Ebben a rovatban többnyire ma már nem létező/inaktív hazai underground csapatok – számunkra – meghatározó anyagait szeretnénk bemutatni, de terveink szerint terítéken lesznek még működő, akár időközben befutott előadók korai demói, lemezei is. Célunk továbbá a fősodortól távolabb eső, méltatlanul mellőzött vagy mára feledésbe merült, de mindenképpen értékes keményzenei csemegék megismertetése a nagyérdeművel. Túrjuk hát fel a lemezgyűjteményt, és poroljuk le az előásott kincseket!
„Minden perc egy kivégzés
Minden sor lassú hajó
Én meg csak engedem
Hadd szóljon rendesen
Hadd folyjon, hadd fájjon
Mit hoz, még nem látom…”
Ilyen és ehhez hasonló sorokkal robbantotta ki elmémet-lelkemet a testemből a 2004 és 2016 között aktív szegedi Real Lies, pont abban az időszakban, mikor jobbára céltalan és boldogtalan létezésemnél fogva igencsak vevő voltam az elvont gondolatokra. A csapat egyik legjobb döntése volt, hogy a 2007-es Wulfgang demo után magyarra váltottak, ezáltal is tágítva azt a bizonyos érzelmi-értelmi univerzumot, amin belül maradandót alkottak.
Bár a 2009 januárjában napvilágot látott Tenorman EP-n hallható szövegek még eléggé vegyes képet mutatnak – akadnak rajta esetlen szófordulatok, kínrímek –, a zenekar már itt is megajándékozza a hallhatót olyan, örökre beépülő aranyigazságokkal, mint: „Felforgató az ember/ buta kölyökként játszik a tűzzel/ anyátlan öntörvényű lázadó…” vagy: „Látom, de mégsem teszem/ félek, ma nincs rá eszem…”
A tartalmas szövegek azonban nem érvényesülhetnének a kellően erős zenei kíséret nélkül. A Real Lies amolyan progresszív köntösbe bújtatott stoner/grunge muzsikával támadta az emóval fertőzött haranghajú rock/metal színteret, vagyis finoman szólva sem voltak trendik a Tenorman EP idejében – zenéjük épp ezért talált be az eredetiségre kiéhezett közönségnél. A Váczi Balázs (ének/gitár), Szabó Attila (gitár), Nagy Gergely (basszusgitár) és Papdi Csaba (dob) felállású négyes valami elképesztő elánnal és hitelességgel játszik ezen az anyagon. Érzelmek egész garmadáját megjelenítve adják elő egyszerre kitárulkozó és személyes, bensőséges és leszarom-hangulatban fogant dalaikat. Tudom, így leírva paradoxonnak tűnhet, de ez az 5 dal úgy van tele feszültséggel, frusztrációval és „férfibánattal”, hogy közben körüllengi egyfajta lazaság, felszabadultság, tétnélküli szigma-hozzáállás is. Hallani kell (az Intermezzót és a Tücskölést nyugodtan kihagyhatod, nem tudom, mi volt Váczi Balázsék célja ezekkel a helykitöltő-időhúzó trackekkel… mármint a helykitöltésen és az időhúzáson túl), sokat kapsz tőle.
Az EP amúgy nagyon jól szól, mind a felvétel, mind a keverés Vári Gábor (Black Hole Sound stúdió) fülét dicséri, van benne dög, oda lett téve rendesen a produkció.
Ha csak egy dalt hallgatsz meg az EP-ről, a Kamionpuszi legyen az – leviszi a hajadat!
A zenekar az EP dalaival sikerrel szerepelt néhány tehetségkutatón (Rockspace, Budapestunderground), sokat koncertezett országszerte, számos cikk, interjú megjelent a középlemezhez köthetően. 2010 elején a Soundshine és a román Luna Amara zenekarral indult lemezbemutató körútra a banda, ősszel pedig az Eejit Midgettel közösen szerveztek – szerbiai és romániai állomásokat is érintő – turnét, miközben már íródtak az új szerzemények. Ebben az időben történt egy, a zenekar hangzását, zenei irányvonalát meghatározó változás is: Papdi Csaba dobos helyére Mozsár Mátyás érkezett.
A Real Lies magnum opusa, a 9 című nagylemez hosszas műhelymunkát és kiadókeresgélést követően, 2014. augusztus 30-án jelent meg a Mamazone gondozásában. Emlékszem, úgy vártam mint a messiást, mivel a csapat már hónapokkal korábban belengette a megjelenést, ami folyton csúszott valami miatt.
Ha van hazai lemez, amire anno megérte több mint fél évtizedet várni, akkor ez az! A szintén Vári Gábornál készült albumon – a Tenorman EP-vel ellentétben – nincs töltelék, minden dal megáll a saját lábán, együtt meg aztán végképp utaztatnak, ha vevő vagy az alteros hangulatokra. A korábbi stoneres, grunge-os vonal mellé/helyett ugyanis nem kevés pszichedelikus hatás érkezett (nagyjából az Isten Háta Mögött/Dereng világát megidézve), ugyanakkor – szintén kissé paradox módon – az egész egy mindent átható alter-rockos, popos légkörbe lett beágyazva (ez utóbbit az „új” dobos számlájára írták a srácok a korabeli interjúkban). Persze nem a túltolt, öncélú bölcsész-alterkodásról van itt szó – nem csoszog a mamuszcipő a campus folyosóján –, csupán egészséges mértékben, hangulati szinten van jelen ez az elvarázsoltság.
Na meg a szövegekben. Sokszínű, semmihez sem hasonlító világ tárul elénk, ahol jól megférnek egymás mellett a beállt, elszállós metaforák, a személyes jellegű gondolatok, frappáns szójátékok, a direktebb megfogalmazás vagy épp a grunge melankóliája. Ezek mellett a számcímek is arra utalnak („Prizmaállandó”, „Agytörés”, „46.2452N/20.1646E”), hogy igencsak elborult hangulatban lehettek a srácok a lemez megírásakor.
Erre az albumra már nem kerültek fel esetleges, összecsapott rímek, félkész szövegek. Itt minden egyes szónak pontos helye, fontos jelentése van, ezen a téren tehát hatalmas a fejlődés az előző anyaghoz képest. Minden dalban felbukkan legalább egy sor, egy gondolat, ami bevisz egy mentális-érzelmi gyomrost vagy úgy vág pofán, hogy napokig veled marad, mire megemészted. Ilyenre jó példa a kezdő Róma, amihez sokáig nem társítottam többletjelentést az egyértelmű(nek tűnő) utalásokon túl, viszont amikor évek múltán – már kétgyerekes apukaként – egy interjúból megtudtam a szöveg valódi történetét, szó szerint elsírtam magam a dal újrahallgatásakor.
De olyan is van, ami meg pont az ötletesen megfogalmazott, mégis egyértelmű szóképeivel késztet széles vigyorra.
A banda a megjelenés után ismét koncertkörútra indult, olyan – hasonszőrű – csapatokkal játszottak együtt, mint a Turbo, az Óriás, az Angertea, a Dystopia, a Grand Mexican Warlock vagy az Alone in the Moon, felléptek Budapest és a vidék klubjaiban, kisebb-nagyobb fesztiválokon (Fishing On Orfű, SzélsőÉrték Találkozó) –, azután váratlanul feloszlottak. Búcsúbulijukat 2016. március 16-án tartották Szegeden.
Maradt bennem némi hiányérzet velük kapcsolatban, véleményem szerint volt még bennük egy-kettő…
Hallgasd meg az egész albumot, de ha csak egy számra van időd, akkor ni:
Real Lies: Tenorman (EP)
Szerzői kiadás, 2009
A zenekar a következő felállásban játszott:
Váczi Balázs – ének, gitár
Szabó Attila – gitár
Nagy Gergely – basszusgitár
Papdi Csaba – dob
Dallista:
1. Kamionpuszi
2. Mechanikus keringő
3. Új hús
4. Intermezzo
5. Holdlemente
6. Tücskölés
7. Zárszó
Real Lies: 9
Mamazone, 2014
A zenekar a következő felállásban játszott:
Váczi Balázs – ének, gitár
Szabó Attila – gitár, ének
Nagy Gergely – basszusgitár
Mozsár Mátyás – dob
Dallista:
1. Róma
2. 46.2452N/20.1646E
3. Prizmaállandó
4. Majd azt én tudom
5. Döntetlen
6. Bont
7. Agytörés
8. Ó, Hallgass! Szabad!
9. Forró és kék, széteső
A Tenorman EP és a 9 nagylemez is elérhető a zenekar Bandcamp oldalán.
Real Lies Facebook