Az elmúlt években sok ünnepnapra eső koncertet tudtam elcsípni, erről a listáról sikeresen kihúzhatom a húsvét vasárnapot is a CONCERTO Music szervezésében a Barba Negra Blue Stage jóvoltából.
A négy órás finn metal ünnep első fellépője az 1996-ban alapított Stam1na hazájukban hatalmas sikernek örvend. Többször kapták meg az ottani Grammy díjat, és 10 lemezükből 7 legalább aranylemez lett. A 2007-es második albumukat pedig nem kisebb név, mint az Apocalyptica mellett tudták a nagyközönségnek bemutatni. Ezen sikerek mellett számomra teljesen érthetetlen, hogy miért nem hallottam róluk ezidáig, úgy, hogy a stílus, amit képviselnek igen közel áll szívemhez. Épp az ilyen meglepetések miatt kampányolok mindig az előzenekarok megtekintésének fontosságáról, mert hozzájuk hasonló gyöngyszemeket találhatunk, legyen szó egy újoncról, vagy ebben az esetben egy lassan 30 éve létező bandáról.
Stílusukat nagyon nehéz behatárolni, sőt inkább lehetetlen. Maradjunk nemes egyszerűséggel a metalnál. A bő 45 perces setlist olyan változatosságot hozott, amire a mai estén egyáltalán nem számítottam. Felkészítettem magam lelkileg egy komor, de mégis gyönyörű, melankólikus doom estére, erre feljött a színpadra négy jó kedélyű fiatalember, akik a punktól a death metalig és az egészen irgalmatlanul tempós thrashig vezették a közönséget.
A saját nyelvükön írt dalok nagyon jól működnek, fülbemászóak és nagyon változatosak. Ezen tulajdonságok mellé társuló fiatalos lendület és jó kedv semmissé tette az előadások előtti komor és egyben álmosító dalok okozta hangulatot, ami számomra hatalmas pozitívum.
Akik hozzám hasonlóan elkerülték őket valahogy, azoknak jó szívvel tudom ajánlani albumaik pótlását.
A Before The Dawn finn dark melodic death metal zenekart Tuomas Saukkonen alapította 1999-ben, ami kezdetekben egyszemélyes projektnek indult, végül a 2003-as debütáló album már teljesértékű bandaként került kiadásra. Az életút első, nagyobb felébe 7 nagyra értékelt stúdió albumot adtak ki, aztán 2013-ban minden addigi bandáját megszüntette, hogy megszülethessen a hazánkat sűrűn látogató Wolfheart.
10 hosszú év után az ének/gitár mellé újra elővette dobverőket és 2023-ban Stormbringers címmel megjelent egy új teljesen új felállással a banda új lemeze. Az amerikai The Voice című műsorban második helyezést elérő Paavo Laapotti került a mikrofon elé, ezzel vokál fronton egy erős vérfrissítésen estek át. Paavo mélyei szenzációsak, ha hasonlítanom kéne valakihez, akkor az Amorphis frontembere Tomi Joutsen jut róla eszembe, viszont a cleanek számomra pont az ellentéte. Nem merném hamiskásnak nevezni, de valahogy erőtlennek és jóval gyengébbnek hatott a mélyhez hasonlítva. Túl nagy volt a kontraszt a kettő között, de ez csak egy személyes vélemény, fejlődésre pedig mindig van és lesz is lehetősége.
A közel 1 órás műsorra egy változatos, szinte minden albumon átívelő setlisttel készültek, amellyel betekintést kaphattunk a banda minden korszakába.
Külön kiemelendő a tagok közvetlensége. A koncert után még hosszasan beszélgettek a merch pultnál, dedikáltak és lőtték a fotókat a közönséggel. Mindig plusz pont az ilyen hozzáállás részemről. Le a kalappal!
A finn doom/death metal Swallow The Sun 2000-ben alapult. Ez idő alatt nem pihentek sokat, hisz az elmúlt 25 év alatt 9 stúdió albumot és egy tripla albumot adtak ki. Legutóbbi Shining névre keresztelt lemezükkel szerettek volna elrugaszkodni az utóbbi néhány lemez erősen depressziós hangulatától, s habár a tematika így is az élettől való félelem mellékhatásairól és a melankólia Istenné válásáról szól, zeneileg sokkal erőteljesebb darab lett. Köszönhető ez többek között Dan Lancaster (Bring Me The Horizon, A Day To Remember, Blink -182 stb.) zenei producernek, aki sikeresen kimozdította a bandát a komfortzónájukból.
Az állandó sötétségtől eltérően a borítót ábrázoló hatalmas fehér molinó is erre a változásra enged következtetni, bár sok nem látszódott belőle a koncerten a gomolygó füst és félhomály tengerében.
Juha Raivio alapító gitáros hozta az életet az egész produkcióba. Ő mozdította ki abból a katonás merevségből az összeképet, amit a többi tag képviselt. Itt nem negatív kritikaként említem a merevséget, nem lehet elvárni ugyanazt az energiát ebben a stílusban, mint az előző két produkciónál, de a heavy témáknál Juha jelenléte minden figyelmet magára szegezett. Míg a többiek komorabb bólogatással nyilvánították ki zene iránti élvezetüket, addig ő nagy beleéléssel csodálatos koreográfiát mutatott be gitárjával. Legutóbb ehhez hasonló „táncmozdulatokat” a Tribulation ex-gitárosától láttam.
Mikko Kotamäki énekhangja nem csak felvételen eszméletlen, hanem élőben is. A gyönyörű dallamok mellett felcsendülő cleanek mindenki szívét képesek megmelengetni, a dörmögő mélyek pedig pillanatok alatt felébresztenek abból az elmélkedésből és lelki nyugalomból, amibe belekerültünk. Ez az érzelmi hullámvasút jellemzi a Swallow The Sun zenei világát, amihez az aktuális érzelmi állapotunknak nagyon hasonlónak kell lennie, ha élvezni szeretnénk azt, amit hallunk. Nem könnyű hallgatnivaló, talán a Shining az az album, amit már bátrabban ajánlanék olyanoknak, akik eddig nem ismerték őket.
A közel másfél órás setlist felét ezen album dalai tették ki, így elég sok dal maradt ki, ami, ha nem lemezbemutató lett volna, alap esetben biztos hallhatunk.
Összességében sokkal jobban élveztem ezt a finn triót mint, amire előzetesen számítottam. Féltem, hogy nem lesz meg a hangulatom hozzá, de a két előzenekar fel tudott spanolni annyira, hogy a Swallow The Sunra is végig maradt testi, lelki energia.
Egy igazi iskolapéldája volt annak, hogyan kell egy változatos, érdeklődést végig fenntartó turnét megszervezni.