Néhány haver társaságában tegnap (október 21-én, vasárnap) este betámadtuk Budapestet. Cél az Artemovszk 38 – vagy ismertebb nevén A38 – nevű szórakozóhely, ahol az idei Goodfellaz helyet kapott. Nem jártam még ezen a hajón, így hát belül rengeteg érdeklődéssel és izgalommal indultam el Tatabányáról.
Az idei GoodFellaz névsora a következő arcokat takarta: Wolfi (Punnany Massif), Saiid (AKPH), Mentha (Hősök), Dipa (DSP), Busa (Irie Maffia), Deego (Barbárfivérek), Siskafinuccsi (Vészkijárat), Nospa (NKS), Curtis (IV), Phat (Vészkijárat), Furacsé (Káva), Day (Viccbeatz)
Tudni kell rólam, hogy a jelenkori magyar hip-hop előadók terén nem remekelek túlzott ismeretanyaggal. Tudtam ki az a Siska (hiszen tatabányai), Deego (a Barbárfivéreket szeretem), na meg persze Busa (hiszen az Irie Maffia az egyik kedvencem).
Olyan fél 11 magasságában érhettünk a fent többszörösen említett szórakozóhely bejáratához, ahol minimális várakozás (értsd kb. 20 perc) után be is jutottunk a komplexumba. Minekutána említettem, hogy ez volt az első alkalom, amikor szemügyre vehettem a bárkát belülről is, most néhány szóban ecsetelném tapasztalataimat, benyomásaimat, reakcióimat a szóban forgó helyet illetően (felhívnám itt mindenki figyelmét, hogy szubjektív véleményem a helyet illeti meg, nem pedig a tegnap estét, illetve a hely csak azon részét, amelyet látogattam az esemény folyamán).
A hangulat, a berendezés, maga az elrendezés tökéletesen elfogadható, majdhogynem kiváló. A küzdőtér 820 fő befogadására alkalmas maximális esetben, és az olvasott számhoz képest nem is tűnik sem túl nagynak, sem túl kicsinek. A színpad megfelelő méretű, az előadók nem lépnek egymás nyakára, az eszközöknek is elég hely marad. Egy bárpult a teremben, egy az orrészben, egy pedig fenn, a szabad ég alatt. Az árak egy átlagos, ilyen igényes és magas volumenű helyhez képest véleményem szerint elfogadhatóak.
Az említett estéről: tizenegy óra után nem sokkal vettük először szemügyre a küzdőteret, ekkor még csak gyülekeztek az emberek, a hangszórókból pedig a hangulatnak és műfajnak megfelelő zene szólt. Néhány szál cigaretta, egy pohár kávé, beszélgetés, várakozás, majd indulhat a parti. Fél egy lehetett, amikor az első MC a színpadra lépett, majd számonként adták kézről-kézre a mikrofont egymásnak. Az ilyen szempontból élőnek definiálható parti fél négyig tartott, ekkor hagytuk el mi is az Artemovszk fedélzetét.
A buliról: A hangosítás véleményem szerint aligha volt kielégítő. Folyamatosan csereberélték a mikrofonokat, mert hol ez szólt halkabban, hol az szólt túl hangosan. A basszus zseniális volt, az aláfestő zene ( J ) megfelelően szólt, azonban a mikrofonok erősségét aligha sikerült megfelelően eltalálni. Annyiból talán szerencsém volt, hogy pont azok az arcok vitték el a bulit a hátukon, akiket én is ismertem (Deego, Siskafinuccsi, Busa). A többi MC-t nem értékelném ki egyenként, voltak nagyon jó pillanatok, nagyrészt mégis úgy éreztem, hogy az alap mozgáson kívül (amit inkább a ritmusnak tulajdonítok) aligha érintettek meg.
Akárhogy is nézem, 1000 forintos belépő mellett semmit nem kell bánnom a tegnap estéből.