Intit leginkább a TNT nevû pop-formációból ismerheti mindenki, és nem is mindenki tudja, hogy volt neki egy zseniális, latinos ízekkel átitatott rock bandája, a Pura Vida. A zenekar körülötti aktualitások feltárásáért az interneten kerestem meg Õt.
Köszönöm, hogy vállaltad az interjút! A TNT felbomlása után hívtad életre a Pura Vidát. Miért pont Pura Vida?
Voltaképpen az édesanyám ötlete volt a név mivel ez egy Costa Rica-i köszönõ szleng és Õ onnan származik és a zene is néhol képviseli a latinos motívumokat! A többieknek is tetszett a név ezért ennél maradtunk!
Milyennek érzed most a debütáló, Mindekinek, aki szereti címmel megjelent korongot?
A lemez 2006. szeptember 16-án jelent meg! Szívünk, lelkünk benne van a dalokban, amiket két kivétellel ( „HELLO”;MÁS NAP”)közösen írtunk a próbateremben. Azt gondolom, ha nagyobb reklámot kapott volna, sokkal sikeresebb lenne, de ez már a múlt és csak elõre tekintek!
A szakma, illetve a közönség hogy fogadta?
Sajnos, mint említettem elég kevés emberhez tudott eljutni a zenénk, de aki meghallgatta pozitív véleménnyel volt róla! Szakmai körökben is jó kritikákat kapott az album, amihez nagyban hozzájárult Dandó Zolika szakmai tudása mivel Õ volt a lemez zenei producere!
Van publikus adat, hogy mennyi fogyott belõle?
Annyira nincs, hogy még én se tudom mivel már jó ideje nem beszéltem a lemez kiadójával! De szerintem ennek a mai internetes letöltõs youtube-os világban nincs is sok jelentõsége.
Kik alkotják a bandát?
Sajnos a csapat már nem mûködik az eredeti felállásban! Mostanában a TNT régi zenekarával szoktam játszani és ilyenkor eljátszunk pár Pura Vida dalt is a sok TNT nóta mellett!
Mikorra várható a nagylemez?
Nem tervezünk lemezt, mert nem sok értelme van egy egész albumot megjelentetni mivel nem nagyon vásárolnak a mostanság kézzel fogható hanghordozót sajnos!
Jelenleg mennyit tudtok koncertezni?
Mostanában, mint azt elõbb említettem a TNT régi zenészeivel koncertezgetek!Dandó Zoli gitár;Kolta Gergõ basszus;Sturm János billentyû;Kovács Tamás/TOBZY/ütõhangszer;Kaszás Péter dob. Koncert akkor van, ha szervez valaki, ami nem túl egyszerû a sok tehetségkutató miatt! Hál’ istennek a jóra mindig van kereslet! 🙂
Van bejáratott/kedvenc helyetek?
Az elsõ ilyen bulink az Irish Cat Pub Budapest-ben volt és nagyon jól sikerült és emiatt döntöttünk úgy hogy ez ne csak egyszeri alkalom legyen! Az asztalon is táncoltak az emberek és még talán a csilláron is lógtak! Szeptemberben biztos újra játszani fogunk ott mert már jelezték hogy igényt tartanak a muzsikánkra!
Tavaly újra életre keltettétek a TNT-t. Miért pont láttátok elérkezettnek erre az idõt?
2011.Május 21. Papp László sportaréna TNT koncert!!! Emlékezetes nap volt! A zenekar pont ebben az évben lett volna 15 éves! A koncert azért jött létre, mert igy ebben a formában meg tudtuk ezt ünnepelni a közönségünkkel együtt! Telt ház volt és hatalmas hangulat!
Ez reunion, vagy csak az a néhány koncert volt?
A tavalyi év a TNT-é volt és azért, hogy a vidékiek se maradjanak ki az ünneplésbõl és a nosztalgiázásból, csináltunk egy kisebb turnét a nagykoncert után!
Lesz új albuma a TNT-nek?
Nem lesz új TNT album se csak egy dalt készítettünk „Mézédes” címmel, ami halható volt a rádiókban is!
Végezetül pedig van pár formakérdésünk, amire természetesen nem kötelezõ válaszolni!
1.: Nem érdekel hogy kire, de Te/Ti eljártok szavazni?
Vannak dolgok néha amitõl nekem is kinyílik a bicska a zsebemben de alapvetõen nem érdekel a politika!
2.: Meg tudsz/tudtok élni a zenélésbõl?
Csak simán a koncertezésbõl nem feltétlenül, de van, egy kis házi stúdióm ahol dolgozom és dalokat készítünk különféle elõadóknak! És ezzel megválaszoltam a következõ kérdést is! 🙂
3.: Ha nem, akkor mit csinálsz/csináltok, amikor nem zenéltek?
Üzensz valamit az Olvasóinknak?
Ne csak a szemükkel, hanem a fülükkel is hallgassák a zenét, hiszen nem feltétlenül a jóképû csinos srác az, aki jól énekel és nem biztos, hogy a bolondozós jó fejnek tûnõ arc az, aki az értéket képviseli!!!
A NAP SÜSSÖN RÁTOK FÉNYESEN!
Köszönöm az interjút!