Egy jó barátom küldte el Mutatis Mutandis zenekar Harmincegy című bemutatkozó lemezét, ami a napokban jelent meg, és bizton állíthatom, hogy a hazai magyar underground rockzene ezévi legüdítőbb újdonsága. Lemezkritikánk.
Dufla Ferenc, a zenekart életre hívó frontember szerint a név egy latin közmondás, és azt jelenti „a szükséges változtatásokkal” vagy „a megváltoztatandók megváltoztatásával”, ami nagyon jól kifejezi a zenekar hozzáállását a zenéhez és a világhoz. Hozzá csatlakozott Károly Levente és Szőke Zsolt – őt később Hegyes Tamás váltotta később a doboknál, az ő játéka hallható ezen az anyagon is. A kialakult trió egy sajátos zenei univerzumot alkotott, amely erősen gyökeredzik a ’90-es évek alternatív rockjában és a grunge mozgalomban. Egy másik öndefiníció szerint magukat avantgrungenak -és ez a szójáték az, ami egyszerre ötletesen és kifejezően vokalizálja a csapat munkásságát.
Egyik tagnak sem az első zenekara ez, de az biztos, hogy a korábbi tapasztalatok most forrottak össze annyira, hogy itt egy kémiailag is magasabb szintű „egész” szülessen meg. Nem egy kapkodós bandáról beszélünk, hiszen az alakulást 2018-ra datálják.
A több irányból érkező zenei hatások tömkelege hangulatában és hangzásában is egységet alkot, pedig, ahogy Róbert kolléga megjegyezte: „tök jól szól ez a lemez, pedig biztos, hogy 20 forintból készült” – ezt egyébként Nagy Benjáminnak köszönhető, aki nem csak hangmérnökként, hanem kisegítő gitárosként is hozzájárult az eredményhez.
Igen, ezt a zenekart egészen biztos, hogy nem a pénzkeresés motiválja: a tagok egy olyan korszakot elevenítenek fel, amely akkor volt csúcson, mikor még ők meg sem születtek. Ez a zenei utazás ma egyáltalán nem trendi, és a srácok láthatóan nem sokat foglalkoznak a marketing dolgokkal. Egy félig inaktív FB oldal, egy rövid underground interjú, és maga a Spotify profil, amit fel lehet róluk lelni. Én azonban nem csak a zenével, hame ezzel a mentalitással is tudok azonosulni: tudom, ez az algoritmus ellensége, de rettenetesen jó az, hogy valaki nem akarja az arcomba tolni filterezett contentekkel az avokádós reggelije közti önimádatát, hanem úgy van vele, hogy a zene beszéljen maga helyett.
Hogy miről beszélek azt az érdeklődők EZEN A SPOTIFY linken ellenőrizhetik vissza.
Az saját élményeim és meglátásaim egyfajta támpontként:
A kréta-kék című tétel egy nagyon korai (pre)grunge zajolással kezdődik ami még a Green Rivert vagy a Mudhoneyt is eszébe juttathatja a szakavatott füleknek. Az énektémánál azonban nagyon egyértelműen megérkezik a képletbe a Nirvana hatása.
A kati a ’90-es évek magyar undergrundjának sajátos funky-grunge zenekarait -mint például a Bugs, vagy Insipid – idézi meg, ezt hallva egyből gimis lettem újra.
Isten látja – egy nagyon bensőséges dal, nyilván nem a legvidámabbak közt. A melankolikus verse a kirobbanó refrénnel szintén Kurt Cobain bipoláris dalszerkezeteit idézi…
A papírsebek egy klasszikus akkordbontásos téma, és klasszikus kávézós borongós téma. Itt volt az, hogy már az egész lemezre jellemző remek nyelvi -és szövegi megoldások is hosszú távú értéknek bizonyultak.
Hathat – az első punkrockosabb tétel, ami remekül pörgeti fel a lemez egészét a legjobb helyen.
A dobd felszínre – a titkaidat egy trükkös indítással vonzza be a hallgatót pár másodperc után, amit aztán egy bájos pincerock hangulattal végig fel is tart.
Az illatos egy kissé depresszív hangulattal indít, de aztán átmegy dühös melankóliába…
Az ékezet egy remek pont a lemezt leíró i tetején…aztán jön az mm, egy öt perces ráadás, és egyfajta esszenciája a korábbi daloknak – a debreceni származású frontember pedig egy kedves tribute cameot is elrejt a szövegben egy másik híres cívisvárosi rocklegenda életművéből.
10/11