A tegnap, október 10.-én  megjelenő Azt Remélem című klip kapcsán néhány kérdést tettünk fel a SONYA Band énekesnőjének, Korbucz Sonyának.

 

Közhelyes, ugyanakkor megkerülhetetlen kérdés, mivel ez az első magyar nyelvű dalotok: miért váltottatok át az angolról?

-Visszatekintve az elmúlt éveinkre mindig is éreztük a nyomást, hogy a közönségünk örülne a magyar nyelvű daloknak, mivel könnyebben tudnának velünk és a zenénkkel azonosulni, aztán végül sosem lett belőle semmi. Ha magyar szöveget próbálok írni, homlokegyenest más irányból indulok neki. A magyar nyelv szerintem gyönyörű, sokrétű, éppen ezért más metodikával szükséges megközelíteni, mint az angol nyelvet. Viszont ez a dolog most beérett, nem csak azért, mert ideje is volt már, hanem azért, mert a dobosunk, Szalay Dani magára vállalta ezt a feladatot.
-Ez új irányvonal, vagy inkább egyedi kísérlet? Mi várható tőletek a jövőben? 
Továbbra is főleg angol nyelven fogunk zenélni, de előreláthatóan lesznek még magyar dalaink. Például a nagylemezünkön, ami jövőre fog megjelenni.
-A klip a Testnevelési Egyetemen készült. A helyszín és az eddig kiszivárgott képkockák alapján eléggé retro hangulatú. Miért esett erre a helyszínre a választás? Mi volt a cél, és a koncepció? 
Az édesapám több mint 10 éve az egyetem oszlopos munkatársa, mindenki ismeri “Pali bá”-t. Tudtam, hogy viszonylag gyakran forgatnak ott, mert igencsak keresett helyszín, szerintem épp emiatt az esszenciális retro hangulat miatt és megfogadtam, hogy mi is csinálunk egyszer egy klipet ott. (Persze, az egyetemnek van modern épülete is)
Egy “felnőtt játszóteret” akartunk kialakítani, a koncepciót a rendező, Lippai Balázs, a helyszínhez formálta a dal mondanivalóját figyelembe véve. Arra apelláltunk, hogy a szövegben elhangzó “azt remélem én, miközben összecsiszolódunk, el ne kopjunk” sorhoz gyönyörűen illeni fog a hétköznapi súrlódások kitombolása.
– A Mad Scientist kraft beer támogatta a projektet. Hogy sikerült ez, milyen tapasztalataitok vannak szponzoráció kapcsán? 
A kedves barátaink időt, szabadnapot és energiát nem spórolva vettek a részt a forgatáson és beleadtak apait-anyait, ezt mindenképp honorálni szerettük volna legalább néhány Mad sörrel.
A Mad Scientist egyébként időnként támogat underground zenei megmozdulásokat termékekkel, nyilván a sör remek kötőanyag, ha egy baráti társaságról van szó, na meg szeretjük is, mert finom 🙂
Szponzoráció kapcsán viszonylag sok tapasztalatunk van. Dolgoztunk már együtt energiaitallal, sportruházati márkával, okostelefon branddel, de telefon szolgáltatóval is.
Kezdetben elegendő volt, ha szimplán jó a dal és a szinopszis, amire forgatni szeretnénk, ma már sajnos mindent felülír az, hogy hány követőd van, éppen ezért a produktum minősége is háttérbe szorul Sok esetben azt látjuk, hogy nem számít annyira a végeredmény, ha az eljutott x ezer emberhez és ez elég elszomorító. Szerintem nem kell magyaráznom, hogy a social media mennyire van destruktív hatással nagyjából mindenre, ami legalább egy kis művészi értéket képvisel.
Viszont így vagy úgy, mindig találunk megoldást arra, hogy hogyan folytassuk kompromisszummentesen azt, amit elképzeltünk és valahogy mindig találkozunk hozzá a megfelelő emberekkel.
Köszi a lehetőséget!
Sonya

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás