A Phoenix egy tökös, mocskos rock and roll brigád a felvidékrõl. Szerencsére már mifelénk is egyre több helyen csenghet ismerõsen a nevük, hiszen a Tankcsapda elõzenekara voltak a tavalyi turnén, több helyen is. A második nagylemezére készülõ brigádot az internet segítségével faggattam.
– Sziasztok! Örülök, hogy vállaltátok a felkérést! Bemelegítésként: Aki még esetleg nem ismeri a Phoenix-et, annak hogyan mutatnátok be a zenekart?
– Elõször is mi köszönjük, hogy megkerestél minket!
Hát valójában egy 9 éve létezõ formációról van szó :), de mindehhez gyorsan hozzá is fûzöm, hogy Feri a dobosunk mindössze 19 éves :)! Szóval elég korán kezdtünk zenélgetni! Azóta sok víz lefolyt a Dunán, két demó cd-vel, egy nagylemezzel, sok koncerttel a hátunk mögött, azt hiszem, már mondhatom, hogy letisztázódtak elképzeléseink, terveink, hogy mit is szeretnénk elérni! A zenei mûfaj, amit játszunk a Hard Rock kategóriába sorolható szerintem, esetleg rock-metal! De eléggé változatos a zenénk, hiszen van pörgõs rock n roll dalunk és mellette van zúzósabb, keményebb saját szerzeményünk is!
– Kit/kiket tartotok a legfõbb hatásaitoknak?
– Ez egy jó kérdés, mind a négyen más zenekarokért rajongunk, eléggé eltérõ az ízlésünk, mégis egy pontban találkozik, és valójában ez a Phoenix zenéje! 2001-ben mikor indult a banda átvett dalokkal kezdték a srácok (én ekkor még nem voltam köztük) mint pl. Bikini, Edda, P.Mobil – akkor õk voltak a példaképek! Aztán ahogy teltek az évek, formálódott a zenekari tagok ízlése is! Van a bandában, aki a keményebb mûfajt (Sepultura, Soufly) kedveli, van, aki a 80-as évek heavy metál-jáért él-hal :)! Emellett mindenképpen meg kell említenem azokat a zenekarokat akiket azt hiszem mondhatom, hogy mind a négyen nagyra tartunk és kedvelünk! Tehát: Tankcsapda, Rómeó Vérzik, Road, Depresszió, stb…
– A Phoenix-et két testvérpár alkotja. Ez nehezíti, vagy könnyíti a munkátokat?
– Egy testvérpár! Bufi és én vagyunk testvérek, Gábor és Feri unokatestvérek és egyébként, ha már így belelendültem, Gábor és Feri a mi másod-unokatestvérünk :)! Szóval családi vállalkozás! Nem igazán mondanám, hogy megkönnyíti, azt sem, hogy nehezíti! Talán annyiban jó, hogy Bufival ugye minden nap találkozom, és így nem kell telefonálgatni ha bármi van, leülünk és kajálás közben, vagy bármikor meg tudunk dumálni mindent! Próbák is nálunk zajlanak a pincében, így bármikor lefuthatunk, ha valami ötletünk támad pl. új dalra (fel tudjuk játszani)! Meg hát, ami nagyon fontos, hogy szinte mindent tudunk egymásról, lógni, kocsmázni is egy baráti körrel járunk ki!
– Az elsõ nagylemezetek, a Tisztán láss! 2007-ben jelent meg. Miért vártatok három évet, hogy nekiálljatok a következõ lemeznek?
– Így van, a Tisztán láss 2007 augusztusában jelent meg! Úgy terveztük, hogy 2009 õszén következik a második lemez, csak sajnos ezt az idõpontot egyrészt anyagi okokból, másrészt pedig a félkész dalok miatt nem tudtuk tartani! A dalok mára már elég szépen elkészültek, bár van még rajtuk kis javítanivaló, de a tervek szerint nyár végén újra stúdióba vonulunk, hogy õsszel megjelenhessen a második Phoenix nagylemez!
– Magyar kiadók felé próbálkoztatok?
– Persze, még a Tisztán láss megjelenésekor, de sajnos sok jóval nem kecsegtettek, mivel akkor még abszolút nem lehetett hallani Magyarországon a zenekarról, nem mintha most már mindenhonnan mi folynánk :), de azért azt hiszem sokat segítettek a turnék a Rómeó Vérzik és a Tankcsapda elõtt, meg hát különbözõ újságokban, rádiókban való szerepléseink! Így bízom benne, hogy a készülõ lemez nem szerzõi kiadásban, hanem egy kiadó cég által fog a lemezboltok polcaira kerülni!
– Legutóbb a Moby Dick énekes, Smici stúdiójában dolgoztatok. Ezúttal is Õnála veszitek fel a lemezt?
– Meg voltunk, vagyunk elégedve az elsõ lemez hangzásával és ezzel kapcsolatban nagyon sok pozitív kritikát is kaptunk, szóval mindenképpen oda szerettünk volna menni! Ráadásul Smici nagyon jó fej ember, sokat segített az elsõ lemez elkészítésénél, és nagyon türelmes is volt hozzánk (ugye nekünk ez volt az elsõ stúdió élmény)!
Most meg, hogy sikerült megnyernünk Budapesten a Bandák csatája tehetségkutatót és a sok díj között egy stúdió felajánlás is volt – 10 nap az MD Stúdióban :), szóval így már nem kérdéses (bár eddig sem volt az,ahogy írtam :)), hogy hol vesszük fel a lemezt :)!
– Nemrég érkezett klipetek a Tisztán láss! címû dalra. Terveztek új videót, és ha igen, akkor mire?
– Januárban készült el a Tisztán láss címû dalunkhoz a klip, és az érdekessége (sokan sokfélét mondanak a magyar-szlovák kérdésrõl) az hogy egy szlovák ember készítette, aki egy szót nem tud magyarul. Nemrég költözött a falunkba és megtetszett neki a zenénk és mivel örök életében különbözõ szlovák és osztrák tv-knél dolgozott (egyébként 60 év körüli) felajánlotta, hogy teljesen ingyen elkészíti ezt a klipet! Innen is hatalmas köszönet neki!
Új klip az elsõ lemezrõl már nem, de a készülõ cd-rõl az egyik dalhoz mindenképpen készül majd! A következõ klipet a Rock Tv stábja készíti majd (egy klipforgatás is a díjak között szerepelt a Bandák Csatája gyõztesének :)).
– Inkább odahaza, vagy az anyaországban szeretnétek a bandát sikerre vinni?
– Mifélénk kevés a lehetõség koncertezni, félre értés ne essen, vannak helyek ahol fel lehet lépni, és általában ezekben a falvakban, városokban jó bulik is szoktak lenni, csak mivel magyar szövegeink vannak, a magyarlakta területeken tudunk csak koncertezni! Ezért húzódunk az anyaország felé, itt nagyon sok helyre el tudunk jutni és hát sokkal nagyobb közönséget tudunk megcélozni! Mindenképpen szeretnénk, ha úgy otthon Felvidéken, mint Magyarországon is megszeretnék a zenénket az emberek!
– Ér Titeket odaát bármilyen hátrányos megkülönböztetés a magyar szövegek miatt?
– Nem ért még, bízom benne, hogy a továbbiakban sem lesz ilyenben részünk, de egyébként nagyon sok vizet a politika zavar szerintem! Nem lenne gond, csak mossák az emberek agyát, általában azok a szlovákok utálják a magyarokat, akik életükben nem találkoztak még magyar emberrel…
– Mely bandákkal ápoltok jó viszonyt, és ki/kik azok, akiknek sokat köszönhettek?
– Egyre több olyan magyarországi zenekar van, akivel jó a kapcsolatunk és cserebulikat szervezünk, pl. Brockolee, Salvus, Passageway, Holtidõ, Deep Inside, Dirty Dogs! Ismertebb bandák közül pedig a Rómeó Vérzik zenekarral vagyunk nagyon jó viszonyban! Velük elõször egy Rómeó próbán, Somorján sikerült beszélnünk, amikor is mi elvittük oda hangszereinket és megkérdeztük, hogy egy számot meg hallgatnának-e. Ez még nagyon az elején volt, valamikor az elsõ demó megjelenése után :)! Koppányék meghallgattak minket és azt mondták pár hónap múlva lesz egy Pokolgép, Rómeó koncert gyertek el elõzenekarnak :)! Azt hiszem, mondanom sem kell mennyire örültünk, azóta turnéztunk velük 3 szezont :), meg hát, ami nem mellékes, õk lettek a Tisztán láss keresztszülei is :)! Szóval valahogy így indult velük a barátság, ami a mai napig tart!
– Gondolom, sajnos nem a zenélésbõl éltek. Mit csinálnak a Phoenix tagjai, ha éppen nem a színpadot koptatják?
– Hát igen, sajnos a zenélésbõl nem lehet megélni, sõt sokszor nem hozza, hanem csak viszi a pénzt, elég drága hobbi!
– Feri idén érettségizik, mi meg dolgozunk! Bufi és Gábor magánvállalkozók, egy víz-gázszerelõ cégnek dolgoznak be, én pedig januártól egy ital-raktárban 🙂 dolgozom :)!
– Ez nálunk egy formakérdés, és nem kötelezõ rá válaszolni. Nem érdekel, hogy kire, de Ti a magánéletben eljártok szavazni?
– Persze eljárunk, azt hiszem mindenkinek így kellene tennie! Szerintem egyértelmûen menni kell, ha szavazás van, mivel kezünkben a döntés! Fõleg nálunk fontos, szlovákiában, hogy (most már ugye kettõ is van) az egyik magyar pártunk bejusson!!
– Terveitek a közeljövõre?
– Nagyon sok koncert :)! Tavaly közel 40 és tavaly elõtt szintén közel 40 fellépésünk volt! Idén félévig van 27 bulink lekötve! Õsszel szeretnénk, úgy ahogy tavaly a Tankcsapdával, idén is egy ismertebb zenekar elõzenekaraként lenyomni pár bulit! Jó lenne, ha lemez megjelenhetne október környékén, és ez idõpontban egy klip is elkészülne! Röviden, dióhéjban ennyi :)! Jövõre pedig jubilálunk! 10 éves lesz a zenekar! Szóval nagy tervek vannak a következõ évre is :)!
– Kimaradt valami?
– Azt hiszem sikerült mindent kiveséznünk :), jók voltak a kérdések!!! Esetleg annyi, hogy az internetes oldalunkon a kedves olvasók megtalálnak minden fontos infót a bandáról: www.phoenixmusic.sk!
– Üzentek valamit az Olvasóinknak?
Annyit üzennénk, hogy aki nem volt még Phoenix koncerten jöjjön el, bulizzon egy jót velünk, igyekezni fogunk sok városba, faluba eljutni! Bízunk benne, hogy egyre többen lesznek, akiknek megtetszik a zenénk!
Ja és ROCK N ROLL :)!!!
– Köszönöm az interjút!