A Tankok zúzása után tudtam, hogy jó érzés lesz lemenni a PASO koncertjére, és kicsit táncolni, ugrálni, meginni pár sört. Az már csak hab volt a tortán, hogy a bemelegítő szerep ezúttal a Trick zenekarnak jutott, akikről már adtunk hírt oldalunk hasábjain, és szerkesztőségünk tagja, Atilla az énekes-gitáros. Tudtuk, hogy remek estének nézünk elébe, ezért Dávid, Yoogee, egy közös barátunk Orsi és jómagam a Rugby Club Hotel felé vettük az irányt.
A meghirdetett kezdésnél valamivel később csapott a húrok közé a Trick triója, és a lendületes kezdés eléggé meggyőző volt, így kíváncsi tekintetemet és a hallójárataimat a színpadra szegeztem. A hamarosan megjelenő nagylemezük egyfajta bemutatójának aposztrofálta Atilla ezt a bulit, ugyanis a lemez minden dalát magába foglalta a valamivel több, mint egy órás performansz. Amit anno, az M23EP megjelenésekor írtam a csapatról, azt most is maximálisan fenntartom. Picit előtérbe került ugyan a lírikus oldal ennél a dalcsokornál, kevesebb a dögös, rockosabb darab, ami nem feltétlenül negatív, hiszen mindkét stílus szemtelenül jól áll a Tricknek. Remélem hamarosan felfedezi Őket az MR2, hiszen a hallgatóság új kedvencet avathatna. Remek bulit csapott a banda, télen a Sportalsóban remélem nem adják ennél alább.
Sajnos nem voltunk túl sokan, ám ez a PASO-t szemmel láthatóan nem zavarta, KRSA ugyanakkora lelkesedéssel konferált és adta elő a dalokat, mint egy évvel ezelőtt, amikor jelentősen nagyobb tömeg jelent meg a koncertjükön. Sajnos a vasárnap este és a változékony időjárás biztosan jó néhány zenerajongót marasztalt otthon, így nem mindenki tartott velünk ezen az estén. A Pannonia Allstars Ska Orchestra tipikusan az a zenekar, akit nem is kell ismernie az embernek igazán ahhoz, hogy maradéktalanul élvezni tudja a koncertjüket. Vannak zenekarok, akiknek a koncertjére szeretek vinni még egy embert, aki még nem volt rajtuk korábban. Ők is pont ilyenek, és ezen az estén ez a szerep Orsira hárult, akin már a második-harmadik daltól láttam, átadta magát a zenének, és velünk táncolta végig a bő két órás műsoridőt. Tudtam én, hogy nem szabad otthon maradnia.
A zenekar is igyekezett minden lemezét felölelni, így szerintem senkinek nem lehetett oka a panaszra, illetve a hiányérzet is kizárt. Azért pedig külön jár a pluszpont, hogy minden kedvencemet eljátszották, és egyikért sem kellett könyörögjek, hehehehe. Még én is meglepődtem magamon, hogy a teljes koncertet végig ugráltam és táncoltam (másnap volt is izomláz rendesen…), és amint azt láttam, a körülöttem állók is. Sokan fújták kívülről a szövegeket is, főleg az olyan mára klasszikussá érett darabokét, mint a Hello Gagarin, a Ska-bah-dub, vagy a Lakótelep, és természetesen a Budapest. Sőt, az újabb dalok, mint az Elhagytam magam, vagy a Rum Sweet Rum is ment a közönség nagy részének. Amennyire nem voltunk sokan, annyira jó volt a hangulat, bár azért ez a nem voltunk sokan is elég relatív. A fentebb említett körülményekhez képest nagyon is sokan voltunk. Az olyan tételekért, mint a Tenkes Kapitánya, a Skatilla, System Connection, Do The Rocka Style, vagy a Lipi Ride pedig különösen hálás vagyok. Jól táncolható darabok ezek, amik csak még jobbá tették az estét.
A koncert vége felé közeledve ismét működésbe lépett KRSA egyedi hangmérője, hogy megtudjuk, hány dalt is szeretnék mi még valójában meghallgatni. Ez a PASO-koncertek végén bevett szokás számomra annyira jópofa, hogy minden alkalommal örömmel megyek bele a játékba, és üvöltök, amennyire csak tudok. A ráadásban érkező Game Of Thrones főcímdal (természetesen ska-ra hangolva), illetve a szintén hatalmas favorit Hungarian Dish remek lezárás volt, olyannyira belefeledkeztem a muzsikába, hogy bevallom tisztelettel: nem emlékszem melyik volt a záródal… Egy dolog azonban egészen biztos: maximális elégedettséggel indultam el a kijárat felé. Voltam már néhány PASO-n, de ezek az arcok minden egyes alkalommal meg tudják mutatni, hogy miért érdemes minden alkalommal bizalmat szavazni Nekik és megváltani rájuk a belépőt. Remélem jövőre újra jönnek Esztergomba!
Hatalmas köszönet a Fesztiválszigetnek, a Rugby Club Hotelnek és főleg Piroska Krisztiánnak a profi hozzáállásért, és a jegyekért, Nyári-Steindl Andreának és a Summer Photonak meg a fotókért!
https://www.facebook.com/pannoniaallstars?fref=ts
https://www.paso.hu/
https://www.facebook.com/trickzenekar
https://www.facebook.com/pages/Rugby-Club-Hotel/174777912547345?fref=ts
https://rugbyclubhotel.hu/
https://www.facebook.com/pages/Fesztiv%C3%A1lsziget-Esztergom/531516246894835?fref=ts
https://fesztivalsziget.hu/
https://www.facebook.com/pages/Summer-Photo/141295802739275?fref=ts