Az év végi listára sehogy sem fért fel (vagy be) az a tény, hogy az idén tavasszal tett New Yorkban tett családi kiruccanás egy életre szóló élmény volt zenei szempontból is. Úgyhogy, az év utolsó felében egy utolsó bronxi mese (haha) a háttértárból, ami egy angol zenekarról szól…igen, kicsit valószínűtlen a sztori, dehát NYC már csak ilyen…
Rengeteg podcastot hallgattam az útra való felkészülés gyanánt amit egyébként köszönök a készítőknek, hiszenrengeteg hasznos infóval lettem gazdagabb, ami nagyban segítette az utazás tervezését. Az egyik ilyen adásban például az a jótanács hangzott el Tőrös „Bazska” Balázs részéről, hogy ha New Yorkban jársz, hagyj időt magadnak a váratlan dolgokra, és a Nagy Alma amúgy is a meglepetésszerű találkozások városa. A városi legenda igaz: én egy bronxi szállodában, reggeli közben láttam meg egy hosszú hajú, vörhenyes srácot, Sub Pop pólóban -ami azon a környéken azért lássuk be, kicsit testidegen.
Gondoltam, hogy nem a turkálóból szerezte a ruhadarabot, volt egy fura megérzésem, hogy talán zenész, vagy legalábbis zenerajongó. Míg sorban állunk rántottáért meg baconért, megszólítom, beszédbe elegyedtünk. Mondtam neki, hogy nagy rock és azon belül grunge fan vagyok, meg van egy Seattle tematikájú tetkóm és hogy Magyarországon van egy, a stílussal foglalkozó tematikus magazin, Grungery néven, ahová szoktam irogatni. Ő meg mondta, hogy nagyon örül, Jake a neve, és a The Luka State nevű zenekar dobosa, épp ezen a környéken volt fellépésük, és pár napig NY-ben maradt a feleségével várost nézni….ráhallgattam a bandára, és egyből elkapott, bár előtte nem nagyon hallotttam róluk.
A sztorit először szűk körben osztottam meg. Kovács „Fish!” Krisztián csak annyit reagált rá, hogy „ne szopass, a Feel It az utóbbi évek egyik legjobb rock nótája, csúcsdalom”.
Ez a találka, ezzel az ajánlással önmagában is megérne egy novellát is, de maradjunk ennél a kis rövid, nyúlfarknyi cikknél, aminek a tanulsága az, hogy Jake Barnabas nem véletlenül viselt Sub Pop pólót: bár a The Luka State alapvetően egy dallamos, angolszász alter-rock banda, bőven felfedezhetőek zenéjükben a grunge direkt és indirekt hatásai, és Magyarországon ismeretlenek, és még cikk sem nagyon született róluk – úgyhogy, épp itt az ideje, hogy a hazai közönség is halljon felőlük.
A winsfordi négyes 2012-ben alakult, és már 2013-ban kijöttek egy maxival, a Matter of fact címet viselő anyaggal.
Innentől kezdve a csapat szorgalmasan termelte a singleket és a maxikat, évi két – három kiadvány jött ki tőlük, és persze a turnézást is elkezdték. Ezek közül kiemelkedik a Bring This All Together című dal, amely a Dream League futball szervezet himnusza lett.
A korai dalok – mint például a Rain, a Can’t Help Yourself, vagy a The Believer- szinte mindegyike beleilleszthető a korabeli angol revival cuccai közé: az Oasis, a The Verve, a The Hives, vagy akár a Royal Blood adott inspirációt a srácoknak, de a koraibb hatásként megjelenhet akár a U2 munkássága is. Dallamos rock, némi folk beütéssel – itt a grunge maximum a műveket átható melankóliában fedezhető fel.
A 2018-as Bury Me single az, amiben már kicsit több kosz, és némi punkosabb húzás jelenik meg. Ugyanebben az évben a Kick In The Teeth már a korábbiakhoz képest súlyosabb gitárokkal operál.
A 2019, What’s My Problam: nagyon torz gitár, a feedbackek és a dalszerkezet is elkezd egy nirvanás ízt idézni – bár a The Arctic Monkeys is ugyanígy beugorhat róla….
Így érkezünk meg az első teljes értékű lemezhez 2021-be kellett : ez a Fall In Fall Out, ami számos korábbi maxikon vagy önállóan megjelent dalt egyesít, de van rajta egy-két új szerzemény is.
A hangszerelés kicsit merészebb: számos helyen megjelenik akusztikus gitár, zongora, mandolin, vagy jelzésértékkel még szájharmonika is itt-ott.
2023-ban aztán jön egy új nagylemez, a More Than This: na, ez az, ami a zenekar korábbi anyagaihoz képest már egy teljesen más irányvonalat képvisel: sokkal karcosabb, és húzósabb.
Ha nagyon akarunk amerikai és a grunge mozgalomhoz köthető párhuzamot keresni, akkor a Queens of the Stone Age lehet a kiindulási alap.
Mindenesetre mind a hangzás, a tempók, a dalszerkezetek kapcsán ez az a lemez, ami a The Luka State esetében akár az úgynevezett grunge lemez is lehetne: persze még mindig alapvetően dallamos angolszász rockról beszélünk, de sokkal vaskosabb és pszichedelikusabb a sound, és érezhetően szélsőségesebbek a váltások.
Több a punkos húzás, több a rock and rollos beütés, de több a balladisztikus elem is. Talán nem túlzás leírni, hogy a More Than This grandiózusabb, stadionrockosabb az elődeinél.
Akár az alter, akár a grunge, akár a dallamosabb rock kedvelője vagy, a The Luka State az a zenekar, amelyiknek az életművével érdemes megismerkedned neked is, Kedves Olvasó.