Azt hiszem mindnyájan úgy vagyunk vele, hogy szurkolunk honfitársainknak, ha lehetőségük van nemzetközi sikereket elérni. Ez az élet minden terültére kiterjed, lehet az sport, gyógyászat, ipar, mezőgazdaság stb. Nem kivétel a zeneipar sem, mert egy-egy magyar együttes, amely kilép a világ színpadára, jóérzéssel tölt el minden zenerajongót, ha hírnevet szerez magának. De nem csak a full magyar együttesekért lehet szorítani, hogy elismeréseket szerezzenek maguknak, hanem olyan honfitársainknak is, akik egy-egy nemzetközi csapatban zenélnek.
A Til The End egy friss melodic death/gothic metal együttes, amely 2023-ban alakult és büszkén figyelhetjük pályafutásukat, hiszen a dobok mögött egy hazánkfia ül, nevezetesen Veress Márton. Ez egy nemzetközi csapat, ahol a magyar vonatkozáson kívül megtalálhatunk itt finn, görög és amerikai zenészt is. Antony Hämäläinen – Vocals, Kostas Sotos (Konstantinos Sotos) – Guitars, Márton Veress – Drums, Nic Svensson – Bass / Rhythm Guitar. Egy majdnem hasonló nemzeteket felvonultató bandára, ahol magyar zenész is van, méltán lehetünk büszkék, hiszen a Beast in Black Molnár Mátéval a soraiban hihetetlen sikereket ér el. Nem akarok párhuzamot vonni, de reménykedjünk, hogy egy ilyenfajta nemzetközi felállást itt is nagy sikerre lehet majd vinni. Mostanáig egyetlen EP-jük jelent meg tavaly, Dark King címmel, amivel lenyűgöző módon léptek be a dallamos death metal közösségébe, azonnal meghódítva a széles közönség tetszését. Az ott szereplő hat szám igencsak érdekes, változatos zenei hatással bírt, s egy igazán slágeres számot is sikerült írni a csapatnak Cemetery Trees címmel. A csapat a klasszikus göteborgi hangzást (mint a korai In Flames és At The Gates) modern energiával tisztelegve adja elő. De nem csak a publikum, a nemzetközi sajtó is méltatta az együttest, nagyon jó visszhangja volt szakmai körökben ennek a bemutatkozó EP-nek. Így aztán már csak a debüt albumra kellett várni, ami nemrég meg is érkezet az együttes saját nevével a címében. A lemezen tíz szám kapott helyet, amiből nyolc az új, és kettő a tavalyi Dark Kingről lett átemelve: a Cemetery Trees (nem csak nekem tetszik ezek szerint nagyon) és a Higher and Beyond.
A tavalyi EP hangzását és dinamikáját mindenképpen meg akarták tartani, ami szerintem maradéktalanul sikerült is a Lifeforce Records gondozásában, hiszen a lemez kiváló technikákat, rendkívül erős és dinamikus kompozíciókat, valamint kiemelkedő stúdiómunkát vonultat fel. Márton a dobok mögött remekül állja a sarat, nagyon ütős hangzást teremt, sokszor bitang jól pörgeti fel a ritmust, de a gitárszekció is remekül hangzik, többször rájuk van kiemelve egy-egy szám, vagy annak részei. De ha lehet valamit még jobban kiemelni, akkor én Antony hangját méltatnám igazán. Ehhez a stílushoz piszok jól illik! Annyira brutálisan él együtt a zene és a hang, egy olyan tökéletes elegyet alkot, amit már csak az időnként a háttérben fel-fel csendülő vokálok tudnak még magasabbra emelni. Ezért bátran mondhatom, hogy a lemez pengeéles dallamokat, időnként fülbemászó refréneket és a brutális vokálokat vonultat fel, amit magabiztos előadás és művészi elszántság jellemez, s ez több mint elég lehet a sikerhez. És ebben azért is vagyok biztos, mert nem csak 10 számról beszélünk, amiket jó hallgatni, hanem két kiemelkedő slágeres szerzemény is helyett követelt az albumon. Az egyiket már említettem az EP kapcsán, de a mostani I’m Falling Apart is tutira ilyen.
A From the Beginning (Genesis) egy gyönyörű bevezető instrumental, ami a gitárjátékra van felépítve, s amelyben fantasztikus hallgatni az egyenként megszólaló húrokat.
A Lava viszont rögtön visszaránt a földre, ha esetleg elszálltunk volna az édenkerti gitározástól. A lábdob azonnal megadja a ritmust, de nem sokáig. A szám vált és egy lassabb ritmusra ugrik át. Ezen váltások miatt írtam azt, hogy érdekes, változatos hangzással bír a csapat, mert több szám is váltakozó ritmussal és dallammal veszi fel a harcot a kegyeinkért, amik brutálisan jól hangzanak. Ebben a számban is minden van: gyorsabb-lassabb dinamika, kivehető ének és hörgés, valamint időnként penge gitárjáték.
A Dismal Paradise megidézi az édenkertet az elején megint a gyönyörű gitárbevezetővel, ahol lélekemelő akusztikus dallamot hallunk, annyira szépek a húrok rezdülései. A váltás persze nem marad el a dobok által, és egy végig kiszámítható dallamvilágot felvonultató számot vezet fel nekünk. A dob és az ének remekül emelkedik ki a számból és viszi a hátán a dallamot, amikhez a gitárok adnak hozzá egy kis játékot.
A These Little Voices is már-már a védjegyüké váló gyönyörű indítással kezd, megspékelve a háttérben egy szép vokállal, ami tényleg megidézi „ezeket a kis dallamokat”. Egy lassabb melankolikusabb ritmusba csúcsosodik ki aztán a dallam, amit a dob pörgése bont meg időnként, de fantasztikus gitár riffek is megjelennek. A remek énekdallamon túl még kiemelkedővé teszi az időnként megjelenő „szavaló kórus”, ami elképesztően jól hangzik, s ami a végére egy gyönyörű éneklésbe megy át.
Az I’m Falling Apart ritmusa megvett kilóra. A végigvonuló basszusgitárdallam szenzációs, amit fantaszikusan bont meg a dob és a szólógitár egy-egy villanása. Az ének szinte egy hangon vonul végig, de szenzációsan illeszkedik a dallamvilágba. A végén a szólógitár nem csak villan, hanem jócskán kap időt a kibontakozásra, amit aztán a dob hasonló elengedése zár le.
Az Awakening pörgős ritmusú, dob által kiemelt hangzású szám, aminél több fantasztikus meglepetés is ér. A megszokott énekhang mellett/mögött olyan kiemelkedő vokált kapunk refrént gyanánt, ami égi manna a fülnek. Csatlakozik aztán egy kis mélyhangú betét is, ami még rátesz a változatosságra egy lapáttal. A remek gitárjáték a végén már csak hab a tortán.
A Hybrid Fragments egy igazán érdekes szám. Lehetne egy kicsit szétesőnek titulálni, de mégis a különböző hangzásokban ott van az egység. Valahogy olyan, mintha minden szekció a maga útját járná, de mégis összeáll az egész. A vokál itt is remek, nem különben a gitár, ami megint egy hosszú percet kap, hogy kibontsa a dallamát.
A Cemetery Trees a leglazább szám a stíluson belül. A legpopposabb hangzást itt halljuk, és fantasztikus ahogy az énekhang itt is hogy tud csatlakozni ehhez a lezserebb dallamhoz. A dob és a basszus ahogy megadja a ritmust, s a gitár, ahogy viszi a dallamot, szenzációs!
A Higher and Beyond egy kicsit beleszürkül a többi szám közé, de ha jól odafigyelünk a háttérgitárra, akkor nagyon szép dallamokat tudunk felfedezni, ami aztán később előtérbe is kerül. Az nagyon tetszett, amikor egy nyúlfarknyi hörgés is belefért az énekbe.
Az Until the End úgy indul, mintha egy gyönyörű lassú szám került volna a végére, de a fiúk átvertek, mert hirtelen bedurvul, ami megint csak egy átverés, mert aztán mégis egy kicsit lassabb dallamot tálalnak elénk. Ez így szenzációs indítás! A szép melódia végigmegy az egész számon, amit remek gitár riffek egészítenek ki, énekhangot kevesebbet hallunk, szinte akusztikus az egész hangzás. A zongora beköszönése is gyönyörű a dallamhoz, de a változatosság itt is gyönyörködtet, később Márton itt is megpörgeti egy párszor a dobokat, ami egyáltalán nem bontja meg a folytonosságot, s a vége felé a számcím skandálása is remekül hangzik.
Ha nem tudnám, hogy ez egy első album az együttestől, bizton állítanám, hogy már a sokadik, annyira érezni a magabiztos, remek dallamokat és slágereket. Igaz, hogy nem olyanok a tagok, mint akik még csak most láttak először zeneszerszámokat, mindenkinek van előélete a szakmában, s ez meg is látszik. Ez a lemez több mint lenyűgöző így elsőre, de ha egy kis kritikát kéne mondanom, akkor van egy monotonabb dallam- és énekvilág, ami visszaköszön több számban is, viszont mégse fullad unalomba egyik sem, mert valami mindig megbontja: hol egy tökéletesen eltalált hosszú riff, hol egy remek háttérvokál, hol egy kiemelkedő dobritmus. A Til The End nagyon jól indított, magasra tette a lécet, de nem féltem a fiúkat, hogy esetleg visszaesnek, mert az EP után sikerült egy még jobb lemezt előállítani, s biztos vagyok benne, hogy még nem lőtték el az összes puskaporukat.
8/10