Vladár Bea
48 cikk
Minden azzal kezdődött, amikor egy barátom gyerekkoromban a kezembe adta az Iron Maiden The Number of the Beast bakelit lemezét, azzal a mondattal, hogy „Ezt hallgasd meg!” Innentől kezdve szenvedélyes érdeklődést mutattam a zene és a koncertek iránt. Rengeteg barátom kezdett zenélni abban az időszakban, így a koncertek az életem részévé váltak. Később az amatőr, baráti rockfesztiválokat felváltották a nagyobb koncertek. Az első ilyen a Monsters of Rock volt 1991 augusztusában. Addigra már kicsit színesedett a zenei ízlésem és élvezettel barangoltam a ’90-es évek Rock zenéi között csakúgy, mint a Heavy Metal műfajában. Lelkesedésem azóta is töretlen és szívesen hallgatok meg olyan gyöngyszemeket is, amiért nem rajonganak milliók. Lassan megismertem mi folyik a kulisszák mögött, ami még érdekesebbé, vonzóbbá tette számomra ezt a szakmát. Újságírást Egerben tanultam, de aktívan csak néhány éve kezdtem el írni, majd két megyei szintű újság főszerkesztője lettem, bár ezek nem érintenek zenei témákat, de feltalálom magam a divat és az egészség világában. Egy nap Szénégető Ricsi barátom megkért, írjak egy lemezkritikát, majd készítsek egy interjút....
Nyári üzemmódba kapcsol a Barba Negra!
Jubileumi nagykoncertek, nemzetközi sztárok, mini fesztiválok, elektronikus zenei rendezvények, a 2022 októberében megkezdett folyamat következő lépéseként a Barba Negra április 30-án nyári fokozatba kapcsol. A Barba Negra ebben az évben eljutott a...
Vér és verejték – Magyarul is megjelent a Koller tesók Sick of It All könyve!
Tavaly október végén bombaként robbant a hír, hogy Dudich Ákos fordításában megjelenik magyarul is a Sick of It All történetét is bemutató, a zenekar alapítói által írt könyv.
A Koller tesók sztorija...
Májusban, jön az Electric Guitarlands- Gus G, Batio, Robertson és Martongelli
Fantasztikus zenés estet kínál az a négy gitáros, akik a világ legjobb rockzenészei között vannak, és most közösen indulnak turnéra, hogy Electric Guitarlands címmel egy kétórás műsorral nyűgözzék le a hallgatóságot....
Az Anchorless Bodies és a Satelles közös, élő splitlemeze, a Live at Lahmacun Radio április 28.-án jelenik meg!
Április 28-án megosztott lemezt ad ki két magyar melodikus hardcore/punk zenekar, az Anchorless Bodies és a Satelles. A Live at Lahmacun Radio egy klasszikus értelemben vett rádiós élő felvétel egy olyan...
Combichrist és Megaherz headliner turné érkezik ősszel a Barba Negrába!
Közös turnéra indul az Andy LaPlegua vezette aggrotech / industrial metal formáció, a Combichrist és a német indusztriális (azaz Neue Deutsche Härte) zenekar, a Megaherz. Ha turné, akkor pedig magyar állomás,...