A Disco Express zenekar nevét hallva, sokan még most is mást gondolnak mögé, mint ami valójában. Viszont aki valaha látta őket élőben, pontosan tudja, hogy itt jóval többről van szó, mint könnyed szórakoztatásról. A zenekar 1996 nyarán alakult Miskolcon, és már a kezdetektől ott volt az a vagány, provokatív glam-rockos attitűd, ami azóta is a védjegyük.
Úgy volt, hogy készítek a srácokkal egy interjút, a 30. szülinapi koncert, az Utolshow kapcsán, de aztán az egész egy hosszú baráti sztorizgatós, nagyon röhögős beszélgetéssé alakult.
Január 16-án bejelentettetek valami nagyon fontosat a facebookon élőben, meséljetek erről, mi volt ez a bejelentés?
Betty Monroe: Bejelentettük, hogy tudunk Facebook élőzni, és igazából minden, amit kitaláltunk, az azért van, hogy ezzel a technikai felkészültségünkkel tudjunk villogni, hogy képesek vagyunk már a Facebook élőre, mert a mi korunkban már minden ilyen technikai újítás, az tulajdonképpen csodaszámba megy. Úgyhogy igazából ez a lényege.A koncert meg ilyenek, az csak mellékes infó.
De azért lesz koncert, nem? Ott is lesz valami újítás?
Betty Monroe: Valamelyik nap jutott eszembe, hogy régen csináltuk a koncerteken azt mindig, hogy amikor Györke énekelt, akkor mi tüntetőleg mindig levonultunk a színpadról. Szerette a zenekar megmutatni a nagy tehetségét, tehát mikor Mikki ilyen öt órás szólókat játszott, meg Györke nagyon kiengedte a hangját, akkor mi mindig levonultunk a színpad mellé és volt egy ilyen betét, hogy Joey-t meg lehetett simogatni, természetesen nem ingyen, hanem pénzért. És voltak olyan koncertek, ahol annyi pénzt összeszedtünk ezzel, hogy általában nekünk megvolt a pia pénzünk, a koncert után. Az emberek meg elvonultak a színpad elől oldalra, hogy Joey-t meg simogassák.
Joey Kitten: Vettem egy rózsaszín gyerek pénztárcát, egy nagy rózsaszín gyerek pénztárcát, és amíg én mászkáltam, Betty gyűjtögette be a pénzt. Volt, hogy valaki meg akart ingyen fogni, és akkor Betty rácsapott a kezére, hogy na-na-na-na! Össze kellett kaparni, 50 meg 100 forintosokat. De volt, aki papírpénzt dobott be.
Betty Monroe: Igen, az volt a 200 forintos, de hát akkor 200 forint…! 2006 – 2008-ról- beszélünk, 200 forintért akkor tudtál venni egy sört. És volt, aki ötszázast adott meg ilyeneket.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ez természetesen lesz újra.
Nem tudom, hogy Györke jön-e, de ha nem, akkor valakit felkérünk, hogy énekeljen el egy hosszú dalt.
Akkor ki is lesz írva oldalra, hogy zenész simogató, vagy csak levonultok csendben?
Betty Monroe: Azt mindig bejelentettük dal előtt. Akkor az történt, hogy egy idő után már nagyon idegesek voltak, mert a Hotel California, meg hasonlók voltak, tehát tényleg ők ezt megélték a színpadon, hogy most ez egy jól lejátszott dal.
Joey Kitten: Alapvetően ez abból indult, hogy amikor elkezdődött a Hotel California, mi ketten elmentünk piálni, aztán rájöttünk, hogy mi lenne a pénzt keresnénk közben.
Betty Monroe: Nagyon-nagyon hosszan játszották, mert ugye az eleve 6 perc, de nekünk 8 és fél volt kb, mert még egyszer a refrén, meg még egy szóló.
Joey Kitten: A gitárszóló legalább duplán mindig.
Jó jó, de ez nem újdonság, ezt már csináltátok. Lesz valami olyan is, ami új?
Betty Monroe: De aztán meg már nem csináltuk utána. Tehát, amikor Györke meg Mikki elment a zenekarból, az 2008-ban volt, amikor a Nyalóka kijött, mármint a dal maga.
Joey Kitten: Hamarabb volt, mert én biztos gitároztam még egy évet legalább. Ez 2007-ben volt, szerintem.
Betty Monroe: Nyolcban volt, mert tízben jött ki a lemez. Nyolcban volt, nyolcban forgattuk a klipet.
A lényeg az, hogy amikor már ez az időszak volt, akkor már egyrészt nem volt benne Györke, másrészt nem volt benne Mikki, tehát Joey-nak kellett gitározni, akkor már nem tudtuk ezt megcsinálni. Végül ezt ki kellett, hogy vonjuk a forgalomból, amit nagyon sajnálok, mert ki tudja már, hogy milyen lehetőségeink lennének. Lehet, hogy Los Angelesben lenne házunk, vagy bármi, ha ezt nem adjuk fel.
Volt ezután még annyi koncertetek, hogy összejött volna belőle a Los Angeles-i Vityillo?
Joey Kitten: Hát figyelj, most gondolj bele, hogyha a mai napig ment volna a Disco Express, és nem oszlott volna fel, és végig csináltuk volna, akkor ki lehet számolni, mondjuk, hogy egy átlagos, mit tudom én, évi 20-30 koncerttel, csak most mondok valamit, minden egyes alkalommal lehet, mondjuk, 2-3 ezer forintot összeszedni, meg nyilván akkor növelve az inflációval, egyre nagyobb összegeket.
Egy pénzügyes kiszámolhatná ezt, és akkor mondjuk ki jönne, hogy abból egy kis kocsi, vagy valami összejött volna már.
Betty Monroe: Egy nyaraló valahol Szabolcsban.
Az a durva, hogy nekünk azért sok koncertünk volt, tehát, amikor visszaesett a koncert számunk, akkor kerültünk kb. arra szintre, amit egyébként egy normál magyar zenekar játszott abban az időben. Mi úgy indultunk annak idején, hogy feldolgozásokat játszottunk, és ezért nagyon sok főiskolai buli volt, céges buli vagy volt a városnap stb.
Emlékszem, hogy találkoztunk egyszer a Bonbon zenekarral, és akkor a Szolnoki Peti kérdezte, hogy mennyi koncertünk van egy évben, mi mondtuk, hogy 110, de így kicsit pironkoda, erre röhögve közölte, hogy bárcsak nekik lenne ennyi. Nekünk abban az időben, amikor feldolgozásokat játszottunk, heti kilenc, meg tíz koncert is volt. Emlékszem, volt olyan augusztus 20-a, hogy három bulit játszottunk aznap.
Joey Kitten: Délután tízkor volt az első műsor, aztán délután kettő-három körül volt a második, és még egy esti buli is volt utána.
Betty Monroe: Folyamatosan logisztikázni kellett, hogy a cuccokat kettéosztottuk, és az egyik road jött velünk, a másik már ment a másik helyszínre szerelni. Igazából az a durva, hogy amikor elkezdett kevesebb koncert lenni, akkor estünk vissza kb. arra szintre, ahol egyébként játszottak a zenekarok normálisan.
Ezt most nem panaszként mondom, mert nyilván az egyébként nem is volt így normális. Tudod, amikor az ember szeretne ismerté válni, akkor sok olyan dolgot bevállal, amit aztán egyébként már nem… Ezt hosszú távon nem lehet csinálni.
Nekünk azért alapvetően nem volt azzal a bajunk, hogy mennyit játszunk. A legvégén, 2010-11-ben már keveset játszottunk nagyon.
Joey Kitten: Én sokat játszottam akkor is.
Valójában miért hagytátok abba?
Betty Monroe: Hát igazából az az én saram volt.
Joey Kitten: A te egód miatt, ahogy ezt megírták.
Betty Monroe: Igen, olvastunk a YouTube-on egy ilyen kommentet, hogy milyen jó zenekar volt ez, de hogy az én egóm miatt tönkrement. De szerencsére a rádiós karrieremből se lett semmi. Nagyon röhögtünk ezen, nyilván semmi köze ennek az igazsághoz, de szerencsére sok olyan kommentelő van, aki mindent jobban tud, mint ahogy történt.
Szóval mikor kiadtuk a hármas lemezt, az sok dolog miatt nagyon csúszott. Közel négy évet a kettes után. Igazából az volt az elképzelésünk, hogy fú, akkor majd az, hogyha kijön, akkor kap az egész egy nagy lendületet.
Aztán kijött a szerelem klip, és igazából nem kapott új erőre a zenekar. Pedig akkor már a Neo FM-ben is ment a dal, sőt még a Class FM is játszotta, tehát mind a két országos rádióban lehetett hallani, de valahogy nem indult el a dolog.
Ezzel párhuzamosan pedig az történt, hogy én úgy éltem meg, (mármint az én egóm, ami tönkretette a zenekart végül is ugye), hogy egyre kisebb helyeken játszunk, és tudod…
Nem fért el ott az egód?
Betty Monroe: Igen, hogy az egón nem fért el, de sajnos a közönség igen. És én ezt egyszerűen csak nem akartam így megélni. Amikor mi a karrierünk a csúcsán voltunk, hogy így fogalmazzak, ott azért voltak nagyon nagy koncertek.
Például Marosvásárhelyen 20 ezer ember előtt játszani, úgy, hogy már világosodott reggel, és még nem engedtek le a színpadról. Na most ezután az, hogy egy száz fős klubban kényelmesen ellézengenek az emberek, azt én nem akartam tovább csinálni. Én úgy gondoltam, hogy akkor inkább fejezzük be, hogy ne legyen ebből az, hogy ötven évesen a színpadon állunk, és akkor kicsi blueskocsmákban játszunk három embernek.
Az volt az érdekes, hogy ez olyan volt, mintha ezt nem merte volna addig senki kimondani, de nem nagyon volt ebből vita vagy tiltakozás, tudod, hogy ó, de ne csináld már! Vagy, akkor keresünk másik énekeset, meg nem tudom, hanem úgy nagyjából mindenki azt mondta, hogy jó, akkor legyen így. Ezután megbeszéltük, hogy csinálunk még egy lezáró koncertet, az ugye 2011 május, június, valahogy így, volt egy Miskolc egyetemi napok, meg utána játszottunk az akkori Wigwam-ban. Mindkettő nagyon jó buli volt, és ez egy tök jó hangulatú lezárása volt a dolognak.
Akkor ott volt mindenki, tehát nem csak az a négy ember, aki éppen akkor a zenekarban volt, hanem eljöttek például a Paddy-s árulók…
Joey Kitten: Akik még megtolták a zenekar szekerét a lejtőn lefelé.
Betty Monroe: Mikki, Györke, mindenki ott volt igazából, még régebbi tagok is ott voltak, és akkor ez egy nagyon jó lezárás volt. Nem mondtuk, hogy soha többé nem fogunk játszani. Karácsony körül volt mindig egy buli a Wigwamban, és ez ment még két-három évig, utána már ez sem.
Akkor már mindenkinek volt más dolga az életben. 2016-ra megbeszéltük, hogy a zenekar 20 éves, akkor még csináljunk egyet, és aztán az is kettő lett, mert Miskolc-Budapest nekünk az egy, az mindig így párban volt. Ott beszéltük meg, hogy na akkor legközelebb majd 10 év múlva, de akkor még csak poénból.
És aztán eltelt a 10 év, így most eljött ez is, az Utolshow. Elkezdtünk beszélgetni tavaly egyszer, zenekari berkeken belül, és az volt a téma, hogy oké, ezt most megcsináljuk, de 10 év múlva már biztos nem, mert már most is vicces lesz azokat a dalokat énekelni, amiket 25 évesen írtunk, de hogy 60 évesen, azt már biztos nem.
Azért ezek soha nem voltak komoly dalok, tehát bármikor elénekelhetitek, mindig jó kedvre deríti az embereket. Volt olyan egyébként, amikor komolyan vettétek a zenekart?
Betty Monroe: Hát a Vigyázz Rám az egy viszonylag komoly dal szerintem, de amúgy nem. Nincs azzal bajom, hogy valaki a színpadon öregszik meg, csak én magamról ezt nem tudom elképzelni
Most a koncerten szerintem sok fiatal is lesz. A mi generációnkból nagyon sokan lesznek úgy, hogy viszik a saját gyerekeiket is. Mi van akkor, hogyha ez a fiatal generáció szeretné a folytatást?
Joey Kitten: Ahogy én gondolom a magam részéről, azért, most ugye a cél az, hogy van a Dürer kert, és jó lenne, hogyha mondjuk ez kb. meg is telne. Ez azt jelenti, ahogy mondtad, hogy van a 40-50 éves generáció, akik akkor voltak fiatalok, amikor az a zenekar is fiatal volt és még az is lehet, hogy hoznak magukkal egy pár gyereket, vagy egy pár olyan fiatal havert, akiknek ez megtetszik. De hát azért itt nem egy 30 ezres tömegről beszélünk, ezt tegyük hozzá, hogy pár száz az emberről van szó, ami nekünk tök jó, hogyha összejön 500-600-700 az ember akár. Azért ez még szerintem egy zenekart nem tud annyira újraindítani, hogy erre azt alapozzuk, hogy elkezd megint beindulni a Disco Express, és akkor ez így működik.
Tehát most, hogyha 30 ezer ember követelné, akkor nyilván megint más lenne a felállás. Az a legjobb az egészben, hogy ezt a bulit, fele részben saját magunk miatt csináljuk, mert van hozzá, kedvünk, hogy a régi barátok összejöjjenek, és akkor csináljunk egy tök jó bulit. Hogyha mondjuk egy Dürer kertet így meg tudunk tölteni a régi rajongókkal, meg plusz még egy pár új arccal, akkor szerintem ez egy nagyon jó. Sokkal jobb úgy csinálni egy ilyen bulit, hogyha nem csak 20-an vannak, meg százan lézengenek, ami már biztos ennél sokkal jobb lesz, mert már most több száz egyet eladtunk. Az a poén, hogy még majdnem négy hónap van a koncertig, de már több száz jegy elment rá, tehát még simán meg lehet az is, hogy teltház lesz. Úgyhogy én ennél többet én nem is nagyon várok a dologtól, viszont ez meg nagyon jó lesz, hogyha ez így bekövetkezik.
Meg mindenkinek megvan a maga élete mostanában, tehát ne felejtsük el, hogy azért közben eltelt most már több évtized, és mindenki kialakított magának egy életet, családdal, gyerekekkel stb. Szóval most visszahúzni ugyanazt, meredek lenne. Arról nem beszélve, hogy mi ketten a Vince-el azért csináljuk a Paddy-t is, és ebben az évben már ismét lesznek koncertek ott is. Tehát most ez a két zenekar párhuzamosan fut ebben az évben.Tehát ez így pont jó, pont erre jó, hogy régi cimborák, barátok összejönnek, régi rajongók még mindig átélhetik ezt a nosztalgikus pillanatot, hogy milyen érzés volt, amikor húsz évvel ezelőtt megcsináltuk ezt a bulit, és igazából ez a lényege ennek az egésznek, tehát nem is gondolkodunk tovább előre most.
Betty Monroe: Én is azt ragadnám meg, hogy ez a zenekar, – és akkor egy kicsit visszatérnék arra a kérdésre, hogy mennyire vettük ezt komolyan,- azért is nem tudott nagyon professzionális módon befutni, mert nekünk ez sosem volt egy klasszikusan nagyon komolyan vett projekt, hanem ez egy óriási buli volt. Tehát aki járt régen Disco Express koncertre, az tudja, hogy nekünk volt egy hatalmas sleppünk. Ez több száz, a csúcs időszakban, meg ilyen ezres nagyságrendben, akikkel megvoltak a saját belsős poénjaink, és nekünk ez, most a zenekartagokról beszélek, ez egy óriás non-stop buli volt. Amikor elkezdtünk arról beszélni, hogy csináljuk, akkor az volt az első motiváció, hogy fú milyen jó lesz, amikor majd újra ezekkel az emberekkel találkozunk.
Ahogy megvolt ez a bejelentés, utána ezek azonnal elkezdődtek, például, hogy Miskolcról külön busz jön majd, és tudom a neveket, hogy kik fognak felszállni rá, vagy rám ír egy régi kedves barát, hogy ő Londonból hazajön, mert ő már megvette a jegyet, de akkor maradjunk koncert után bulizni!
Nekünk ez a motiváció ebben, és akkor amit a Joey mondott, az, hogy ezért ennek van egy munka része, próbálni, meg hogy jól szóljanak a dalok, hát őszintén ez azért annyira nem hiányzik, megcsináljuk, nyilván nem arról van szó hogy nem, tehát nem lesz ebből kispórolva semmi. Tudjuk természetesen, hogy jól kell játszani, jól kell szólnia, most már ugye visual is kell, tehát természetesen az is lesz, de maga a motiváció az az, hogy bulizzunk, találkozunk, érezzük jól magunkat, és ez volt régen is, ezért működött a zenekar.
Motoszkál bennem egy kérdés, mióta beszélgetünk, hová lett a hajatok? Betty Monroe Monroe csodálatos hajkoronája? Paróka?
Joey Kitten: Én még egy fokkal jobban jártam, mert nekem régen sem volt nagyon hajam, tehát amikor már ugrabugráltam, rendőrsapkában rohangáltam alapvetően, és nekem amúgy is tök rövid volt a hajam, szóval szerintem az nálam nem olyan zavaró.
Hát itt az énekesünk, ő egészen más sztori, de ugye van az, amit a Ricsnél a podcast-ben nem mondott el Betty, amiért nagyon mérges vagyok, mert ott mondtam neki, hogy legalább megborotválkozhattál volna. Aztán ő kitalálta a sztorit rögtön, hogy az lesz, hogy ő most egy begubózott hernyó, de majd a koncertre, meg szép pillangóvá fog változni. De ezt meg elfelejtette mondani.
Betty Monroe: Nem elfelejtettem, nem kérdezett rá.
Joey Kitten: Én meg most utólag mondom, de hát ezt akkor is el kellett volna mondani. Tudod, mindig elmondunk mindent, akár kérdezik, akár nem. Úgyhogy most éppen az van, hogy a bebábózódást látod, és majd ebből egy csodálatos pillangó fog előlépni a koncertre.
Betty Monroe: Amikor azt mondtam, hogy nyilván odatesszük magunkat, akkor természetesen ez a látványra is vonatkozik, nem mondom, hogy ugyanazok lesznek a fellépő cuccok, mint húsz éve, mert már meg sincsenek. Lehet, valaki hordja amúgy a platform csizmákat, mert eltűntek, de nyilván lesz olyan látvány, hogy abban nem lesz köszönet.
Egyébként van saját sminkesetek, vagy ti magatok készítitek?
Betty Monroe: Nem volt régen sem, mi csináltuk magunknak. Illetve egyszer volt, a Vigyázz rám! klipnél, az egyetlen profi sminkes. Ott azért nézünk ki úgy, mint a transzvesztiták, mert ott egy filmgyári sminkes jött a forgatásra. Ez ugye egy nagyon szomorú dal, és megbeszéltük, hogy akkor semmi túlzás, visszafogottam, de megérkezett a filmgyári sminkes és jött, hogy csak egy kis alapozót feltesz. Aztán Lecsó (Vincent Valentine), meg én beültünk, és mint a róka meg a holló a sajttal a mesében, „abból teszel rám egy kicsit?” „ jó, de rajta több van!” “még egy kicsit”, na és akkor mondja a csaj, hogy műszempillát is hoztam! A végén meg lehet nézni, hogy hogy nézünk ki, és megjött a rendező srác, neki nagyon tetszett, de megjött a menedzser és mondta, hogy, hát arról volt szó, hogy visszafogottak vagytok. mondtuk, hogy de hát azok vagyunk, ez csak egy kis alapozó……
Joey Kitten: Tudod, mire vagyok például legbüszkébb, ez teljesen egy mellékszál, csak eszembe jutott hirtelen, és nem bírom magamban tartani, hogy egyszer szerepeltünk mi egy diszkós srácnak a videoklipjében, mert keresett egy extravagáns izébe. Mi volt annak a címe?
“Valami kell”, igen, azt hiszem, hogy ez volt a címe, és akkor te szintiztél, én doboltam, és mi voltunk a zenekar mögött. DJ Slye vagy valahogy így hívták, aki valamilyen diszko zenét játszott, de ez nem zavart bennünket.
Betty Monroe: Igen, ott is az történt, hogy a sráccal nem nagyon találkoztunk, a DJ-vel, mert ő egész máshol volt, mi meg ugye a klipforgatásra mentünk, de volt ott valami énekes fiú, vagy táncos, aki tátogott, és hulla részeg lett a végére.
Joey Kitten: Egyrészt leitattuk, másrészt meg kisminkeltettük. Odajött a csávó, mint egy rendes izmos fiú, és úgy ment haza, mint egy meleg srác, a Kék osztriga bárból, szét sminkelve, agyon olajozva.
Betty Monroe: Hát igen, szép idők voltak.
Emlékszem, én Tiszaújvárosban láttalak titeket a strandon zenélni annak idején.
Szerintem ilyen 99-2000 környékén. Azért mentem el, megnézni, mert a haveri körben beszélték, hogy te képzeld el, Kalácska Gabi beállt egy zenekarba és sminkel, meg furán öltözik. Gondoltam ezt látnom kell, de nem okoztatok csalódást, hatalmas buli volt.
Joey Kitten: Azt tudod, hogy egyáltalán, hogy került bele a zenekarba?
Fogalmam sincs.
Joey Kitten: Na az történt, hogy volt egy énekes előtte, a Szabó Marci, aki, ugye rendszeresen annyira részeg volt, hogy fogalma nem volt, hogy hol van. Folyamatosan ivott és már annyira gáz volt, hogy előfordult, hogy nem tudott énekelni koncerten.
Akkor megbeszéltük, hogy hát akkor ki kell rúgni. Na de akkor ki legyen az énekes? Én még akkor nem voltam benne a zenekarban, hanem úgynevezett menedzser voltam. Mondtam, hogy én ismerek egy csávót, egy kazincbarcikai fiút, akinek szerintem tök jó erős hangja van, meg hogy nagyon szexbomba, hosszú haj, zöld szem, meg ilyen hosszú vékony, jól néz ki és beleillene a bandába. Akkor felhívtam valahogy, nem tudom honnan, de megtaláltam a számát, megbeszéltük, hogy találkozzunk.
Megjelent ő is, és ahhoz képest, hogy előtte egy ilyen szexbomba hosszú haja volt, ott volt egy tüsi hajú szőke srác. Akkor éppen lenyíratta a haját.
Emlékszem, Lecsó (Vincent Valentine) először rám nézett, és csóválta a fejét, hogy ez gáz. Mondom, ugyan már, van paróka, meg minden. Utána elmentünk próbára, és Lecsóról tudni kell, hogy ő, hogyha valakit lát, akkor azt gondolja, hogy már holnapra tökéletes lesz.
Elhívtuk Gabit is próbára, ahol nem tudta énekelni azon nyomban azt a három számot, amit megnéztünk. Akkor Lecsó közölte, hogy hát, ez biztos, hogy nem, ez teljesen kizárt, mert rövid haja van és béna, nem tudja énekelni a dalokat. De mondom, mit lenne, ha hagynánk neki időt egy picit gyakorolni?
Ez aztán ez olyan jó sikerült, hogy emlékszem, az első koncertre kerített valami göndör parókát, és talán biciklivel jött fel a színpadra, vagy valamilyen hülyeség volt ott.
Betty Monroe: Igen, Barcikán volt, és elvittem apukám biciklijét, amit elhagytunk a Műv. házban mivel berúgtunk, úgyhogy szegény apukám azóta is mondogatja mindig, hogy majd a biciklit keressem meg neki.
Amúgy az a vicc, hogy úgy találkoztunk mi, hogy gyerekkorában mindenki ezeket a típusú zenéket hallgatta. Tehát, nekem az első rockzenei behatásom, a Pokolgépet leszámítva, meg az Eddát, az a W.A.S.P. nevű amerikai zenekar volt, akiket ha megnézel, hát sokkal durvábban néztek ki ők a színpadon.
Aztán jött mindenkinek a Poison, Mötley Crüe. Ezeket megnézed a 80-as években, ahhoz képest azért mi nem voltunk mások a színpadon. Aztán rákattantunk a Sweet-re. Hát a Sweet-hez képest, mi decens, visszafogott öltönyös emberek voltunk, ahogy azok felmentek fénykorukban a színpadra.
Csak nyilván ezt a közönség nem annyira vágta, hogy alapvetően a glam rockból, meg a hair metalból jött nálunk a smink meg ez az öltözés.
1996-ban alakult a zenekar, ha visszaemlékszel, akkor nem volt semmi ilyen. Tehát akkor ugye volt Seattle, meg volt Type O Negative, de leginkább a tecno. De a rockzenében nem volt poén, vidámság, semmi ilyesmi. De mi nem akartunk beállni egyik sorba sem: szerettünk volna játszani élőben, de valami olyasmi zenét, mint a Mötley Crüe, meg a Kiss, meg a többi sminkelős, szerintünk jól kinéző zenekarok. De hogy lehet ezt megcsinálni? Azt láttuk, hogy az embereket éppen nem érdekli ez a típusú világ. Akkor jött az ötlet, hogy csináljunk diszkó feldolgozásokat. A Modern Talkingra, mert arra még emlékeznek, meg a Sabrinára, meg Neoton Famíliára, és akkor majd el fognak jönni bulizni. És elkezdtük ezeket játszani egyfajta kényszerből, hogy egyáltalán felléphessünk, megcsináltuk a dalokat dallamos rockban, és akkor tényleg szinte azonnal lett iszonyat sok koncert.
Nyilván mi azért ezzel így jól el is szórakoztunk, meg röhögtünk is rajta nyilván, hogy minél többen támadtak a smikkel meg a homofób szarságokkal minket, annál jobban toltuk. Emlékszem mikor kijött az Ahh.Merica, akkor már Lecsónak, meg nekem is volt gyerekünk, akkor ezen egy csomóan kikészültek, hogy „nektek gyereketek, hát nem buzik vagytok?” Hasunak, aki szintén volt egy ideig a zenekar tagja volt erre a begyakorolt szövege. Ha nem kérdezték meg az interjúban, ő kiprovokálta, hogy ezt elmondhassa. „Nem vagyunk buzik, a Mötley volt a legnagyobb csajozógép.”
Annyi tag megfordult az évek során a zenekarban, hogy most kik lesznek a színpadon?
Betty Monroe: Öten jelentettük be a hírt, mi biztos ott leszünk, Joey, Mikki, Leo, Lecsó és én.
Györgyét nagyon szeretnénk, ezt azért mondom el, mert presszionáljuk, hogy jöjjön, de ő ugye Svájcban lakik és nem akar, de már mindenfélet kitalált, mert ugyan nagyon jóban vagyunk, de nem akar utazni, meg nem énekelt már rég, meg már nem állt színpadon 2011 óta. Mi nagyon akarjuk hogy jöjjön, hátha meg tudjuk győzni.
Van olyan, aki bejelentette tavaly, hogy ő semmiképp, azt tiszteletben tartjuk természetesen, van olyan, aki egyébként tökre szeretne jönni, és úgy is van, hogy jön, de neki meg most gyereke születik valamikor március végén, és nyilván első gyerek. Sok lehetőség van még, de ha valaki biztosan ott lesz, azt bejelentjük facebookon. Mivel boomerek vagyunk, ott kommunikálunk.
Még egy dolgot akarok elmondani, mert ez még fontos: kérdezted, hogy lesz-e még ennek valami folytatása.
Nem akarjuk ezt tehernek megélni, de ahogy elkezdtünk beszélni a koncertről azonnal feljött, hogy csináljunk meg valami régi dalt, játsszuk fel újra, legyen a Pláza Angyal, az volt az első ilyen komolyabb klip. Ahogy elkezdtük csinálgatni, közben jöttek azok az ötletek, hogy fú, akkor kéne csinálni mégis egy új dalt, mert van egy ötlet. Most ott tartunk, hogy van három új dal és az Angyal most elkészült, és ki is jön épp ma (február 13-án). Azt nem zárjuk ki, hogy már soha többé nem lesz új dal Disco Express név alatt, de koncertekben már nem gondolkodunk. Most a cél az, hogy tényleg mindenki ot legyen az utolshow-n aki ott volt annak idején és jól érezte magát, mert tudjuk, hogy megint jól fogja.
Legutóbb volt Miskolcon és Budapesten is koncert, most úgy tudom Miskolc nem lesz, jól tudom?
Betty Monroe: Most nincs miskolci koncert, ez is fontos. Sajnos nem találtunk erre megoldást.
Utolsó kérdés, mert amúgy két A4-es oldalt teleírtam kérdésekkel, de nem tudtam feltenni őket, mert egyrészt megválaszoltátok beszélgetés közben, másrészt meg nem nagyon jutottam szóhoz, szóval, remélem a buliban lesz Rekettyés.
Betty Monroe: Persze, persze. Ehhez ez is hozzá tartozik, hogy mindenkinek mindent megígérünk, aztán vagy betartjuk vagy nem, de a Rekettyés az lesz. Hiszen neked ígértük meg!