Ha itthon kiejted azt a nevet, hogy Tim Montana, a hallgatóság kilencven százaléka valószínűleg egy távoli amerikai tagállamra, a maradék tíz pedig egy nem létező Hannah Montana spin-offra gondol. Pedig emberünk a tengerentúlon már jó ideje a szakállas, benzinszagú rock’n’roll egyik legszórakoztatóbb és legegyedibb figurája, még ha a magyar és európai hallgatóság radarján eddig méltatlanul alulteljesített. Tim barátunk ráadásul tanulságos és kanyargós utat járt be az elmúlt években. Pályafutását a hamisítatlan, porlepte trucker sapkás, platós furgonos tivornyákkal kezdte, majd az előző lemezén megpróbálta meglépni a nagy amerikai rádiós áttörést, mert fejest ugrott a túlpolírozott, tipikus amcsi slágeres rock/metal világába. A kísérletért jár a piros pont, az eredményért már kevésbé, ez az album ugyanis leginkább úgy szólt, mint egy elfeledett Shinedown-maxi B-oldalának a B-oldala.
Szerencsére Montana nem az a csávó, aki sokáig nyavalyog a félresikerült kanyarokon. A friss, Entire State of Tim Montana című anyagon fogta magát és visszatért az alapokhoz, de nem ám teljes hátraarccal! Ahelyett, hogy feladta volna a súlyosabb, metal-arcélt, fogta a korai évek hűtőtáskás, vidéki kockás inges vagányságát és izomból rátolta a kemény riffekre. Az eredmény? Egy olyan veszélyesen jó, dögös és arányos elegy, ami nemcsak felmossa a padlót az előző próbálkozással, de könnyen lehet, hogy az eddigi legkerekebb, leghitelesebb és legjobb Montana-lemez lett. Dőljünk hátra, nyissunk ki egy hideg sört és hallgassuk, hogyan kell a country-múltat lefejelni egy tisztességes torzítóval, amit áthat egy határozottan sötét, már-már grunge-os, post-grunge-os alaphangulat. És ami a legszebb az egészben, hogy még a kifejezetten vidéki gyökerű, déli ízű nóták is teljes mértékben mentesek a tipikus pajtaszagú közhelyektől. Semmi gépelt ritmusos, szirupos pop-country patetikusság, semmi rádiós műanyag giccsparádé, ez itt tiszta, sallangmentes rock’n’roll, amit nem a stúdióban políroztak simára, hanem a turnébusz és a próbatermek padlóján kalapáltak formára.
Ha már az arányokról van szó, a lemezen felsorakozó vendégsereg sem dísznek érkezett, rendesen belerakták a melót a dalokba. Watch Me Drown csodálatos, amerikai őslakos témákkal chantinggel indító tétel a First Crazy Dog és WolfBear közreműködésével készült. Zseniálisan fogós, mégis súlyos nóta, amelyben Montana olyan erőteljes, karcos éneket ereszt ki a torkán, amilyet eddig garantáltan nem hallottunk tőle. Kinda Like It-ben maga Jerry Cantrell (Alice in Chains) szállítja a védjegyének számító, savas gitárriffeket és az összetéveszthetetlen vokálokat. Az ember akaratlanul is elgondolkodik: mi van amúgy az Alice in Chains-szel?! De akárhol is járnak, ez a két világ egészen döbbenetesen jól működik együtt. Brown Sugar a ZZ Top örökbecsűjének feldolgozásában Montana országos cimborája, Billy F. Gibbons énekel és gitározgat egy kicsit, a szólót pedig lezavarja valami teljesen ismeretlen, másik kalapos fazon… azt hiszem, Slash-nek hívják. Semmi extra, csak a rocktörténelem két ikonja örömzenél egyet Tim barátunk hátsó udvarán. Crown of Ash egy hibátlan duett, ami egyből mehet is a műfaj tankönyvébe, mint tökéletes rocksláger, amit a korábban countryban utazó, de mostanában a keményebb vonalra átevező Royale Lynn-nel hoznak össze. A Like A Satellite című power balladára, ha rákapnak az amerikai rockrádiók, akkor Tim barátunk kapásból ugrik felfelé legalább három fokot az amerikai rockranglétrán. Igazából felesleges egyesével kielemezni a számokat ezen a lemezen, mindegyik ragad és tapad, mint a nagymamád nyárikonyhájában felakasztott légypapír a júliusi kánikulában. A gitárszólók kivétel nélkül ülnek, a dalok ritmusszekciója meg akkora lendülettel húz előre, mint egy Ford F-200-as, ami alá épp most szereltek be egy plusz turbót. A lemez vége felé a tempó némileg visszavesz, az anyagra rányomja a bélyegét egy picit merengősebb, lassabb szomorkásabb hangulat. De amíg olyan őszinte és mély dalokkal merengünk együtt, mint az Everything I’m Not, addig bánja a fene. Hadd szóljon az a gitár, és meséld csak el nyugodtan Tim mi nyomja a szívedet ott a kockás inged alatt? Mi vevők vagyunk rá!
Külön kalaplengetés jár a produkció minőségéért is, a lemez megszólalása megszabadult az előző album steril hangzásától, dögös, arányos, élő és lélegző. Amerikában szerintem borítékolható a szintlépés, de mi itt, az öreg kontinensen sem szeretnénk kimaradni a jóból! Igazán ideje lenne, hogy emberünk felpakolja a gitárokat, és átlője magát az Atlanti-óceánon egy kiadós, benzinszagú turnéra. Továbbá, ha lehet egy szerény kérésünk a szervezők felé, a turnébusz mindenképp ejtse útba Magyarországot is! A hazai közönség ugyanis épp egy ilyen ízig-vérig amerikai produkcióra vágyik. Addig is tekerjétek fel a hangerőt a maximumra és adjátok át magatokat az Entire State of Tim Montana élménynek.
10/10
Lemezen nem szerepel: