Sötét visszhang (Harry Bosch 01, Könyvmolyképző, 2017)

Sötét visszhang (Harry Bosch 01, Könyvmolyképző, 2017)

Michael Connelly neve itthon talán nem akkora húzónév, mint odaát az USA-ban, azonban kétségkívül az egyik legjobb krimiíró. Ő az az ember, akinek története még sokadik alkalommal is ott tudják hordozni magukban azt az érzést, amikor az ember nem akarja letenni a könyvet. Fő műve mindenképpen Harry Bosch sorozat közel 20 kötetet megélt regényfolyama, amely most a Könyvmolyképzőnél kerül kiadásra.

A Sötét visszhangban ismerjük meg Harry, vagyis valódi nevén Hieronymus Bosch-t, aki egy már-már tipikus zsarukrimi karakter, de valahogy mégsem az. Öntörvényű, önfejű, mindig az igazságot hajtja, az eszköz ehhez pedig szinte mindegy. Amikor egy vasárnap hajnali szolgálatban hullához riasztják, még nem tudja, hogy egy sokkal szövevényesebb ügybe bonyolódik majd, mint azt gondolni merné.Túl sokat nem akarok írni a sztoriról, mert így is pontosan tudom, hogy kicsit spoileres lesz az írásom, bár arra azért odafigyelek, hogy semmiképpen se menjek az elvezhetőség rovására. Bár azt azért fontos kiemelni, ha valaki nézi/nézte a sorozatot a tv-ben, túl sok meglepetés már nem érheti.

Connelly nagymester a cselekmények bonyolításában, így amikor biztosra vesszük, hogy ki, vagy kik lehetnek a tettesek, még akkor is érhetnek minket meglepetések. Nem mondom, hogy minden esetben kiszámíthatatlanok a regényei, de a Sötét visszhang mindenképpen azok közé tartozik, amiket nem lehet az első néhány oldal után megfejteni. Eleve a felütés, vagyis a csőben tálalt hulla csak egy szelete a cselekménynek, hiszen van itt minden, ami csak kell: bankrablás, drogok, vietnami veteránok, alagútpatkányok, vagyis tényleg minden, amit a korszellem az eredeti megjelenéskor, vagyis 1992-ben megkívánt. (Fontos adalék, hogy a tv-sorozatban a cselekményt a jelenbe áthozták, viszont sikerült megőrizni az eredeti szellemiséget.) A főbb karakterek ugyan tipikusnak tűnhetnek, de mindegyiknek van egy olyan rétege, motivációja, ami kiemeli őket az átlagos krimizsánerből. Mai szemmel nézve is abszolút érthető, miért lett a Sötét visszhang anno bestseller és miért sikeres a sorozat a mai napig is. Eleanor Wish, aki ugyebár később Bosch felesége lesz egy igazán üde színfolt, nem egy elnagyolt tipikusan beletuszkolt női karakter, J. Edgar és Irving itt még sajnos kevés szerepet kapnak, mégis sikerül feldobniuk a könyvet, és lenne még pár karakter, akit érdemes lenne kiemelni, de sokkal jobb, ha olvasás közben jövünk rá mi magunk, hogy kik a fajsúlyosak igazán.

Ugyan ez a könyv megjelent korábban Fekete hang címmel egy másik kiadónál, de nagyon fontos, hogy a két kiadást egy lapon emlegetni se nagyon lehet. Először fel sem tűnt, hogy a két kötet ugyanaz, és nem csak a cím miatt, hanem mert az új fordítás, amit Sándor Alexandra Valéria követett el, annyival szöveghűbb és jobban hozza a hangulatot, hogy össze sem lehet hasonlítani a kettőt. A korábbi fordítással olvasva jelentősen csorbul az olvasásélmény, ezt bátran ki merem jelenteni. A sorozat enyhén noir hatású designja szintén jól elkapja a hangulatot, remélem végigmegyünk így az összes köteten.

A Sötét visszhang kiváló, ha valaki elkezdene ismerkedni Connelly-vel, vagy kíváncsi Bosch korai éveire, de akkor is erősen ajánlott, ha csak egy tényleg jó krimit szeretne olvasni az ember. Az pedig külön öröm, hogy a kiadó nem gagyizott (egyébként sem szokásuk), hanem végre tényleg olyan formában olvashatjuk a könyvet, ahogy eredetileg is kellett volna.