Mivel nekem a Rise Of The Northstar teljesen ismeretlen zenekar volt, gondoltam az aktuális korongban való elmélyedés előtt megvizsgálom a két EP-t, ami megelőzte az első teljes értékű korongot. Kíváncsi voltam, hogy emögött a nyilvánvalóan japán-őrült külsőség mögött mi is rejtőzik igazából.
A két EP súlyosan maxpontos cucc, így az a bizonyos léc eléggé felkerült. Ez a zene egyfajta turmix, amiben van jó adag nu-metal (szigorúan a jobbik, vagyis az értékelhető fajtából: Limp Bizkit, Ill Nino, Korn, némi Slipknot), kb. ugyanannyi hardcore (Biohazard, Madball nem is kevés), sok-sok rap-metal (Stuck Mojo, Body Count), és rengeteg anime, manga, meg egyéb japán kultúra. (Ahogy a franciák japán akcentussal rappelnek angolul az mesteri!)
Már a nyitó What the Fuck letépi a fejemet, óriási, mázsás riffek, csordavokál, agresszív rapek, ami csak egy hibátlan indításhoz. (Különösen a basszus csattogós soundja tetszik, mert kiválóan illeszkedik a többi hangszerhez.) A címadó dal klipet is kapott, ezzel vezették fel a korongot, és nem véletlenül. Igazi, hamisítatlan kilencvenes évek feeling, akár a Judgement Night filmzenelemezen is lehetne, de nem lógna ki a Bio New World Disorderjéről sem. A The New Path full hardcore téma, kíméletlenül gyors tempóval, remek lassításokkal, aminek szöges ellentéte a menetelős, tényleg full manga feelingű Samurai Spirit és a Dressed All In Black. A kifejezetten felnőtteknek szóló anime-okban szoktak is hasonló soundtrackek előfordulni.
Az Again and Again ismét egy hagyományosabb dal, erős Madball hatásokkal, aminek teljes ellentéte a Tyson, ami ismét visszarepét minket a -nagyszemű- mesék világába, hogy a teljesen hagyományos, klasszikus ooo-ooo-ooooo-óóóó-zós refrénnel rendelkező Bosozoku újra visszarántson minket a -valóságba-. A felismerhetetlenné dolgozott Pharaohe Monch tétel, a Simon Says-nek jótt tett ez az újragondolás, hiszen a vérszegény eredetiből így egy elég pofás darab lett.
A már említett bivalyerős hangzáson felül azonnal -fület szúrt- még egy dolog a lemez kapcsán: a pazar gitárszólók. Eva-B szólógitáros pont jó arányérzékkel lavírozik a tekerés és a feeling között. Figyelemre méltó teljesítmény.
Ha összegeznem kell a Welcame lemezt, akkor azt mondom: régen hallottam ennyire erős debütáló korongot. (Nyilván nem lehet teljesen annak kezelni, hiszen már volt anyag korábban. az viszont bárhonnan nézve nagy teljesítmény, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen messzire jutottak (a fanatikus japán táborra gondolok elsősorban), sikerült nagy kiadóhoz kerülni, stb. Van egy olyan érzésem, hogy sokat fogunk még hallani róluk, és hogy új kedvencet avattam.
Csúcspont: Welcame, Samurai Spirit, Dressed All In Black
Mélypont(ok): Komolyan nincs!
10/9,5! Már most jöhetne is a következő!