A Netflix egy másfél órás, archív felvételekből és visszaemlékezésekből álló dokumentumfilmet készített Avicii életéről – és tragikusan hamar bekövetkező haláláról. Ami Kurt Cobain volt a grunge zenének, az volt az EDM-nek Avicii – ez pedig azt is jelenti, hogy a halála után maga a műfaj sincs már ott, ahol korábban volt. Hiába aktív még Tiesto, Calvin Harris, vagy David Guetta – Avicii nélkül, ha nem is halt meg, de háttérbe szorult a műfaj. Emiatt érdekes volt Tim Bergling életét filmre vinni -a kérdés csak az, hogy ez hogy sikerült. Filmkritikánk.
A Spotify történetét feldolgozó Playlist című sorozat -amelyről korábban ITT írtunk – utolsó epizódjában van egy jelenet: a 2000-es évek elején nagy robbanás előtt álló Spotify alapító Daniel Ek elmegy egy stockholmi klubba, ahol belép egy szőke srác hátra csapott baseball sapkában, és azt mondja: Hello, a nevem Tim… és utána bulijelenet.
Egyértelmű volt, hogy a készítők akkor a még fiatal Aviciit jelenítették meg, utalva arra, hogy a 2000 év után a zene forradalma Svédországból indult el, a streaming és a zenei stílusok tekintetében is.
Avicii zenei hagyatéka és zsenialitása soha senki számára nem volt kérdés: a Levels, a Wake Up, a Hey Brother vagy az Addicted To You a világ összes Best Of jellegű táncolós playlistjén kötelező elem. Ráadásul, ő már abban a korban élt, amikor mindenki mobiltelefonnal integetett a koncerten öngyújtó helyett, rengeteg interjút adott, sőt, már a halála után közvetlenül is készült róla egy dokumentumfilm (Avicii Igaz Történetek címmel). Így az egész élete meglehetősen jól dokumentált. A kérdés inkább a 2018-ban bekövetkezett halála, ami nagy valószínűséggel öngyilkosság volt, de senki nem tud róla többet.
Így nézőként azt mondtam, hogy ha egy jó oknyomozó filmet kapunk, amiben a halálával kapcsolatos rejtély-legalább részben-megoldódik, akkor érdemes lett volna belevágni ebbe az újabb dokumentumfilmes vállalkozásba. SPOILER: a filmben semmi olyat nem tudunk meg a tragikus halálról, amit eddig nem tudtunk.
Mégis van benne néhány olyan elem, ami sokat ad, és érdemes megnézni.Mik ezek?
Van rengeteg VHS-ről bedigitalizált gyermekkori felvétel, ami az eddigieknél talán szélesebb spektrumban tárja fel a gyermekkort, főleg a zenei előéletet. (annyit megsúgok, hogy az időtlen zenét megalkotni vágyó kicsi Tim nem a ’90-es évek technóján, hanem Diana Ross és Elvis Presley lemezein szocializálódott..)
Avicii a gyors felemelkedés árnyoldalait -utazás, fáradság, kiégés- a pályatársakhoz és „iparági standardokhoz” igazodva alkohollal, gyógyszerekkel és drogokkal próbálta ellensúlyozni. Nyilvánvaló az, hogy ez jelen volt az életében, hogy utolsó éveiben visszavonult a turnézástól, a spiritualitásban keresett menedéket, aztán nagy valószínűséggel öngyilkos lett -pont akkor mikor már mindenki úgy gondolta, hogy kezd rendbe jönni. Az első lejtmenetek idején a csontsoványra fogyott Avicii, akin nem hogy a ruha, de még az ikonikus és soha el nem maradó baseball cap is lötyög… – nem sok ilyen jelenet van a filmben, és azok is csak pár másodpercesek, de félelmetes és mellbevágó mindegyik.
A másik kulcspont az, hogy a második Avicii lemez élőzenei megoldásait mennyire nem vette a közönség a Miamiban megrendezett Ultra fesztiválon. Megdöbbentő hogyan fütyülték ki a hegedűvel és gitárral megjelenő vendégzenészeket – ennyi idő távlatából nézve komikusnak hat a jelenet, amikor a világ mára legnagyobb slágereit mennyire „köpte” a közönség először. A másik oldalról, kicsit empatikusabban nézve azért nem lehetett könnyű akkor és ott a színpadon lenni, és ez a fajta meg nem értettség pedig biztos, hogy az egyik koporsószög volt Tim Bergling koporsójában.
A film hatalmas előnye, hogy mélységéig próbálja bemutatni Avicii saját belső zenei utazását. Hogyan lett a magányosan alkotó elektronikus zenei DJ/producerből egy nagybetűs dalszerző, és sokakkal kollaboráló társszerző. A Coldplay A Sky Full Of Stars című dalát például fél óra alatt producelte meg…sok review szerint kevés olyan zenész volt a világon, aki ennyire gyorsan fel tudta venni a ritmust.
De érdekes, hogy életének egy bizonyos szakaszában mennyire kinyílt az archaikusabb népzenék iránt, ahol az egyszerű, de hatásos muzikális megoldások működnek évszázadok óta: nyilván ennek az egyik eredménye például az egyik legnagyobb slágere, a Hey Brother, amelyek jobban megnézve egy három akkordos country nóták.
További „fűszer”, hogy a Wake Up gitáralapját -és a turnégitárosi feladatokat – a Incubusból ismert Mike Einziger látta el: és, bár a zenekar szép sikereket könyvelhetett el a ’90-es évek második felében, de biztos vagyok benne, hogy ezzel az egy dallal többet keresett, mint az anyabanda teljes életművével – ez pedig ékes bizonyítéka, hogy Tim minden vele dolgozót felemelt, zenei, anyagi, és sokszor érzelmi értelemben is.
A régi felvételeken megidézett Avicii, és a rá visszaemlékező családtagok, barátok, munkatársak sokszor hangsúlyozzák: ő nem csak egy egyszerű DJ vagy dalszerző akart lenni, hanem az időtlen zenét akarta megalkotni.
A halála után megrendezett emlékkoncerten szimfonikusokkal megszólaló dalok remek mementói lettek ennek a vállalásnak: a Levelst meghallgatva például ilyen köntösben azt mondja az ember, hogy ez lehetne Gerschwin vagy Mozart is…de nem, ez Avicii: egy introvertált svéd srác, aki a saját belső világát próbálta megmutatni a világnak, de felőrlődött a zeneipar viharaiban…