Az Asphalt Horsemen a hazai southern rock egyik legemblematikusabb képviselője. 2010-ben alakultak, dalaikat, lemezeiket pedig simán oda lehetett -és lehet -tenni egy bármilyen hasonló stílusú őshonos amerikai banda mellé. Nem véletlenül váltak az itthoni blues, rock és southern kedvelők körében népszerűvé. A csapat zenei agya, Matyasovszki Géza 2023-ban tragikusan korán elhunyt. Egy ilyen meghatározó ember elvesztése mindig válaszutat jelent egy zenekar életében: legyen folytatás, vagy sem? A gyászon túl nehezítette a helyzetet az is, hogy a gitáros halálának időpontjában már egy jelentős mennyiségű dal és téma meg volt írva és rögzítve is lett a készülő új lemezre. Az AH végül a folytatás mellett döntött, a nótákat és a stúdiómunkálatokat befejezték, és egykori zenésztársuk 61. születésnapján meg is jelent a Never Forget című anyag, amelyről nehéz eldönteni, hogy visszatérés e vagy visszaemlékezés, de az biztos, hogy nagyon erős anyag. Lemezkritikánk.
Az Asphalt Horsemen zenekart Matyasovszki Géza alapította, és mint gitáros/dalszerző, alapvetően határozta meg a zenei irányvonalat a megalakulás óta. A Never Forget témáit is javarészt ő alkotta meg, sőt, sokat rögzített is közülük. Így , a halála ellenére gitárjátéka még hallható a lemezen, ez pedig önmagában ad egy érzelmi pluszt a zenészeknek és a hallgatónak is. De, ha ez nem lenne elég: második gitárosként az AWS-ből ismert Brucker Bence szerepel a közreműködők névsorában, aki nem csak azt bizonyította, hogy egy sokoldalú muzsikus, hanem ő maga is megélte azt az anyazenekarában, hogy milyen érzés elveszíteni egy zenésztársat, és utána felállni a padlóról…érdekesség, hogy egyetlen olyan dal van az anyagon, amiben Géza keze már semmilyen szinten nincs benne: ez a záró tétel, a Last Goodbye, amit a banda tagjai zenésztársukra emlékezve írtak, egyben ez a Géza nélkül alkotó AH tagok első közös szerzeménye is.
Ezen háttér információk tükrében nyilván más színezetet kap a lemez hallgatása: sokkal több ez, mint egy szokásos sorkiadvány a zenekartól.
Vannak remek tökös útszéli rock and rollok, balladák, férfibánat, riffelés, csoda-és csordavokálok – egyszóval minden, ami kell egy délies hangzású dalgyűjteményre.
Az érzelmi tölteten túl fontos szerepe van a korábbinál sokkal gazdagabb hangszerelésnek. A zenekar alapvetően klasszikus dob-basszus-gitár felállásban játszotta a dalait. A Never Forget dalaiban azonban megjelenik a banjo, a herfli, a doromb, a zongora, sőt, a cselló is. A közreműködő zenészek: Varga Lilla és Pocsai Kriszta – vokál, Tömpe Gábor – billentyűs hangszerek, Simkó-Várnagy Mihály – cselló. Érdekesség, hogy az ex-Ignite énekes Téglás Zoli is majdnem szerepelt a lemezen a Fatherhood nevű dalban, de betegség miatt nem tudta felénekelni a dalt – a szöveget viszont ő jegyzi. De nem ő az egyedüli szerző társ: a The Joystix főnöke szállította a Home című nóta sorait.
A sound nagyon naturalisztikus, nincsenek túlvezérelt vagy túleditált gitárok, ez egy igazi, klasszikus hardrock sound, ami nagyon remekül szól, és van a megszólalásában egyfajta természetesség.
Ősi dakota közmondás szerint a rockzene nyelve az angol, a southern rocké különösen. A zenekar a 2019-es Halld, amit mondok! lemeznél ugyan átváltott magyarra -ki is lógott az életműből a darab – de valószínűleg ők is belátták, hogy jobb a „kaptafánál” maradni. Ezért a Never Forget dalai angolul szólalnak meg, amitől a dalok, és maga a zenekar nagyon autentikusnak hat.
Méltó búcsú ez Gézától, ugyanakkor egy nagyon erős újrakezdést is sejtet. Az Asphalt Horsemen a magyar rockzene Rocky Balboája, kibírták a nagy ütést, felálltak, és küzdenek tovább. Már csak ezért is megérdemlik a figyelmet…amit offline is ki lehet fejezni, hiszen a lemezbemutatóval egybekötött megemlékezés október 19-én lesz az Instantban, bővebb info ITT.