2011. május 22-én, vagyis szinte napra pontosan 15 éve jelent meg a Fahrenheit Project Part Seven, az Ultimae Records legendás válogatássorozatának utolsó darabja. Ezzel lezárult egy évtizedes történet, amely nem csupán hét album megjelenését jelentette, hanem egy önálló elektronikus zenei szubkultúra megszületését, kiteljesedését és dokumentálását is. A 2001 és 2011 között megjelent Fahrenheit Project-részek nem egyszerű válogatáslemezeknek tekinthetők, sokkal inkább egy korszak kulturális lenyomataként maradtak fenn, amelyben az ambient, a psybient, a downtempo elektronika és a tudatos zenehallgatás sajátos világa bontakozott ki.
Egy francia kiadó globális víziója
A történet a francia Ultimae Records körül kezdődött. A kiadót Vincent Villuis – akit a legtöbben AES Dana néven ismernek – és Mahiane alapította azzal a céllal, hogy teret adjanak egy olyan elektronikus zenei irányzatnak, amely a korabeli klubkultúrától eltérően nem a táncparkettre, hanem a képzeletre, a figyelemre és a belső utazásra helyezte a hangsúlyt. A Fahrenheit Project első része 2001-ben jelent meg, amikor az internet még messze nem szervezte úgy a zenei életet, mint napjainkban. A Spotify nem létezett, a YouTube évekkel később indult el, a közösségi média pedig még sokáig nem vált a zenei felfedezés elsődleges csatornájává. A szcéna fórumokon, független weboldalakon, CD-cseréken és fesztiválokon keresztül épült. A Fahrenheit Project ebben a környezetben egyfajta találkozási pontként szolgált a világ különböző részein alkotó művészek számára.
A Fahrenheit-hangzás megszületése
A sorozat címválasztása jól tükrözte az alkotók gondolkodását. Vincent Villuis több alkalommal utalt arra, hogy a Fahrenheit Project elnevezés a különböző földrajzi, kulturális és „klimatikus” környezetből érkező művészek összekapcsolódását szimbolizálja. A Fahrenheit-skála eredetileg a hőmérséklet mérésére szolgál, a projekt esetében pedig metaforaként működött: eltérő alkotói világok, hangulatok és tudatállapotok közös térbe rendezését fejezte ki. A sorozat hét része során fokozatosan formálódott az a hangzásvilág, amelyet ma sokan egyszerűen „Ultimae-sound”-ként emlegetnek. Ennek legfontosabb jellemzői: mély és panorámaszerű térérzet, lassan kibontakozó kompozíciók, természet- és kozmoszközpontú atmoszférák, analóg hangzású textúrák, meditatív ismétlődések, filmszerű dramaturgia.
A Fahrenheit Project soraiban jelentek meg vagy váltak szélesebb körben ismertté olyan előadók, mint a Carbon Based Lifeforms, Solar Fields, AES Dana, Asura, Cell, a H.U.V.A. Network vagy a Hol Baumann. Bár mindannyian eltérő karakterrel rendelkeztek, zenéjükben közös volt a tudatos építkezés és az élményszerű, nem pedig funkcionális zenealkotás. A sorozat különlegessége továbbá abban rejlett, hogy a hallgató nem különálló számok gyűjteményét kapta, hanem egyetlen nagy ívű utazás részesévé vált.
Tudatkutatás helyett tudatélmény
A Fahrenheit Project alkotóit és az általuk képviselt stílusokat gyakran kapcsolják olyan fogalmakhoz, mint pszichedelia, kozmológia, természetfilozófia, tudatkutatás. Ugyanakkor fontos különbség, hogy ezek az előadók ritkán fogalmaztak meg ideológiai vagy politikai üzeneteket. Zenéjük nem állításokat tett a világról, hanem többségében narráció nélküli zenébe ültetett tapasztalatokat kínált róla. Míg számos rock- vagy metalzenekar a társadalmi feszültségek, a konfliktusok vagy az emberi természet árnyoldalainak feldolgozására törekszik, addig a Fahrenheit-kör művészei inkább a szemlélődés, a jelenlét és a kapcsolódás nyelvén fogalmaznak – a természet, az univerzum, az idő és az ember helye a világban visszatérő témákká váltak. Nem véletlen, hogy sok hallgató számára ezek az albumok nem egyszerű háttérzeneként, hanem meditatív élményként vagy személyes, békés menedékként működtek.
Egy lassuló világ hangjai
A Fahrenheit Project története egy sajátos társadalmi korszakba illeszkedik. A 2000-es évek elején a globalizáció felgyorsult, a digitális technológia egyre nagyobb szerepet kapott a mindennapokban, miközben az információs túlterhelés első jelei is megmutatkoztak. Az Ultimae művészei erre nem nyílt kritikával válaszoltak, hanem alternatívát kínáltak. Miközben mindenekelőtt a mainstream elektronikus zene egyre hangosabb, gyorsabb és fesztiválorientáltabb lett, a Fahrenheit Project alkotói a figyelem, az elmélyülés és a lassúság értékeit hangsúlyozták. Zenéjük a felgyorsult világban egyfajta ellenpontot jelentett.
Párhuzamok más szubkultúrákkal
Bár a Fahrenheit Project első pillantásra távolinak tűnhet más zenei színterektől, több ponton is érdekes rokonságot mutat velük. A progresszív rock hetvenes évekbeli alkotói – például a Pink Floyd vagy az első korszakos Tangerine Dream – hasonló módon próbáltak teljes világokat építeni saját hangzásukból. A krautrock kozmikus kísérletei, Brian Eno ambient víziói vagy a berlini elektronikus iskola szintén fontos előzményként szolgáltak.
Érdekes módon bizonyos párhuzamok a metal szubkultúrával is megfigyelhetők. Mindkét közeg erős underground identitással rendelkezett, önálló közösségeket és kommunikációs csatornákat épített ki, saját fesztiválokat szervezett. A különbség inkább az eszközökben mutatkozott meg: míg a metal gyakran a katarzis, az intenzitás és a konfrontáció nyelvén dolgozta fel az emberi tapasztalatokat, addig a Fahrenheit Project világa a szemlélődés, a belső utazás és a feloldódás felől közelített ugyanazokhoz a nagy kérdésekhez, mint pl. az ember helye az univerzumban, az egyén helye az őt körülvevő világban, mit kezdjünk a szorongással és bizonytalansággal, mi az élet értelme és célja, hogyan kapcsolódjunk a természethez, létezik-e a hétköznapiakon túlmutató tapasztalat.
A nagy hármas: Carbon Based Lifeforms, Solar Fields és AES Dana
Ha egy háromszöggel kellene leírni a Fahrenheit Project örökségét, annak csúcsait minden bizonnyal a Carbon Based Lifeforms, Solar Fields és AES Dana testesítené meg.
A svéd Carbon Based Lifeforms, vagyis Daniel Vadestrid és Johannes Hedberg duója zenéjében a biológia, a kozmológia és a meditatív elektronika találkozott, s a természetközeli, organikus és tudományos/hi-tech ihletésű hangzásával vált a színtér egyik legismertebb és legmeghatározóbb szereplőjévé.
A szintén svéd Solar Fields (Magnus Birgersson) a pszichedelikus elektronika és a filmzenei gondolkodás közötti hidat építette fel. Munkássága a Fahrenheit Project egyik legkarakteresebb hangját adta, miközben később videojáték-zeneszerzőként is nemzetközi elismerést szerzett.
Az Ultimae társalapítójaként AES Dana nem csupán előadóként, hanem szellemi irányítóként is meghatározta a sorozat karakterét. Zenéje egyszerre kapcsolódott a pszichedelikus kultúrához, a modern elektronikus hangtervezéshez és a filmszerű narratív gondolkodáshoz.
A hetedik rész, mint korszakzárás
Az évenkénti megjelenést követően, az ötödik és hatodik rész után csaknem öt év telt el, mire megérkezett a Part Seven, ami tudatosan a Project és vele együtt egy különleges korszak befejezéséül szolgált. A válogatás egyszerre tekintett vissza az előző évtized eredményeire és mutatta meg, milyen irányba fejlődött az Ultimae hangzásvilága. A hetedik rész hallgatása ma is különleges élmény: egyszerre kordokumentum és időutazás. Olyan időszakot idéz meg, amikor az elektronikus zene még nem algoritmusok által szervezett lejátszási listákon keresztül talált közönségre, hanem elkötelezett hallgatók és szubkulturális közösségek révén.
Örökség
Amikor 2011-ben megjelent a Fahrenheit Project Part Seven, rövidesen kiderült, hogy a sorozat lezárása egyben egy korszak végét is jelenti. Az ambient és psybient színtér természetesen tovább élt, új előadók jelentek meg, a régi alkotók pedig új irányokba indultak. Az olyan szerzők, mint Astropilot, Circular vagy Scann-Tec már egy kiforrott, nemzetközi színtér újhullámos képviselői voltak, amelynek alapjait maga a Fahrenheit Project segített lerakni. A Project azonban megismételhetetlennek, és bizonyos tekintetben felülmúlhatatlannak bizonyult.
A hét válogatásalbum egy olyan időszakot dokumentált, amikor az internet még a felfedezés eszköze volt, nem pedig a figyelemért folytatott verseny terepe; amikor a zenehallgatás még tudatos tevékenységként működött, és amikor egy kis francia kiadó képes volt a világ különböző pontjain alkotó művészek bevonásával közös nyelvet teremteni. Tizenöt évvel a vég után a Fahrenheit Project nem csupán egy zenei sorozatként értelmezhető a sok közül, hanem egy olyan kulturális emlékműként, amely megőrizte egy sajátos közösség immáron örökérvényű világképét, értékrendjét és hangját az utókor számára.