Aki szereti a sci-fi, fantasy, multiverzum, rajzfilm és képregény adaptáció vagy bármilyen más hasonló stílusú mozikat, az biztos, hogy célcsoportja az új HE-MAN alkotásnak. A box officeadatok sajnos nem ezt a széles spektrumú élénk érdeklődést mutatják, pedig a film egyszerre maxolja ki a ’80-as retrót és a modern látványfilmek közönségelvárásait. Pozitív kritika egy negatív fogadtatású filmről.
A Mattel a ’80-as évek elején dobta piacra a Masters of the Universe figurákat, amely óriási sikert aratott az akkori játékpiacon. Olyannyira, hogy a cég egy saját gyártású rajzfilmet is készített, amelynek nem volt más célja, csak a figurák népszerűsítése.
A He-Man így gyorsan vált a vizuális világörökség részévé.
Szinte természetszerű volt, hogy a sikeres animációs televízió szériát követte az 1987-es élőszereplős változat, főszerepben az akkori akcióikonnal, Dolph Lundgrennel. Ez a mozi azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, csúnya anyagi és kritikai bukás lett a kísérletből.
1990-ben a The New Adventures of He-Man, és a 2000-es évek elején felmelegített és újraértelmezett próbálkozás szintén nem voltak sikeresek, így a szórakoztatóipar egésze hosszú évekre jegelte az Adam Herceggel kapcsolatos projekteket – ami óriási hiba, mert ebben az univerzumban és szereplőkben óriási potenciál van.
Valószínűleg ezt ismerte fel a Netflix is, aki 2021-ben, közel két évtized száműzetés után rehabilitálta a brandet a Masters of the Universe: Revelation című animációs sorozat keretében. Az ekkor elkészült két évad nem szakította át ugyan a sikeresség tér-idő kontinuum szövetét, de azért nem is fulladt érdektelenségbe. Ez a tisztes nullszaldó pedig elég muníciót biztosított arra, hogy Hollywood újra felvegye a fonalat.
Már 2009-ben is voltak pletykák arról, hogy készül új élőszereplős verzió, de az ezzel kapcsolatos kísérletek rendre elhasaltak, és a rajongók csak kósza reménykeltő délibábokat kergettek sokáig. A megfilmesítési jogokat végül az Amazon MGM Studios örökölte meg, ők 2024 elején jelentették be hivatalosan, hogy átvették a projektet, zöld utat adtak a gyártásnak, és Travis Knightot kérték fel rendezőnek, aki az Űrdongó című Transformers spinoffal és számos animációs nagy projekttel már bizonyított a hasonló stílusú mozik terén.
Ez az alkotás került most 2026-ban nagyvászonra. Összességében kijelenthető, hogy az alkotók nagyon jól bántak az eredeti alapanyaggal, a rajzfilmet jellemző bájos infantilizmus, a látványos és epikus akció, a 80-as évek tesztorszteron szagú menősége, a pikírt humor és az ezt muzikális értelemben alátámasztó soundtrack mind részét képezi ennek a mozinak.
Én gyerekkoromban imádtam az eredeti cartoon szériát, és így felnőtt fejjel a moziban ülve az volt az érzésem, hogy ez a film sem többet, sem mást nem akart, csak annak a szellemiségét és stílusát minél jobban átültetni a 2020-as évekbe – ezt pedig maradéktalanul és tiszteletteljesen meg is tette. A retro faktor rajongói szemmel nézve abszolút kielégítésre került: az eredeti történet fontos helyszínei, momentumai, szereplői mind megidézésre kerültek.
És ha már szereplők, érdemes a castingról szót ejteni: Idris Elba Duncan, a fegyvermester szerepében a legnagyobb név a csapatban. Egyrészt remek színész, másrészt egy igen hasonló karaktert már megformált, mikor Heimdall bőrébe bújt a Thorban. Fontos mellékszereplő ő, aki egyes cselekedeteivel, emlékezetes egysorosaival sokszor lendíti tovább a cselekményt.
A sötét oldalon Jared Leto öltötte magára Skeletor halálfejes jelmezét. Remekül formálja meg a giccses és harsány főgonosz figuráját, bár meg kell jegyezni, hogy a maszkmesterek és a CGI miatt gyakorlatilag úgy alkották meg a karaktert, hogy egyetlen mozzanat sincs, amikor a színész maga látható lenne.
A fiatal brit sorozatüdvöske, Nicholas Galitzine abszolút jó választás volt a főszerepre: izmos, jóképű, szőke, és az általa megformált karakter viszonylag gyors fizikai és lelki átalakulásait is jól tudta lereagálni.
Camila Mendes a Riverdale tini sztárja alakítja Teelát. Ő nem csak alanyi jogon volt remek igazolás, hanem azért is, mert nagyon működik közte és a főhős között a kémia – ami, mondjuk úgy, a történet szempontjából fontos, khm…
A mellékszerepekbe castingolt színészek szintén mind remekül lettek szelektálva, így erre az aspektusra nem lehet panasz.
Egy ilyen film esetében értelemszerűen fontos szempont a látvány. Az Amazon teljes mellszélességgel állt ki a projekt mögött, és egy teljes nagyvásznas költségvetést, közel 200 millió dollárt szavazott meg neki. Ennyiből gazdálkodva nyilván nem lehetett a készítőknek panasza, és ez látszik is: a jelmezek, díszletek és digitális háttérmunka összessége gyönyörű, többek közt ez az egyik olyan dolog, ami miatt nagyvászonért kiált maga az egész alkotás.
A film zenéje mellett sem lehet elmenni szó nélkül: ezt Daniel Pemberton komponálta. Őt olyan soundtrackekről ismerhetjük, mint az Pókember: Irány a Pókverzum!, vagy a idén tavasszal taroló Project Hail Mary. A klasszikus nagyzenekari világot bátran keveri a ’80-as évek synthwave muzsikájával, ez pedig nagyon jól illeszkedik a film stílusához. És ha ez nem lenne elég, bevetették titkos fegyverként Brian Mayt is: a Queen Princes of the Universe című dala eredetileg már bizonyított egy másik fanatsy alkotásban, melynek hamarosan szintén érkezik a remakeje, de az Eternia című főcím, vagy a end credit alatt felcsendülő dallamok egyikét sem kell túl sokáig hallgatnunk ahhoz, hogy May jellegzetes gitárjátékát felismerjük.
Mindent összevetve: remek alapanyag és adaptáció, szerethető retró, fantasztikus látvány, és a humor elegye egy habkönnyű szórakoztatást ígér.
A film egyetlen hibája szerintem a megjelenés dátuma. Legalább 10 évet késett. A túl hosszú ideig tartó jegelés miatt már megvan az a time range, amely alatt felnőtt úgy egy generáció, hogy gyakorlatilag nem jött vele szembe He-Man és az Eterniát megmentő csapata (a fentebb már említett Netflix szériát kivéve).
A film olyan hosszú ideig keringett a fejlesztés poklában, hogy eljárt felette az idő. A moziba beülve döbbenten tapasztaltam, hogy gyakorlatilag kong az ürességtől a vetítőterem, és az a kevés látogató, aki jegyet váltott, mind középkorú – a GenZ távol maradt attól a produkciótól, ami arra hivatott, hogy a szüleik egyik kultikus kedvencét bemutassa nekik.
Ezt az érdektelenséget nem érdemli meg ez a csapat: aki teheti, zarándokoljon el a moziba, és várjuk együtt a folytatást. Jobb lenne egy ilyen forgatókönyv, mint egy újabb 20 évnyi várakozás.