A címben szereplő kifejezéseknek van egyfajta „a teljesség igénye nélkül” érzete, de mind a zenekar neve, mind a lemez címe félrevezető. Egy szemtelenül fiatal – korátlagban a 20 évet sem érik el – debreceni csapat egy 26 perces, 8 dalból álló lemezzel egy teljes egészet tettek le az asztalra. Lássuk, hogyan… lemezkritikák.
Egyes vélekedések szerint a magyar alter már „túl van tenyésztve”, de be kell látni, hogy Magyarországon a gitárcentrikus zenék terén ez a stílus viszi a prímet. Ennek fényében, valóban nehéz kitűnni egy erős és nagyszámú mezőnyből annak, aki ebbe a fába vágja a fejszéjét.
A Háromnegyed muzsikája esetén azonban az első taktusoknál, az első strófánál ott ragad az ember. Ők azok, akik a zenéjükben egyszerre tudják prezentálni a Kispál pimasz rockandrollját, és a Margaret Island bájos romantikáját. És valahol a háttérben minden art-punk keresztanyja, Patti Smith is felsejlik a háttérben (főleg a Moly és az Élve/Holtan című dalokban, zenei értelemben is).
A dalszövegek terén a csapat nem elégedett meg a „félig teli fröccsös pohár alján kereslek” közhelyeivel – itt a dalok mindegyike nagyon mély és személyes. A téma főleg a szerelem, de annak inkább az árnyékosabb oldala. A lemez egyik legerősebb fegyvere a hangulat. A Szinte Egész nem slágerorientált, inkább egy érzelmi ívet rajzol fel: a dalok egymásba kapaszkodva mesélnek a szerelemről, annak hiányáról, elhasználódásáról, vagy éppen a majdnem működik állapotáról.
A Szinte Egész pontosan az a fajta anyag, ahol érződik, hogy a készítők egyszerűen csak alkotni akartak, őszintén és fesztelenül – épp ezért ami nem akartak nagyot mondani mégis jólesően a mélybe húzza a hallgatót az első hallásra.
Zenei és sounddesign értelemben erősen érződik a ’90-es évek alternatív/grunge öröksége -ami egyszerre meglepő és üdítő a zenekar tagjainak életkorát nézve -, de nem tribute-jelleggel. Inkább egyfajta kellemes naturalisztikus hangszeres dologról van szó: az akusztikus és torzított gitárok nem harsányak, inkább rétegeznek. A dinamika sokszor a halk–hangos váltásokra épül, ami jól szolgálja a dalok érzelmi hullámzását (igen, a Nirvana is érződik a hatások közt).
A vokál gyakran inkább mesél, mint énekel – ez a félbeszélős, félvallomásos megszólalás kifejezetten passzol a tematikához. Igen, a tematika szó nem túlzás – egészen nyugodtan tekinthető ez a kis üdítő újdonság konceptlemeznek.
A Háromnegyed azoknak szól igazán, akik szeretik, ha a zene nem kiabál, hanem melléd ül, és csendben azt mondja: „igen, ezt én szeretném megismerni”.
A Háromnegyed ezzel az anyaggal nemcsak „szinte egész”, hanem nagyon is egyben van.
10/10