A
Scorpions kamaszkorom metalébredésének egyik meghatározó zenekara volt a ’80-as években, aki próbált a helyes útra terelni, és elültetni bennem a metalkultúra gyökereit. A german klasszikus heavy metal egyik úttörője igen nagy hatással volt rám (a másik akkoriban az Accept volt), és gyakorlatilag ők ketten indítottak el az úton, hogy aztán rajtuk keresztül fedezzem fel a metal világot, ami, hát odáig fajult – mint látjátok –, hogy ma már cikket is írok. Rajongásaim tárgya volt pld. a 82-ben megjelent Blackout album és rajta a címadó és No One Like You szám, valamint a 84-es Love at First Sting lemez olyan slágerekkel, mint a Rock You Like a Hurricane, Big City Nights vagy a Still Loving You. Még idesorolnám aztán már később, a 90-ben megjelent Crazy World album két nagy sikerét, a Send Me an Angel és a Wind of Change szuper dalokat, illetve még a Tease Me Please Me számot is. Az együttes azért is érdekes és szuper számomra – a felsorolásból is látszik –, hogy piszok jó metal balladákat írtak. Számomra ők a lassú számok koronázatlan/koronázott királyai, hiszen ha megkérdeznek bárkit, hogy mondjon egy slágert a repertoárjukból, akkor állítom, hogy szinte 100%-ban jönne a Wind of Change. Esetleg a Send Me an Angel vagy a Still Loving You, s csak utána jönnék a gyorsabb számok. Most hirtelen nem is tudnék olyan metal együttest említeni (lehet, hogy nincs is), aki ennyire híres a lassú számairól, sőt, nem lövök mellé, ha azt mondom, hogy ezek a számok tették őket igazán híressé, hiszen ezeket a nótákat tartalmazó kislemezek milliós példányszámban fogytak világszerte. De én úgy is gondolom, hogy Klaus Meine hangszínéhez egyszerűen kiválóan illettek a gyönyörű balladák, jobban, mint a pörgősebb dalok. Így az sem véletlen, hogy az Omega együttestől is – akikkel nagyon jóban voltak (Meine és Kóbor különösképpen) és egymás koncertjeire eljártak vendégfellépőként is – a Gyöngyhajú lány című lírai számot dolgozták fel. Én annakidején, mint érzelemdús kamasz/fiatalember nagyon odavoltam értük, piszok módon bejött a sok lassú nóta – persze nyilván azért a gyorsak is –, s akkor csak álmodozhattam róla (sok más zenekarral egyetemben), hogy idehaza láthassam őket élőben.
S most, 2026-ban olyan alcímű turnéval érkeztek hozzánk, hogy: Over 60 Years of Scorpions. Több mint HATVAN ÉV! Szent Isten! Igaz, hogy az első lemezüket 1972-ben adták ki, de az együttest 1965-ben alapította Rudolf Schenker gitáros és Wolfgang Dziony dobos. Még a Deep Purple és a Led Zeppelin is 3 évvel később, 1968-ban alakult meg! Egy ilyen koncerten a jelenlét, mint rajongónak kötelező, hiszen sose lehet tudni, hogy lesz-e még következő, mert Meine már 78 éves, Schenker meg augusztusban lesz az! Ugyan létezett már búcsúkoncert is, de most megint itt vannak, és lehetséges, hogy most már tényleg utoljára. Én igazából semmi különlegeset nem vártam most ettől a koncerttől, egyszerűen csak jól akartam érezni magam, felidézni a múltat és együtt énekelni a nagy slágereket Meine-vel. Nézzük sikerült-e!
Az MVM Dome vonzáskörzetében két tényt állapítottam meg – amit persze tudtam előre –, hogy hála istennek nem én vagyok a legöregebb, s itt azért nem lehet majd számítani pogózásra vagy circle pitre. 😀 Mivel jó korán érkeztünk (párommal), gyorsan elfoglaltunk a színpad közelében egy remek helyet, ahonnan reményeink szerint remekül fogunk látni, s így is lett. Ahogy körülnéztem a kezdés előtt a közel telt házon, hát kb. a háromnegyedük valószínűleg ugyanazért jöhetett erre a koncertre, mint én – egy jót nosztalgiázni. Le se lehetett volna tagadni, hogy itt a fellépő egy ikonikus, régi együttes lesz, aki a múlt évszázadban élte aranykorát, s ehhez mérhetjük a közönséget is. Ennek az aranykornak a felidézése 2 perccel 20 óra után el is kezdődött. A kezdést a Helloween jubileumi koncertjéhez tudom hasonlítani, ott a kivetítőn az összes lemezt idézték fel, itt viszont a koncertekből, turnékból és helyszínekből csemegéztek (több mint 80 országban, jócskán több mint 5000 koncert). Nagyon hangulatos volt ez a bejátszás az ütött-kopott videókkal, ami azonnal bekapcsolta a visszaemlékezés faktort. Ezután pedig, mint egy színházi előadásnál, a ledfalon felemelkedett a „függöny”. Azaz nem fel, hanem szép lassan le egy fal, és feltűnt mögötte a hirdetésekben szereplő földgömb, s az azt beterítő gigantikus skorpió. Ez az egész kezdés nekem brutál bejött, a hangulat adott volt. Ez a faltól-falig nagy háttér ledfal s a két szélén a másik kettő – amin többnyire a tagokat mutatták –, igencsak pozitívum, hogy ők is haladnak a korral (sajnos nem mindenki teszi meg), s a koncert hangulatát remek videókkal fel is dobták. Az intro alatt az együttestagok szépen felszivárogtak a pódiumra, s elkezdődött a koncert, természetesen a Coming Home számmal. Nyilván nem számítottam színpadfelszántásra tőlük, ami természetesen be is igazolódott, hiszen szegény Meine, már azért meggondolta a mozgást, s minden egyes lépésére igencsak odafigyelt (nyilván gerincműtét után már ez is teljesítmény ebben a korban). De mindez nem számított, hiszen az volt a lényeg, hogy még mindig a SZÍNPADON VAN, amit azért elég türhetően bejárt, ráadásul úgy, hogy még egy nyúlványa is volt a középen a közönség felé. Hangja sem a régi már – főleg a különböző torokproblémái miatt –, de ahhoz képest igen korrektül énekelt, amit hálásan is fogadott a publikum. A koncertet két részre tudnám bontani: a nyolcadik számos gitárszólóig és az utána következő etapra. Az első fele mondjuk úgy egy kis bevezető, ráhangolódás volt kevesebb slágerrel, míg a második a slágergyűjtemények tárháza. A 4. számos remek The Zoo alatt már igencsak mozgolódott a küzdőtér, aminél Meine azonnal meg is jutalmazott minket. Középen már előre be volt készítve egy nagy kosár dobverő, amiből osztogatott is rendesen. Ezután a Coast to Coast instrumental következett, ahol minden gitáros előre jött közénk, s tekertek egy rendeset, de ezalatt Klaus sem tétlenkedett, gitárt ragadott, s a színpad jobboldalán ő is besegített a ritmusba. Először a 8. számnál a Delicate Dance gitárszólónál kapott egy nagyobb pihenőt, hogy rákészülhessen a slágerek elővezetésére.
Érkeztek is rendesen ezután, mindjárt elsőként a Send Me an Angel (Kóbor Jánosnak ajánlva), majd a Wind of Change. Mondhatnám azt, hogy ugye megmondtam, hogy a lassú számok állnak neki jól igazán, mert ennél a két számnál szinte szárnyalt a hangja. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy nyilván ezeknél a zene lágyabb, halkabb és a hang itt jobban érvényesült, mint az erősebb gyors számoknál. Viszont a közönség nagyon vette az adást, és gyakorlatilag mindenki énekelt, aminek a végén megint jött a jutalom, de most énekeltetés formájában. Zenével és zene nélkül is végig kellett énekleni a reflént, amit örömmel abszolvált mindenki. Három számmal odébb, a dobszólónál érkezett az újabb pihenő Klaus számára, na de nem úgy Mikkey Dee-nek. Olyan szólót vágott le 62 évesen, hogy akaratlanul is összenéztünk párommal és próbáltuk egymás állát visszaragasztani. A szóló végén a háttérben egy ötablakos félkarú rablót láthattunk, amiből kipörgetve általában 3-4 skorpió sikerült mindig, míg a legvégén kiadta mind az ötöt, majd átváltottak a tagok fényképeire. Ez az egész szerintem egy fantasztikus ötlet volt, fantasztikus kivitelezéssel. Ezután megint beindult a slágergyár, s a következő Tease me, Please Me számnál láttam igazából először (lehet, hogy volt, csak nem vettem észre), Schenker ikonikus balra-jobbra-előre-hátra ringó mozgását. Ha először volt, nyilván nem véletlen, hiszen a számhoz igencsak erotikus klipp tartozott anno, amit a kivetítőn egy csábítóan vonagló hölgy idézett fel. Ezután már csak a Nagyvárosi éjszakák és a Még mindig szeretlek tartozott az alapkoncerthez, majd jöhetett a ráadás.
Na de itt álljunk meg egy pillanatra. Leereszettek drótköteleket kampókkal a végén, és elkezdetek felfújni és felhúzni egy skorpió farkat, aminek tüskéje a dob fölé hajlott. Mondtam magamban, hm, milyen jól néz ki, mekkora ötlet, de valahogy csak azt gondoltam, hogy ennyi. Aztán pillanatok alatt egy egész 15 méteres skorpió kerekedett belőle, aminek fel s alá mozgatták az ollóit, és vérszomjasan magasodott a színpad felett. Ráadásul a második ráadásszámnál (Rock You Like a Hurricane) a háttérben egy sziklás kanyon volt kivetítve, amiben a szám végén még villámok tomboltak rendesen, s ez az egész olyan hatást keltett, mintha ez a nagy dög onnan lépett volna ki és most ránk akarná vetni magát. Szerintem ez brutál látvány volt, baromi jól kitalálták (de a kompresszor sem lehetett piskóta, mert gyakorlatilag egy perc alatt már tornyosult is felettünk az ízeltlábú)! Na, de ezzel a látvánnyal és számmal sajnos búcsúzni is kellett ettől a remek 1 óra 45 perces koncerttől, amit szerintem tuti senki nem érzett ennyinek.
Úgy gondolom, tökéletesen döntöttem, hogy ezt az estémet az MVM Dome-ban töltöttem, mert olyan embereket láttam a színpadon, akiknek jó esetben már csak otthon a kényelmes fotelben kéne ücsörögni mamusszal a lábukon, s A Fekete-erdei klinika sorozat ismétlését kellene nézniük a ZDF csatornán. Ehelyett eljöttek ide, s a korukhoz képest rittyentettek egy remek koncertet, ami mind látványnyilag, mind hangzásilag remek volt, s a közönség szívét melengette. Úgy gondolom, hogy aki tényleg azért látogatott ki aznap este a koncertre, hogy egy kis időutazást is átéljen, annak is tökéletes volt, aki azért, mert egyszerűen csak bejönnek neki a „skorpiók” dalai, az is jól érezte magát. Illetve azért is megérte, mert az a tézis, hogy esetleg utoljára jártak nálunk, az igencsak elképzelhető, bár május végén Schenker így nyilatkozott: Csak akkor hagyjuk abba, ha Klaus már nem tud énekelni! Hát én azt kívánom nekik és magunknak, hogy még sok ilyen koncertet, mert az látszott, hogy nemcsak a közönség, de Rudolfék is még élvezik és remekül érzik magukat a színpadon!
Dallista:
01 Coming Home
02 Gas in the Tank
03 Make It Real
04 The Zoo
05 Coast to Coast
06 Top of the Bill / Steamrock Fever / Speedy’s Coming /Catch Your Train
07 Bad Boys Running Wild
08 Delicate Dance (Matthias Jabs guitar solo)
09 Send Me an Angel
10 Wind of Change
11 Loving You Sunday Morning
12 I’m Leaving You
13 New Vision (Mikkey Dee drum solo)
14 Tease Me Please Me
15 Big City Nights
16 Still Loving You
Ráadás:
17 Blackout
18 Rock You Like a Hurricane
Fotók: VARESZFOTÓ/Varga László – A RockStation szíves engedélyével!