Egy kis John Rambo, egy kis Terminátor, egy kis Tökéletes Katona, egy kis Die Hard, de ezekből is csak az akció, semmi más. Öntsük össze, dobjuk bele a többi színészt is, egy szög egyszerű sztorit, ami ennek ellenére remekül működik, és létrejön a Feláldozhatók második része, amihez képest az első csak egy jól sikerült trailer volt…
Rendezte: Simon West
Írta: Ken Kaufman, David Agosto
Főszereplők: Sylvester Stallone, Jason Statham, Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis, Jean-Claude Van Damme és a többiek (már elfáradtam a színésznevek írásában).
Alapsztori: Mint említettem, az alap szög egyszerű. Church (Willis) megjelenik, és nem örül, hogy zsoldosaink az első részben leromboltak egy fél országot. Ennek ellenére hajlandó megbocsájtani, ha egy lezuhant repülőgépről megszereznek neki egy dobozt. Egyszerűnek tűnik a munka, miért is ne, hőseink azonban csapdába sétálnak, aminek a következménye egyikük halála lesz. Nincs is más hátra, mint két Everestnyi lőszer, és a bosszú.
A film egyensúlyáról: A kb. 100 perces filmből 85 perc akció. Én speciel nagyon élveztem a válogatott gyilkosságokat, na meg hogy másodpercenként több volt a golyó mint a képkocka. Akinek azonban túlzás lenne (bár nem értem miért, ennek a filmnek pont ez a lényege) megnyugodhat, a film közepén hagytak egy 10-15 perc körüli részt, amely inkább a lelki dolgokra koncentrál, itt kicsit lelassulunk (de nem észrevehetően, és nem is fájdalmasan). A film elején rögtön kitértek arra, Jet Li milyen jól tud verekedni (még ha serpenyővel kell, akkor is), ezért cserébe aztán ő később meg sem jelenik. Tetszettek az utalások, hogy melyikük milyen filmekben szerepelt, ez úgy megadta a nosztalgikus hangulatát, az amúgy modern filmnek.
Chuck Norris pedig visszatért. Ha nem is sok időre, de tökéletesen beleillett a szerepébe, habár a karakterét félig az őt övező kultusz alapján mintázták (bár szerintem ez sem probléma).
Van Damme frankón játszotta a főgonoszt, bár igazság szerint összesen két rúgás volt az ő jussa (ami emlékeztetheti a nézőket, ő milyen jellegű akciósztár volt).
Schwarzenegger politikai pályája vége után úgy tér vissza a vászonra, mint ha semmisem történt volna (na persze azt leszámítva, hogy megöregedett). Ugyan az a tekintet, ugyan az a tartás, az a stílus, tényleg, mint ha kb. a Terminátor 2-t néztem volna, amikor megjelent.
Mindent összevetve a Feláldozhatók második része (szerintem) zseniálisan sikerült a maga műfajában, kellően ragyogtatja meg az igazi akciósztárok fényét, és varázsol vissza minket abba az időbe, amikor az ilyen stílusú filmek voltak a porondon.
Tényleg jobb, mint az első rész 🙂
10/8