Április 11.-én a Tribute Maffia társszervezésében egy remek soldout buli kerekedett azoknak, akik a ’90-es és 2000-es évek rockzenéjét kedvelik. Az est két fellépő formációja a helyi erőket képviselő Evermind – Nirvana Tribute és a cívisvárosban először játszó Anett & Livi System of a Down dalokat prezentáló akusztikus formáció. (velük interjú is készült, ami hamarosan olvasható majd itt a blogon). Lássuk, hogyan rocknosztalgiáztak az alföldi gyerekek.
Némi autópályás fennforgás miatt az első fellépője, a Rádó Édennel kiegészülő akusztikus hölgykoszorú cakkosan ért oda, de a lányok rutinját dicséri, hogy abszolút gyorsan és problémamentesen beálltak, így a közönség semmit nem vett észre ebből a kisebb rohanásból. Tűpontos kezdés, és jó bő órás koncert, amely során a SOAD életmű legjelentősebb dalai mind elhangzottak – itt egyébként nem csak a dalok fontosak, hanem azok sorrendisége is. Remek íve volt a bulinak, a legvégére maradtak persze a legnagyobb slágerek -amelyre már pogóztak is a közönség tagjai, pedig ez azért unplugged jellegű sztorik esetén lássuk be, ritka. Anett és Éden két egyenrangú énekesként remekül hozzák Serj Tankian énektémáit, Livi pedig szuperül játsza ezek alá az akusztikusan átszerelt gitárokat. Látszik, hogy ők maguk is élték, élik ezeket a dalokat, abszolút mély ismerettel, szeretettel, és hitelességgel adják elő azokat. Az alapvetően zúzós nóták akusztikusan sem veszítenek az erejükből, viszont nagyon érdekes színezetet kapnak ettől a hangszereléstől és a női energiáktól. Biztos, hogy ez a formáció nagyon unikális világszinten is, aki teheti, csípje el őket bárhol bármikor.
A pontos kezdést pontos befejezés követte, majd a forgatókönyvnek megfelelően 21.30 -kor színpadon termett a grungeot és a lokálpatriotizmust egyaránt képviselő Evermind.
A srácok viszonylag gyakran koncerteznek az ország (világ?) rock-színpadain, ezért az egyszeri rajongónak nem újdonság, hogy a Nirvana dalait mennyire hitelesen, alázattal adják elő. Aki Evermind koncertre jár, az tudja, miért megy oda. (aki meg nem jár, az járjon, mert remek élmény). A hazai pálya előnye azért érződött már a buli elejétől: egyrészt a SoldOut miatt volt egy tömeghatás, ami egy koncerten sosem rossz.
Másrészt Sipi bácsi, a hang-és fénytechnika szakma nagy öregje olyan audiovizuális élményt rittyentett a Nagyerdei Víztorony koncerttermébe, hogy a kedves nézők -hallgatók csak pislogtak.
A Nirvana maga nem túl sokáig létezett, és „csupán” három sorlemezt jelentettek meg, mégis vannak jól elkülöníthető korszakaik: a Bleach a korai „nagyon punk”, a Nevermind a saját hang megtalálásának és az ikonikus dalok időszaka, az utolsó, In Utero című, kísérletezőbb hangvételű anyag pedig a soha el nem érkező jövőbe mutatott.
Az Evermind tagjai mind mélyen ismerik az életművet, és alkalomról alkalomra faragnak kicsit rajta, alkalomhoz illően.
A most taglalt estén gyakorlatilag a teljes biográfia bemutatásra került, hiszen minden fontosabb Nirvana időszak meg lett idézve pár dal erejéig -ami egyrészt remek tisztelgés, másrészt edukatív értékkel is bír, hiszen a nézőközönségben – egyszerre meglepő és örömteli módon- számos tizenéves fiatal volt, akik életkorukból fakadóan lemaradtak a nagy seattlei boomról. De ott voltak, énekeltek, élvezték, és a végén relikviaként hasznosították újra a kinyomtatott setlisteket, dobverőket és pengetőket. A színpad előtt Nirvanás pólós, kockás inges és a kinyúlt, bolyhos zöld kardigános arcok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a zenekar és maga a közönség úgy érezze, egy igazi Nirvana-koncerten vesz részt a ’90-es évek elején.
A nagyjából 90 percnyi színpadi jelenlét alatt elhangzottak a legfontosabb dalok, ritkaságok, a közönség pedig élt át extatikus pillanatokat, intimitást és közös éneklést -tehát minden olyan dolgot, amit egy rockkoncerten meg kell élnie az embernek.
Biztos, hogy senkinek nem volt hiányérzete ez után az este után, a folytatás pedig már most pénteken következik, erről bővebben ITT.