A Gedeon Reflects nevével 2023-ban találkoztam először, az Öröm a Zene országos tehetségkutató sorozat szolnoki állomásán volt szerencsém őket élőben látni-hallani. Már akkor és ott bebizonyosodott számomra, hogy a Gedeon Reflects nem csupán egy a millió feltörekvő zenekar közül, hanem egy igazán egyedi hangzás- és szövegvilágot képviselő, nagyon is ígéretes csapat.
Az Előtted Áll a második lemezük, s bár ők maguk úgy jellemzik a zenéjüket, mint amibe az akusztikus melodikus vonaltól a hard rock zúzdáig minden belefér, én azért kicsit árnyalnám s utólagos engedelmükkel pontosítanám a stílusmeghatározást. Fülbemászó, modern felfogású alternatív rockzene ez, ragadós refrénekkel és messze átlag feletti megfogalmazású, már-már művészi igényességű – mégis érthető és átélhető – szövegekkel.
A szövegekre már rögtön az elején ki is térek, mert úgy gondolom, ez az egyik legnagyobb erőssége az albumnak. Szerintem párját ritkító az az egyensúly, amivel a jólesően szívfájdító melankólia és az egyértelműen pozitív üzenetet hordozó gondolatok között lavíroznak a srácok – mindezt teszik úgy, hogy közben ügyesen kerülik a közhelyeket és eszük ágában sincs belecsúszni a magyar altert kb. negyven éve jellemző túltolt bölcsészkedésbe.
Nem mondom, hogy minden dal telitalálat, összességében viszont működik a lemez. A zenekar jól használja ki a stílus által nyújtott eszköztárt, nyilván nincsenek túl nagy kilengések, szélsőségek, mégis változatos, színes kép tárul elénk a lemezt hallgatva. Néhol felbukkannak egészen meglepő témák, mondjuk a hard rockon is túlmutató, metalba hajló zenei megoldások egy-egy szóló vagy kiállás erejéig. Az „Állj!” című nóta például már-már progrocknak is simán elmegy, de a népzenei beütésű „Tudom jól, mit vársz” sem az a tipikus alter/pop-rock, amire előzetesen számítana az ember (vagy legalábbis én). Ez utóbbi – ne kérdezd, miért – még a Salvust vagy éppen Ákost is eszembe juttatta (utóbbi előadó amúgy többször is eszembe jutott az album hallgatása közben). Elképesztően ötletes, gazdagon hangszerelt dal. Jut eszembe, a Grenma Stúdióban, a Nortyx Hangstúdióban (felvételek) és a HangArt Stúdióban (utómunkálatok) is több mint korrekt munkát végeztek a hangzással, tökéletesen szól az album.
Az abszolút csúcs a nyolcadikként érkező „A tengeren”. Van benne egy jó adag Hrutka Róbert-hangulat, mégis egyedi és eredeti – nyilván nem véletlenül kapott klipet. Egy alternatív (értsd: jobb) valóságban ez lenne a SLÁGER a hazai fősodorban a sok öncélú trágár majomkodás helyett. Ha csak egy dalra van időd, ezt mindenképpen hallgasd meg!
Csakis építő jelleggel említek meg néhány „gyermekbetegséget”, amik egyáltalán nem zavaróak, csupán könnyen kiküszöbölhető szépséghibák. A „legszembetűnőbb”, hogy az ének épp azokon a kritikus pontokon válik erőtlenné, bizonytalanná, ahol pont karcos, kemény, „szőrös” megoldást kívánna meg az adott dal. A másik apró szeplő, hogy az egymás után érkező lassú tételek miatt kicsit leül az album közepe, s ez bizony nem kedvez a szűk félórás anyag egyben történő meghallgatásának – habár Gedeon András frontember orgánumának kétség kívül ezek a lírák állnak a legjobban. Azzal együtt, hogy maga a stílus is kiforratlan, ez a lemez is útkeresésnek tűnik. Azért merem ezt leírni, mert tudom, hogy van még feljebb a Gedeon Reflects számára, s abban is biztos vagyok, hogy a következő anyag még érettebb, egységesebb lesz.
Összegezve, több mint figyelemre méltó albumot hozott össze a zenekar, rengeteg jó ötletet, okos megoldást villant fel ez a 29 perc. A cselló, a zongora, a női ének és a vokálok pedig sokat hozzátesznek az egyébként is hangulatos összképhez. Ajánlom a lemezt a könnyedebb zenék és a gondolkodósabb szövegek kedvelőinket.
Album: 8/10
A tengeren: 10/10