Elsőre azt gondoltam, hogy a Rómából indult Kingcrow és a Poitiers-i illetőségű Klone azonos kiadónál dolgozik, és ez az alapja a közös turnénak, de nem: az olaszok a Season Of Mist, a franciák a Pelagic sorait erősítik. Vagyis nem kiadói koncepció, hanem legnagyobb valószínűséggel a két zenekar kapcsolata volt a mozgatórugója jelen co-headliner turné tető alá hozatalának. S nagy örömünkre ebből a magyar prog rajongók sem maradtak ki, április utolsó estéjén. Az eseménynek az Instant-Fogas Komplexum adott otthont, ahol nekem első ízben volt szerencsém megtekinteni egy koncertet. Amikor beléptem a koncertterembe, az Analog Music Hall ugrott be, a méret és a miliő alapján, és ahogy nem sokkal később kiderült, a hangtechnika is legalább annyira rendben van itt, mint az underground blues-rock budai fellegvárában.
A műsort az olaszok kezdték. A Kingcrow-t 2018-ban már láttam a Pain Of Salvation előtt, akkor az előző, The Persistence albummal érkeztek hozzánk. Már azon alkalommal feltűnt, mennyire profi, karakteres zenekar ők, de így is meglepetésként ért, hogy már 1996 óta léteznek. A meghirdetett időpontban léptek színpadra, és belecsaptak a tavalyi Hopium lemez első dalába. A diszkrét lüktetésű, fogós refrénű Kintsugit az előd korong nyitószáma követte, a szintén a könnyebben befogadható fajtából való Drenched, amelyben az énekes Diego már igen komolyan kieresztette a hangját, végérvényesen ámulattal vegyes hangulatba helyezve legtöbbünket. Ebben társai is partnerek voltak: a két gitáros, a dobos és a bőgős óriási energiákat szabadított fel az apró színpadon, amely magukra a dalokra is jótékonyan hatott, ugyanis a lemezfelvételekhez képest még erőteljesebb, megragadóbb volt az élő megszólalás a teljes műsor alatt. Még a csapat egyetlen „balladája”, a Come Through is jobban megmutatta erényeit a deszkákon, mint a fejhallgatóban. A csúcspontok számomra az újlemezes Parallel Lines kissé Leprous-os építkezéseiben (a norvégok zenéje alapvetően sok tekintetben hasonlít az olaszokéra, vagy fordítva), a groove-os, hullámzó The Persistence-ben, a monumentális Hopiumban és a kihagyhatatlan közönségkedvenc The Moth-ban érkeztek. Annak ellenére, hogy mindössze egyórás fellépés volt, a tartalmas, változatos setlistnek és a stúdió verzióhoz képest többszörös energialöketnek köszönhetően kifogástalan előadást nyújtott a Kingcrow.
Míg az első brigád egyszem háttérképpel áll ki, addig a franciák változatos háttérvetítéssel készültek. Szükség is volt erre, mivel maga a muzikális produkció szerintem nem ért fel a Kingcrow-val, még ha sokban különbözik is a két társaság stílusa egymástól. A Klone atmoszférikusabb art-rockot játszik – amelyben szintúgy meglehetősen hangsúlyos szerep jut az éneknek –, szemben a másik csapat technikásabb, gyakran nyersebb, tördelt ritmusokkal gazdagított dalaival, ám ami közös bennük, az a szintetizátor-minták hangsúlyos szerepe, ami mindkét formáció esetében felvételről szólt, és jól esett volna, ha valaki személyesen szólaltatja meg. A Klone se kezdő csapat ám, több mint negyedszázada nyomják, a szintén 2024-es The Unseen lemezük pedig már a nyolcadik a sorban. A legfrissebb korong dalai mellett a csupán egy évvel korábbi Meanwhile is hangsúlyos szerephez jutott a műsorban, mely ugyanúgy egy órát tett ki. A Klone egyenletes élvezeti szinten játszotta le a rendelkezésre álló időt – azért főleg az After The Sun és a Meanwhile címadója tényleg nagyon betalált –, a simogató dallamfolyamot néhány falrengető üvöltés és mázsás breakdown szakította meg.
Egy nagyon hangulatos, meglehetősen szűk körű prog szeánszot hozott össze a Fekete Zaj szervezőgárdája, az Instant pedig kellemes és színvonalas környezet biztosított hozzá. Köszönet érte!