Kicsit furcsa belegondolni, hogy már 9 éve nyomul a Paddy and the Rats. Emlékszem, amikor még az elején csak páran voltunk a bulin Esztergomban, mára pedig már durván teltház van, nem csak a Sportalsóban, hanem mindenhol az országban. Múltról, jelenről, jövőröl csevegtem egyet Stofival, vagy ahogy mindenki ismeri: Paddyvel, telefonon. egy vidám hangulatú beszélgetés naplózását olvashatjátok most.
– A Lonely Hearts Boulvard előtt volt 3 – úgymond – lemeztelen évetek, és már most is a 2. évben vagyunk lemez nélkül. Az elején viszont évente dobtatok ki lemezt. Ez koncepció volt, hogy ilyen hosszas szüneteket hagyjatok?
– Nem-nem; nyilván az elején, amikor az ember elkezd egy stílust játszani egy zenekarral, sokkal termékenyebb, mert igazából még nem csinált semmit ebből a műfajból. Mi is megírtunk az első három lemezre majdnem ötven dalt, úgyhogy picit az volt a probléma, hogy mit is csináljunk ezután. Nagy hirtelen az első 3-4 évben mondhatni kimaxoltuk ezt a stílust. Nyilván az lett volna a logikus, ha nem ilyen 15 dalos lemezeket csinálunk, hanem mondjuk csak 10-12 dalt teszünk egy lemezre, ahogy ez általában kinéz, és akkor marad még ötlet a következő évekre is. De hát az a baj, hogy minden dalt szerettünk volna rárakni, amit szerettünk, meg ami tetszett nekünk is. Ez még most sem változott. Megint ez volt a terv, hogy majd max. 12 dal, de már így is van 25 dal, amiből 15 biztos, hogy rákerül. Ebből valahogy nem tudunk engedni – ami nem is biztos, hogy baj, mert ezért készülnek. Ez így valahogy beállt. Nézegettem más zenekarokat is – mondjuk a kedvenceimet: Oasis, vagy pl a Dropkick Murphys, ha a műfajnál akarunk maradni; – hogy/mint jelentek meg lemezeik, és ott is az első évek azért általában nagyon termékenyek: szinte évente jön ki lemez; aztán beáll ez a 2-3 éves periódus. Van, aki már öt vagy hat éve nem adott ki lemezt! Pl. a Flogging Molly – ami már szerintem nem igazán oké. Nem tudsz aktuális lenni, és ha nincs 2-3 évente új lemezed, elég veszélyes tud lenni. Nyilván egy Flogging Molly esetén nem annyira vészes ez, mert az egy elég nagy név. Úgyhogy nem koncepció – válaszolva a kérdésedre, egyszerűen csak kevésbé jött az ihlet. Az első éveket tényleg meg is húztuk: vagy stúdióban ültünk, vagy koncerteztünk. Aztán picit megváltozott az életünk, meg úgy gondoltuk, jobb, ha egy kicsit lecsillapodunk: nem kell annyira kapkodni, szerintem ez is hozzátett, kettőnknél már kisgyerek is van – az ember próbál másfelé is teljesíteni. A zenélést 22 évesen könnyebb azért megvalósítani, de most már min. 32 évesek vagyunk, próbáljuk az egészséges egyensúlyt megtalálni a karrier, a zenélés és a család-gyereknevelés között. Úgy gondolom, ezt most már így nagyjából belőttük.
– Volt valami elképzelés, amikor nekiálltatok az új lemeznek, vagy gondoltátok jöjjön, aminek jönnie kell?
– Az előzőnél így voltunk. A Lonely Hearts Boulvard-nál kaptunk hideget és meleget is, amikor megjelent a lemez. Főleg a Without you című klipnél. Visszagondolva még nekem sem tetszett, más volt alapvetően a fejemben: a végeredmény tényleg elég popos lett: nyár, csajok, Balaton sound. (nevet) Ez nem a mi stílusunk. Akkor nem volt koncepció. Úgy volt, hogy jöjjenek a dalok, ami születik azt megcsináljuk. Nem volt az, hogy most legyen akkor íres, vagy kalózos, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen, csak dalokat írtunk. Ami most így két év távlatából sikernek látszik, hiszen sikeres lemez lett, ebből adtuk el a legtöbbet – lassan platina fázisban lesz, ami más lemezünkről nem mondható el, ez ilyen szempontból is különleges. Jelölték ezt a lemezünket Fonogram díjra, ami eddig még soha nem történt meg a zenekar életében. Úgy tűnik, nem feltétlenül volt rossz döntés, hogy egy picit más irányba indultunk el ez az anyaggal. Ezzel bizonyára vesztettünk néhány régi rajongót, viszont szereztünk sok újakat is, így ez a zenekar karrierje szempontjából ez is egyfajta fordulópont volt. A most készülő lemeznél az a koncepció, hogy most kicsit térjünk vissza a gyökerekhez: legyen egy kicsit íresebb és kalózosabb a dolog. Úgy gondolom változott már annyit a személyiségünk, zenei ízlésünk, hozzáállásunk az évek során, hogy ne az első lemezeinket ismételgessük. Hiába lesz ez folkosabb, kalózosabb, azért a Lonely Hearts Boulvardból is táplálkozik. Szerintem a 3. és 4. lemez keveréke: nem lesz annyira populáris, sokkal inkább folk-punkos, de azért dallamilag más, mint 10 éve.
– Az előzőnél Varga Zoli is besegített egy-két dalba, és volt még 1-2 dal, ami a te szólólemezedre készült, mégis rákerült a lemezre. Most is Zoli és SongSong Production, vagy más az elképzelés?
– Picit szintet lépünk ilyen téren is: az Ignite turné kapcsán megkerestünk egy Grammy díjas amerikai producert és hangmérnököt: Cameron Webbet, többek között az elmúlt 15 év Motörhead, vagy az Ignite lemezeit is producerálta. Vele szerződünk, iderepül Magyarországra, megcsinálja a felvételeket, aztán Los Angelesben fogunk keverni. Ez mindenképp egy nagy előrelépés a zenekar életében, és nagyon izgatottak vagyunk, hogy mit fog tudni kihozni belőle egy ilyen neves szakember. Áprilisban lesznek a felvételek, ami két hét lesz, májusban pedig keverjük az anyagot, és azt hiszem június 7-én fog megjelenni. Európában jelenleg tárgyalunk több kiadóval is, akikkel remélhetőleg majd meg tudunk egyezni. Nagyon sok érdekes dolog van most az, ami miatt izgatottak vagyunk, úgyhogy már nagyon várom a fejleményeket: azt látom, hogy egyre jobban halad a dolog európai, külföldi szinten előre. Kíváncsi vagyok a közös munkánkra Cameronnal – és bár természetesen Zolit nagy tiszteletben tartjuk és jó barátok vagyunk – , ez egy olyan lehetőség, amit mindenképp ki kell használni. Amúgy a Zoli is közreműködik ezen a lemezen ettől függetlenül. Úgy gondolom, szintet csak úgy tud lépni az ember, ha az ember mindig megpróbál egyre nehezebb helyzetekben helyz állni. Figyelj: van egy ilyen lehetőség: ha nem megyünk el az Ignite turnéra és a srácok nem ajánlanak be minket ennek a producernek, valószínűleg szóba sem áll velünk. Aki ilyen vonalon mozog, mint a Motörhead, Sum41, Social Disortion, Megadeth vagy akár Ignite – azt alapvetően nem hozza lázba, hogy egy magyar bandával dolgozhat, de hála Istennek kaptunk az Ignite-os srácoktól egy olyan ajánlást, hogy el tudtunk kezdeni tárgyalni. Szerencsére nagyon tetszett neki az anyagunk és mivel alapvetően ilyet még nem csinált, nagyon izgalmasnak találja a közös munkát.
– Van valami jó sztorid az Ignite turnéról – ha már így emlegettük?
– Hát, vannak jó sztorijaink, de sok mindent nem lehet elmesélni. (nevet) Igazából nagyon jó fejek és segítőkészek voltak, sokat tanultunk tőlük: pl. hogy milyen úgy 3 hétig turnézni, hogy össze vagy zárva 18 emberrel, minden nap koncert van – azért ez teljesen más műfaj, mint amit eddig csináltunk. Ha el is mentünk egy külföldi turnéra, az sosem volt eddig 10 napnál hosszabb: és akkor csak mi mentünk, saját busszal, hotelben alvás, úgyhogy teljesen más egy ilyen turné, sokkal koncentráltabbnak kell lenned. Vagy ami pl. itthon megy, az nagyon kényelmes szerintem minden zenekarnak: elmész koncertezni péntek-szombat, meg néha hétköznap egy-egy egyetem beesik, és maximum a nyár, ami hosszabb valamivel. Mivel kicsi az ország, ha mész is heti 3-4-5 napot, még akkor is kényelmes, hiszen haza tudsz menni akár pár órára, a saját ágyadban alszol, reggel otthon iszod meg a kávéd, megcsókolod a gyereked – alapvetően tök más érzés, mint amikor vándorolsz egy hónapon keresztül és egy buszban laksz. Az egy nagyon más az egész dolog. Úgy éreztem, ezt most muszáj volt kipróbálnunk, és helytálltunk szerintem. Nyilván az Ignite-os srácoknak nagyobb ebben a rutinjuk. Az első turné mindig sokkal fárasztóbb, mindig másabb, még nem tudod, hogyan állj hozzá; ha bulizni akarsz, még nem tudod, hogy mennyire engedheted el magad, hogy másnap minden rendben legyen, és még sok minden közrejátszik. Azért voltak bulisabb esték is, de a koncerteket mindenki komolyan vette, és az egész csapat nagyon jól érezte magát. Összegezve azt tudnám mondani, hogy nagyon pozitív kicsengése volt az egésznek.
– A zenekar – ha jól számolom – már 9 éves. Bárhogy is nézzük lehet szerénykedni, mert fokról-fokra építkezve ugyan, de azért elég komoly sikersztori a Paddy And The Rats itthon, főleg úgy, hogy tagcserétek is csak egy volt. Most már mindenhol teltházak, nyáron hatalmas nagy tömegek, akár önálló bulikon Pesten, akár fesztiválokon, bárhol.. Szerinted van még itthon ennél följebb? Nem gondolkodtok magyar nyelvű dalokon? – Ugye volt egy…
– Volt, igen: a Medve nem játék című dalunk, az is csak felkérésre a miskolci hokicsapatnak, illetve készült még egy: a tiszaújvárosi kosárcsapatnak egy pár éve, de az nem lett ekkora siker, talán fenn sincs a neten. Sokszor megkérdezik, én is sokat gondolkoztam ezen. Angol nyelven ebben a műfajban valószínűleg sokkal többet már nem lehet elérni itthon – ezért is próbálkozunk ugye külföld felé nyitni, mert Európa óriási piac. Hát igen, valószínűleg itthon még az tudna dobni rajta, ha magyarul énekelnénk – már agyalgattam ezen is. Volt egy olyan ötlet, hogy kiadnánk a 10 éves jubileumunkra egy válogatás lemezt a legsikeresebb dalainkból, természetesen magyar nyelven. Bár sokaknak bizonyára furcsa lesz, akik megszokták már, hogy angolul éneklünk. Igazából még nem jutottunk dűlőre ebben az ügyben. Azon is gondolkodtunk, hogy egy teljesen új lemezt kéne kiadni magyar nyelven, de szerintem ebben a műfajban nem hangzik olyan jól a magyar szöveg, mint az angol, úgyhogy nem vagyok igazán meggyőződve erről. Rosszat meg nem szeretnénk csinálni.
– Immár negyedszer jöttök hozzánk a Sportalsóba – terveink szerint az interjú még ki is jön előtte. Van valami jó sztoritok a városról, klubról, fesztiválról – tavaly volt egy jó kis gitárelhagyásos sztori ugyebár… (nevetés)
– Ja tényleg! Az tavaly nálatok volt! (nevet) Mi két busszal járunk, az egyik viszi a cuccunkat, a másikban utazunk mi. Nagyon ügyesek a roadjaink, de azért néha szét vannak esve, és elfelejtették becsukni a hátsó ajtót, így út közben kiesett az egyik gitár. (nevet) Az volt a szerencsénk, hogy pont egy rajongó jött utánunk kocsival, aki látta a gitárt az út szélén, megállt, felvette, elrakta, és azonnal felhívott minket ahelyett, hogy ellopta vagy eladta volna, így másnap saját gitárral koncertezhettünk. Van egy olyan sztorim is, hogy elromlott a mikrofonom. Vittem be a szervízbe, és a sorozatszám alapján megállapították, hogy ez egy 6 éves mikrofon, pedig én tavaly vettem, és valaki úgy gondolta valamelyik koncerten, hogy jó ötlet elcserélni az én vadiúj mikrofonom egy 6 éves modellre. Vannak tehát ilyen érdekességek, az ember el szem hiszi. Lemegy a beállás, kirakod a cuccaidat a színpad szélére, és hát valószínűleg egy helyi technikus észrevette, hogy olyan mikrofonom van, mint neki, csak az övé egy régebbi típus, így kicserélte – gondolom. És ez most derült ki a szervizben, mert eddig nem volt baja. Úgyhogy nagyon érdekes dolgok vannak a világban, amit ki sem néznénk az emberekből, de hát ilyenek előfordulnak. De szerencsére nem nálatok történt ez a második eset. Amúgy Esztergomot nagyon szeretjük. Mikor is voltunk először nálatok? Talán 4-5 éve?
– A Sportalsóban 4 éve, de Esztergomban már 2010 tavaszán a Molyban játszottatok. Ott készítettem Veled szerintem az első interjút, ami tisztán Paddy volt.
– Tényleg! Így már megvan. (nevet) Emlékeim szerint nem egy jól sikerült koncert volt, voltak talán 10-en, 20-an.. (nevet)
– Jó volt az! Azon legalább 50-en voltunk, és nagyon jó kis koncert volt. Ti, Bohemian Betyars, Testi Egyenleg…
– Hát régi szép emlékek… Még nagyon az elején volt mindenkinek, kivéve a Testiéknek persze! (nevet)
– Két vagy három évvel ezelőtt volt a facebookon egy jó kis kiírás, amit azóta is emlegetek: -Lassan 30 év után rájöttem, miért szeretem a Balatont ennyire és miért ez az otthonom. Szeretem ezt a nagy sötét végtelent nézni, aminek egyszer csak valahogy mégis vége van. Kicsit olyan mint az élet: látod az egészet, látod a végét, de érzed, hogy az sokkal több, sokkal nagyobb mint te. Nem tudod miért, nem tudod hogyan, de nem is számít. Ez most bőven elég. Imádom a Balatont.-
– Igen, igen, már emlékszem. Hát, abszolút így érzem még mindig… Gyerekkoromban ott tanultam meg járni, beszélni, biciklizni. Minden nyáron ott voltunk. Annyira imádok ott ülni a parton, és csak merengeni a végtelenről, hogy az valami hihetetlen.
– Adódik ebből a kérdés: miért nem született még erről dal?
– Jó a kérdés, már gondolkodtam rajta. Mindig úgy voltam ezzel, hogy összehozni ezt a műfajt a Balatonnal egy elég nagy képzavar lenne. Az a problémám, hogy ugyan volna egy csomó ötletem, amit szeretnék megvalósítani, meg tényleg rólam szól, de valahogy nem passzol ebbe a műfajba. És bár az előző lemeznél ezt már picit elengedtem, akkor születtek olyan dolgok, amik nem feltétlenül kapcsolódnak a Paddys világhoz, vonalhoz. Úgyhogy eldöntöttem, hogy ezt inkább különválasztom és most készül a szólólemezem. A Paddy az egy ilyen kalózos, folkos, kocsmázós zene és egyszerűen nem fér bele sok más műfaj, ezt már belátom. Viszont mivel van nagyon sok más jellegű ötletem is, amit meg szeretnékvalósítani, ezért lesz egy másik projekt is. Mindenki szeret más műfajokat is, amiben ki szeretné próbálni magát. Joeynak és Samnek van egy country projektje, Vincenek készül egy metalosabb anyaga, de ettől mi még együtt maradunk. Csak kipróbáljuk magunkat máshol is.
– Mindig más az inspiráció. Mi az a néhány filmed, zenekarod, könyved, bármi, ami inspirál téged?
– Megmondom őszintén, a Paddy lemez kapcsán én most nagyon belevetettem magam megint a kelta és kalózos témákba. Sok ilyen jellegű dolgot hallgatok, akár régi dalokat. Ezek nagyon jó inspirációk, az ember agya teljesen ráhangolódik erre a témára. Jó példa erre az Assassins Creed: Black Flag zenéje! Abban nagyon jó dalok vannak! Bár most keményebb dolgokat is hallgatok: pl. az Finntroll, Koorpiklaani, bár ezzel nagyon bele lehet esni abba csapdába, hogy akaratlanul is átemel az ember egy-két témát, mivel ez elég hasonló műfaj. Úgyhogy ezzel óvatosan bánok. De jó, ha az ember sokféle dolgot lát és hallgat.
– Ha eddig esetleg kimaradt, akkor ajánlom neked a Black Sails – Fekete vitorlák sorozatot, inspiráció gyanánt!
– Megmondom őszintén, hogy elkezdtem, láttam belőle 4-5 részt, és valahogy nem indult be nekem.
– Az első évadon kell túljutni, aztán a második évadtól úgy beindul; ott már vannak csaták, külön, a sorozat kedvéért felépített falvak, de a 3. és 4. évad az, ami igazán ütős.
– Hát igen, de odáig el kell jutni. A Vikingek, a Trónok Harca vagy a Gyűrűk ura is abszolút megihletett minket. Úgyhogy megvannak ezek a dolgok. A Vikingekből is azt hiszem 2 évadot láttam, de aztán azt is elkezdtem halogatni.
– Van egy üveg Jack Danielsem, hogy ha túljutsz az első évadon, akkor fog tetszeni a Black Sails, hidd el. Utolsó kérdésem, hogy ne raboljam tovább az időt: mit üzensz az olvasóknak?
– Na azért ez motivált! (nevet) Készüljenek az esztergomi bulira, ha addig megjelenik az interjú, és készüljenek az új Paddy lemezre, mert nagyon király lesz, és szeretnénk nagyon sokat bulizni az összes Paddy rajongóval. Szeretném, ha ott lennének minden koncerten nyáron, mert ott már játszunk nagyon sok új nótát. Úgy gondolom, hogy nagyon jól fogják érezni magukat, mert tényleg eléggé bulis lemez lesz ez a mostani, úgyhogy én ezt kérem tőlük. Üzenem nekik, hogy nyomjuk végig együtt a nyarat, bulizzunk, igyunk, amíg fiatalok vagyunk. Hajrá!