A punk műfaj alapvetően mindig egy szegregált stílus volt a könnyűzenén belül: igazából a Green Day 1994-es Dookie lemeze volt az, ami nemcsak a műfaj reneszánsza lett, hanem popularizálta annyira azt, hogy az akkori zenecsatornák műsorstruktúrájába is belefért. A Blink-182 aztán a ’90-es évek legvégén abszolút csúcsra járatta ezt a motort, és értelmet nyert az -első hangzásra ambivalensnek tűnő-poppunk kifejezés. Ez a fajta bulis punk/rock trend lett, a kiadók pedig új Blink és Green Day klónokat kerestek mindenfelé. Az Island Records A&R osztálya 1999-ben fedezte fel az egyébként már három éve működő kanadai SUM41-et, akik 2001-ben debütáltak első nagylemezükkel, és a nagy elődökhöz méltó -vagy még őket is túlszárnyaló – karriert tudhatnak magukénak. A most megjelent Heaven & Hell című (dupla?) lemez viszont lezárja ezt a pályát: a SUM 41 28 évnyi működés, 8 nagylemez után úgy tűnik, abbahagyja…de lássuk hogyan?
Kezdjük talán azzal, hogy mitől volt az ontarioi csapat unikális? A dallamos és gyors punkrock összes kliséje megjelent a dalaikban- de már az első lemezük intrója is egy „metallicás” harang effekttel indul – a (pop) punk mellett a klasszikus heavy metal, és a hip-hop elemei is belekeveredett a zenéjükbe, remek arányban keverve.
A bemutatkozó lemezen szereplő Fat Lip az első, de nem az utolsó ugrálós sláger az életműben, ezt a vonalat a zenekar gyakorlatilag védjegyként végigvitte az egész pályafutásán.
A 2002-es első Pókember film soundtrackjére például leszállították a legjobb ilyen stílusú tételüket, amiben ráadásul direktben volt egy nagyon erős Beastie Boys hatás – ha már new yorki szuperhősről van szó – de gyakorlatilag bármelyik lemezükön találunk egy, vagy több ilyen nótát. (személy szerint a 2012-es Szigetes koncertjükön reméltem, hogy eljátsszák ezt a személyes kedvencet, de sajnos kimaradt).
Az új-és búcsúnak szánt-album, a most megjelenő Heaven and Hell felvezető single-je, a Landmines egy épp ilyen volt -jelezve, hogy karrierzárás ide, vagy oda, Derrickék nem igazán fognak kibújni a bőrükből:
A SUM 41-et egyébként pont a zenei sokszínűsége miatt párba lehetett állítani pályatársakkal – például Avril Lavigne-nel is, még házasság formájában is -, de kollaboráltak Iggy Poppal, vagy a Linkin Park vezérrel Mike Shinodával is.
Épp ezért gondolom azt, hogy talán ez a búcsúnak titulált, 20 számos, közel 1 órás, koncepcionálisnak tekinthető anyag miért nem bírt el néhány pályatársat, vagy vendégművészt…bár lehet, hogy úgy gondolták, hogy ha már utolsó nekifutás, akkor csak a klasszikus ötös tagjai legyenek…mindenesetre, nekem ezzel kapcsolatban van egy kis hiányérzetem, érdemes lett volna feleleveníteni a korábbi társszerzőkkel, producerekkel vagy , esetleg pár nagy előddel a kapcsolatot a záróakkord kapcsán.
A címadás egyébként egyfajta szeparatív utalás a zenekar tarka életművére: az első, Heaven című rész (vagy fizikai formában az első CD) a zenekar vidámabb, punkosabb oldalát mutatja meg, míg a második, a Hell inkább a komorabb, komolyabb, metálosabb vonalat vonultatja fel. A második lemezen (vagy második felén?) a zenekar eddigi életművének legtöbb lírikus és zongorás betétje vonul fel: nem nélkülözték ők ezt eddig sem, de sosem volt bő lére eresztve ez a típusú muzsikálás: most , ekkora mennyiségben ez talán egy kicsit sok, és indokolatlan.
A SUM 41 egy tökéletes, és sokak számára emlékezetes pályaívet zár le: a Heaven & Hell remek dalokkal operál, semmi újat nem hoz, de pont azt tartalmazza, amit a rajongók imádtak a bandában. Ez a fél-dupla lemez megoldás viszont kicsit „csálé”: egy komplett lemeznek hosszú, dupla, pláne koncept lemeznek viszont kevés. A dalok viszont jók, lehet őket hálával, élvezettel és örömmel hallgatni.
A zenekar búcsúturnéja 2023 májusában lett bejelentve, a nagy része le is zajlott, most ezzel az alkotással, és még pár bulival valószínűleg tényleg elköszönnek tőlünk.
A „csak a szépre emlékezem” jegyében szerintem sokan megköszönik majd ezt az albumot -végül is jobb, mint egy Best Of -, de azért van az emberben egy kisördög, hogy ez valahogy nem teljes…talán így lesz majd a karrierrel is, és pár év múlva jöhet egy reunion, és még pár ugrálós dal…