1996 szeptemberében, tehát épp 30 éve jelent meg a rock and roll szupersztárok véletlen jammeléséből született supergroup, a Neurotic Outsiders egyetlen lemeze. Duff McKagan és Matt Sorum a Guns N’ Roses kötelékéből, Steve Jones, a Sex Pistols stílusalapító nagy öregje, és az első látásra kissé kilógó Duran Duran tag, John Taylor egy remek, „just for fun” projektet hozott össze, amelyre aztán bizonyos tényezők miatt kevesebb figyelem hárult annál, mint amit megérdemelt volna. Érdemes tehát feleleveníteni a harmadik X-et taposó lemezt, amelynek a keletkezési és megjelenési körülményei, a tagok háttértörténete és maguk a dalok is tartogatnak unikális momentumokat.
A zenekar eredetileg egy egyalkalmas jótékonysági koncertre összeálló alkalmi formáció lett volna. Steve Jones, Duff McKagan, John Taylor és Matt Sorum 1995 júniusában a legendás los angelesi klubban, a Viper Roomban kezdtek jammelni. Érdekesség, hogy az első próbákon még hat tag volt jelen, ugyanis eredetileg még Billy Idol és gitárosa, Steve Stevens is benne voltak a projektben. A végleges négyes felállás menet közben kristályosodott ki. A lemezt végül az eredeti kvartett rögzítette, de néhány érdekes közreműködő segítette őket: a billentyűs hangszereket például Jerry Harrison, a Talking Heads tagja játszotta fel. A lemezen szereplő egyik dal pedig a The Clash Janie Jones című tétele, így a lemezborítón (hol???) Joe Strummer neve is szerepel a szerzők közt. A hangmérnök pedig az a Ted Jensen volt, aki olyan meghatározó lemezeken dolgozott pályafutása során, mint például az Eagles Hotel Californiája, vagy később a Green Day American Idiotja.
Az eredeti tervek szerint a jótékonysági bulin a tagok barátai is vendégszerepeltek volna a színpadon. Itt olyan nevek voltak a kalapban, mint Iggy Pop, Ian Astbury a The Cultból, vagy épp Mel C a Spice Girlsből. A lista korántsem teljes, viszont első blikkre is látszik, hogy sokszínű.
De hogy hogyan lett ebből identitással bíró zenekar, saját dalok és egy komplett lemez? Nos, ez az egyik legérdekesebb része a történetnek…
A csapat tagjai mind hétpróbás rocksztárok voltak, mégis a kezdetekor egyfajta kívülállás jellemezte őket: Duff és Matt az épp akkoriban tetszhalálba merevedő Guns N’ Rosesból érkezett, Taylor pedig a szintén inaktív korszakát élő Duran Duran tagja volt. A Sex Pistols létezése pedig akkoriban (sem) állt stabil lábakon, így Steve Jones is rendelkezett némi levezetetlen energiával. Erre a mindannyiunkra jellemző élethelyzetre utal a Neurotic Outsiders elnevezés: mániákusan akartak zenélni, de mindannyian azt érezték, hogy kívülállóak a saját zenekaraikban. A közös örömzene, a dalok írása, a lemezszerződés megtörtént, mégis, az 1996-os Neurotic Outsiders album tökéletes bizonyíték arra, hogy az úgynevezett supergroup átok sokszor működik, és ennek általában semmi köze a teljesítményhez.
A próbák, majd a lemezfelvétel során született egy komplett album, amelynek dalai egyszerre viselik magukon a punk és a hardrock stílusjegyeit, tele vannak fésületlen energiával és roppant személyes indíttatású dalszövegekkel. Erre a legjobb példa talán az Union című dal, amelynek soraiban Steve Jones az egész Sex Pistols tagságot lehülyézi, de a dal refrénje és vége a himnikusan ismételgetet „I wish i had a union” sor egyértelműen egy nyilvános üzenet volt ez akkor arra, hogy ő maga kész félretenni a nézeteltéréseket, és kedve lenne egy újjáalakuláshoz.
A dalszövegek elemzését összegezve: remek korlenyomata ez a formációt alkotó zenészek akkori lelkiállapotának és életszakaszának.
Mégis, a számosítható végeredmény tekintetében elmondható, hogy ez lett a punkrock történelem talán legalulértékeltebb lemeze.
Gyakorlatilag minden adott volt a sikerhez: korábban már bizonyított nagy nevek, kiváló dalok, és egy bulvárkompatibilis háttérsztori. A lemez végül a Madonna nevével fémjelzett Maverick Recordsnál jelent meg ’96 szeptember 10-én.
Bár a felállás supergroup jellege miatt a kiadvány óriási sajtóvisszhangot kapott, de a normális promóciós turné hiánya, és a tagok anyazenekarában rögzített jogi kötelezettségei miatt végül a projekt mégsem durrant akkorát – így megmaradt a rocktörténeti érdekességek kategóriájában, amire érdemes emlékezni és időnként elővenni, és elmélázni azon, hogy mi lett volna, ha…
Az eredeti kiadványon 12 dal szerepel, de készült még 4 bonus track, ami csak később, a 2025-ös évben megjelent limitált kiadású LP-n van rajta: ezek közt van egy Duff szerzemény, a Seattle Head, amelyet ő a később saját zenekarával, a Loaded-el vitt sikerre, és egy Duran Duran feldolgozás is, a Planet Earth.
Ez a lemez nem akarta megváltani a világot, csak le akart tolni a torkunkon negyven perc fésületlen rock and rollt – és ezt tökéletesen teljesítette is. A dalok gerince egyértelműen Steve Jones egyszerű, de nagyszerű riffjeire épül, és Duff – aki itt gitáros és vokalista pozícióban mutatkozott meg – egyenértékű partnerként tudott mestere, és egyik legnagyobb hatása mellé felnőni. Mindemellett egy olyan stabil ritmusszekció dolgozott alájuk, amelyet bármelyik rock vagy punkzenekar megirigyelne a mai napig – ami azért is érdekes, mert a Duran Duranból érkező Taylorral eleinte elég szkeptikusak voltak a hallgatók. A tagok alapvetően a klubokból indultak, de bőven megtapasztalták a stadionok világát is – itt pedig egyértelműen, jam-session hangulatban írtak dalokat, tét nélkül. Vélhetően ők maguk ezért is nem sértődtek meg annyira az anyag „kvázi” sikertelenségén.
A rajongói közösségekben (fórumokon, YouTube kommentekben és az online rockközösségekben) a Neurotic Outsiders ma már egyértelműen egy alábecsült gyöngyszemként, egy kultikus kedvencként él az emberek emlékezetében – már azokéban, akik erre emlékeznek egyáltalán. Aki viszont épp most, a harmincadik szülinapon értesült erről, annak melegen ajálnjuk a közelebbi megismerkedést.
A lemezzel kapcsolatban a zenei szaksajtó gyakran emlegeti, hogy ez az album tökéletesen idézi meg a ’70-es évek nyers punkját, és a ’80-as, ’90-es évek dallamosabb rockzenéjét.
Ha ismered az albumot, nyilván hasonlóan gondolod te is, ha esetleg nem, akkor tedd be nyugodtan, garantáltan el fog kapni az első traktustól az utolsóig.