszt!
07 Aki másképp él
08 Hol van a szó?
09 Pokolgép
10 Kár minden szó
11 B.S. emlékére
12 A háború gyermeke
13 Gép-induló
14 Tépett madár
15 Pokoli színjáték
16 Itt és most
17 A jel
18 Éjféli harang
19 Ítélet helyett
Ráadás:
20 Mindhalálig Rock and Roll
Fotók: Varesz Photo – Köszönjük szépen a képeket!