A Szegedről indult Salvus már a 2005-ös Imago EP-vel levett a lábamról anno, a barátságunkat pedig csak tovább mélyítették az első két nagylemez, a Minden kezdet (2008) és az Önharckép (2011) dalai. Pötörke Zoltán személyében egy kivételesen jó frontemberrel lett gazdagabb a színtér, kellemes, mégis erőteljes orgánuma és átlag feletti igényességgel megfogalmazott, okos szövegei könnyen utat találtak a folyamatosan újat/mást/egyedit kereső hallgatóhoz – így hozzám is. Aztán, a Metamorf című feldolgozásanyag idején – pontosabban annak köszönhetően – valahogy elvesztette varázsát számomra a csapat; az ezután készült lemezeket csak nehezen, nagy küzdelem árán tudtam befogadni (amit, bevallom, az sem könnyített meg, hogy a mondanivaló idővel eltolódott a művészileg nem túl szerencsés, egyre inkább meddő és önismétlő rendszerkritikus irányba).
Mivel a Szabad szemmel még januárban jelent meg, így volt időm „jóra hallgatni” az év végi listám összeállításáig, s ez esetben szükség is volt erre. Nem azért, mert nem jó anyag – mert amúgy jó –, hanem mert elsőre nem érte el nálam azt az érzelmi hatást, amit a már említett (simán a Kiásott kincsek rovatba kívánkozó) korai albumok igen. De hangsúlyozom, objektíven nézve ez egy erős album, minden tekintetben méltó a Salvus nevéhez, életművéhez.
A zenekar ezúttal sem kanyarodott el markánsan a rá jellemző stílusjegyektől: továbbra is a lendületes, groove-os, modern felfogású metalzene dominál, kiegészítve thrashesebb témákkal, progos elemekkel, no meg az „ősidők” göteborgi világát visszaidéző technikás szólókkal. Jelen vannak továbbá a védjegynek számító tapadós énekdallamok, a megjegyezhető refrének – és jelen van a szövegekbe szőtt társadalomkritika, ami ezúttal kissé meg is terheli az anyagot. A lemez fontos és aktuális témákat érint, úgy mint a háború, a környezetszennyezés, a felelősség-felelőtlenség kérdése, a (nem túl rózsás) itthoni és globális társadalmi helyzet, a felborult értékrendszer – vagyis úgy általában a modern ember értelmetlen, káros tevékenysége –, és ezekről valóban beszélni kell, fel kell nyitni a szemeket, amire kiválóan alkalmas egy zeneileg is erős és tartalmas metal lemez. A kérdés az, hogy elég-e ennyi ahhoz, hogy tízpontos, hibátlan albumról beszélhessünk.
Hát nem, de ez ne szegje kedved. Nem állítom, hogy minden dal telitalálat, a sorrend ellenben remekül el van találva – ehhez is érzék kell, s a Salvusnál ez megvan. A szokatlan énektémával és elképesztően erős refrénnel támadó Adj király katonát és a zeneileg és szövegében egyaránt zseni Héthatár kettőse valósággal letépi a hallgató fejét, így adva meg az alaphangulatot, egyben a kedvet a 8 dalos lemez végighallgatásához. Ez a felütés átlendít az album kevésbé emlékezetes pillanatain, amik után épp jókor jön az érzelmi csúcspont a Senki hibája képében. Ebben, valamint a hetedikként érkező Félkész szabadságban is akkorát énekel Pötörke Zoltán, hogy szem nem marad szárazon. A szöveg érthetőségének, az üzenet átadásának egyébként a hangzás is kedvez, mégsem érezni úgy, hogy a zene vagy a dinamika rovására megy az énekbarát keverés – tökéletes az egyensúly. Azt nyilván mondanom sem kell, hogy a hangszeres szekció is odateszi magát; produkciós téren nincs a lemeznek gyenge pontja.
Ami nekem hiányzik, az a befelé fordulás, a személyes vonal, az az érzelmes, borongós, édes-bús hangulat, amit annak idején pl. a Ketten egyedül, A hídépítő vagy éppen a Hazavár dalok képviseltek. E nélkül ez „csak” egy zeneileg tökéletesen összerakott, dühös, kiábrándult és társadalomkritikus dalcsokor, reménytelenül komor végkifejlettel. S ha már a végkifejletet említem: nem teljesen értem a Töredék című (önmagában döbbenetes erejű, hatásos és kifejező) Radnóti-vers lemezre vételének koncepcióját, sőt, az album egészét tekintve még csak a létjogosultságát sem igazán érzem. (Nem tudom, lehet, hogy velem van a baj, de én ezt meghagytam volna single formában, mert egész egyszerűen nem illik a lemez végére.)
A zenekar korai albumai iránti elfogultságomból eredő kukacoskodásom, kissé talán túlzottan kritikus hozzáállásom ne vegye el a kedved a Salvus idei anyagától, mert – mint mondtam – ez egy nagyon erős lemez, ami kenterbe veri a mezőny jelentős részét. Az igényességre való törekvés megkérdőjelezhetetlen, az értékes gondolatok átadására vonatkozó szándék elvitathatatlan, a technikai megvalósítás pedig kifogástalan.
A Szabad szemmel tehát vérprofi munka, produkciós téren az életmű csúcspontja. Csupán csak számomra hiányzik belőle valami, amit nem pótolhat sem a technikai tudás, sem a profizmus, sem pedig a „jóra hallgatás”.
Egy szó mint száz: ajánlott hallgatnivaló a technikásabb vonal kedvelőinek, egyúttal ideális bekapcsolódási pont azok számára, akik eddig nem ismerték a zenekart.
8,5/10
A csapat Dying Wish-sel közös lemezbemutató turnéja jelenleg is zajlik, legközelebb november 8-án Székesfehérváron, majd december 6-án Budapesten, az Analog Music Hallban hallgathatod meg élőben az idei album dalait.
Események:
https://www.facebook.com/events/502286815928987/
https://www.facebook.com/events/1821997048206694/