A Mötley Crüe nevû formáció fõleg a harmincon felülieknek lehet ismerõs, de azért bízom benne, hogy az általam megjelölt korhatár alatt is sokan ismerik, és szeretik ezt a Glam Rock csapatot. Ez alkalommal azonban nem róluk szól majd agymenésem, hanem a banda gitárosának, Nikki Sixx-nek egy másik zenekaráról, a Sixx: A.M.-rõl, pontosabban a második lemezükrõl.
Kis történelem: A banda akkor alakult, amikor Nikki eldöntötte, hogy publikálja a Heroin Naplókat, melyben saját emlékeit írja le, még drogos korából (szintén ajánlom mindenkinek). Elsõként lehet, hogy furcsán hangozhat, de az elsõ album OST gyanánt készült a könyvhöz (mint egy filmzene, csak ez nem film).
Eltelik négy év, és hála annak, akiben az aktuális olvasó hisz (Isten, Sors, Szerencse, mindenki válasszon magának) a Nikki Sixxet, DJ Ashba-t és James Michael-t magába foglaló banda újabb lemezt dob ki (és Nikkinek ismét megegyezõ címû könyve jelenik meg).
Az album nyitódala, mely az ezzel megegyezõ címet viseli (This Is Gonna Hurt) megmutatja azt, miért is érdemes ezt az albumot végighallgatni. Nem áltat senkit, azonnal belecsap a közepébe, és tudatja velünk, hogy nem egyszerû sétakocsikázásra indulunk.
A dalok tartalmas szöveggel vannak megáldva, tükrözik azt, Nikki mi-mindenen mehetett át életében, megjelennek az érzések, félelmek, reakciók, vélemények. A sorrend gyakorlatilag hullámoztatja a hallgatóságot, egyszer az egekig repíti az összhangzással, máskor a beton alá döngöli a kiénekelt szavak erejével, õszinteségével.
Ajánlom mindenkinek! Nem csak hallgatni, érteni is. Aki nem perfect angolból, az lesse a lyrics-t, vagy kérjen segítséget, de higyjétek el nekem, tényleg megéri odafigyelni a szövegekre.
10/8,5
Egy kis ízelítõ, illetve számomra a két favorit: