Vladár Bea
40 cikk
Minden azzal kezdődött, amikor egy barátom gyerekkoromban a kezembe adta az Iron Maiden The Number of the Beast bakelit lemezét, azzal a mondattal, hogy „Ezt hallgasd meg!” Innentől kezdve szenvedélyes érdeklődést mutattam a zene és a koncertek iránt. Rengeteg barátom kezdett zenélni abban az időszakban, így a koncertek az életem részévé váltak. Később az amatőr, baráti rockfesztiválokat felváltották a nagyobb koncertek. Az első ilyen a Monsters of Rock volt 1991 augusztusában. Addigra már kicsit színesedett a zenei ízlésem és élvezettel barangoltam a ’90-es évek Rock zenéi között csakúgy, mint a Heavy Metal műfajában. Lelkesedésem azóta is töretlen és szívesen hallgatok meg olyan gyöngyszemeket is, amiért nem rajonganak milliók. Lassan megismertem mi folyik a kulisszák mögött, ami még érdekesebbé, vonzóbbá tette számomra ezt a szakmát. Újságírást Egerben tanultam, de aktívan csak néhány éve kezdtem el írni, majd két megyei szintű újság főszerkesztője lettem, bár ezek nem érintenek zenei témákat, de feltalálom magam a divat és az egészség világában. Egy nap Szénégető Ricsi barátom megkért, írjak egy lemezkritikát, majd készítsek egy interjút....
Évtizedeken át csak akkor csinál ilyesmit bárki is ha valóban szereti ezt a fajta életet, életmódot! – Tankcsapda interjú
A Tankcsapda 2022-ben sem lóbálta a lábát, tavasztól az év végéig folyamatosan
koncerteztek, a 2023-as év is hasonlónak ígérkezik. Épphogy hazaérkeztek ősszel az Európa turné utolsó állomásáról, meg is kezdték az év...
Nincs titok. Megyünk előre, koncertezünk és készítjük az új dalokat!- Whiskey Roll interjú
A Whiskey Roll Zenekar 2009-ben kezdte meg pályafutását az akkori felállással. Azóta történt néhány tagcsere a zenekarban,2020-ban jelent meg a zenekar első nagylemeze Rn’R Box címmel. A lemez stílusa egyedi, mégis...
Ez vagyok én, hát miért is mutatnék mást? – Juhász Marci Interjú
Juhász Marcinak 2021 augusztusában jelent meg első önálló albuma, Sorsszinfóniák címmel. A Süllyedő hajó hallgatása közben átéltem egy időutazást, ami visszarepített gyerekkorom helyszíneire. - Azóta eltelt már néhány hónap és Te megállíthatatlanul...
Az első Dáma Lárma egy sima nőnapi Vasmacska koncertnek indult – Dáma Lárma interjú
Minden tavasszal találkozhatunk a magyar zenei élet női előadóit összefogó rendezvénnyel a Dáma Lármával. Sicuval, az esemény fő szervezőjével beszélgettem a részletekről. - Idén lesz az ötödik, ugye? Igen, már az ötödik Dáma...
Olyan zenéket írunk amiket mi is szívesen meghallgatunk -Fatal Error Interjú
Fatal Error Művirágok karneválja interjú - Készítette: Vladár Bea