Még az év elején (egészen pontosan január 23-án) jelent meg a budapesti progresszív grunge nís emberöltő című négyszámos minialbuma, s már ekkor eldöntöttem, hogy írok róla, mert mindenképpen több figyelmet érdemel – az anyag és a zenekar is –, mint amennyit kapott s vélhetően kapni fog ezután is.
Az undergroundban való létezés előnye, hogy nincs nagy nyomás, nem kell évente kijönni valamivel, futószalagon gyártani a törvényszerűen egyre laposabb albumokat. Jön, amikor jönni akar, amikor jönnie kell – akkor viszont nagyot szól, maradandó nyomot hagy és hosszú távon is értéket képvisel. Ilyen az emberöltő is: nem könnyű hallgatnivaló, elsőre nemigen adja meg magát, rágni kell, emészteni szükséges, de ha beérik, bekúszik, beépül a befogadóba, akkor aztán üt, de rendesen. A teljes egészében magyar nyelvű kiadvány négy dala együtt, egyben hallgatva éri el igazán azt a hatást, amiért megéri a mély vízbe lemerülni. Csak jó dolgok vannak az EP-n: tört ritmusú, Tool-os zakatolások, mélabús, melankolikus ének, metalos bedurvulás és epikus refrének akasztják fel a szemünket a szűk 23 perces játékidő során. A szövegek jólesően elvontak, s olyan mély gondolatokat adnak át, ráadásul olyan érzelmi töltettel, hogy az tanítani való és még stílusában is kiemelkedő vagy inkább páratlan. Zsíros Ádám visszafogott, mégis erőteljes hangjánál kifejezőbb közvetítőt pedig elképzelni sem tudnék.
A nís idei EP-je újabb bizonyíték arra, hogy igenis érdemes szétnézni az underground színtér mélyén is – kicsivel több kutatómunkát igényel ugyan, mintha csak a felszínről csemegézünk, de az igazán nagy kincsekre itt lehet rátalálni.
Nincs ezen mit ragozni, zseniális anyag.
10/10