Bárhogy gondolkodom, szerintem a hazai kedvenceim közül vastagon a Tankcsapdát láttam a legtöbbször koncerten. (Talán még az Aurora és az Action lehetne versenyben.) Valami oknál fogva azonban mégis bennem volt a késztetés, hogy nem kellene kihagyni ezt a Parkos koncertet, amire a múlt héten kijött új dal is elég erősen rásegített.
Hosszasan lehetne itt lamentálgatni arról, hogy akkor most a Tankcsapda még Tankcsapda-e, vagy hogy eladták-e magukat, meg baz+ és társai, de ettől itt most nemes egyszerűséggel eltekintek. De tudjátok mit? Mégsem. Egy kommentre is reagálok, amit az új dalnál láttam, miszerint milyen jó, hogy nem egy új BAZ+-et adtak ki a srácok. Nos, azóta volt már új dal, az sem BAZ+ volt, ami meg még mindig nem TCS nóta, hanem BSW, de mindegy is. Szerintem aki aktívabban követ, pontosan tudja, hogy nekem a TCS régi és valószínűleg örök szerelem, lojalitásom feléjük töretlen és remélem, a barátság is. Arról nem is beszélve, hogy az új dalt egy hete nem tudom kiverni a fülemből, szóval ennyit arról, hogy ez már nem ugyanaz, nem jó. (Nyilván nem ugyanaz, hiszen ők sem 20 évesek már.) Simán megtaláltam a magam kedvenceit a Liliput Hollywoodon éppúgy, mint anno bármelyik másik lemezen.
De térjünk át a bulira! Nagyon régen voltam már ennyire megindulva magyar koncert miatt, az új dal még jobban bepörgetett, ahogy írtam is, ráadásul az időjárás is tökéletes volt. Mi kellhet még egy hibátlan nyár estéhez? Semmi. A Budapest Parkhoz érve meglepett, hogy a szokásos gyors beléptetés most kicsit lassabban megy, szigorú motozás és átvizsgálás volt, amin többen háborogtak, nekem azért kicsit jól esik, ha vigyáznak az ember biztonságára, ráadásul a secusok tök normálisak voltak. Viszonylag gyorsan jutottunk italhoz is, amiben biztosan közrejátszott az is, hogy pont a Down For Whatever első dalára értünk oda, tehát a nagy tömeg utánunk jött. Vettem hát egy jeges teát, megnéztük a merchet, bezsebeltem két DFW CD-t (köszi, srácok!), majd figyelmem a színpadra terelődött.A múltkori DFW-s Ric$Cast óta vártam az élő találkozást. Legutóbb a Godsmack előtt kicsit bizonytalannak éreztem a produkciót, így érdekelt, itt milyen lesz. A sound egész korrekt volt a srácok alatt, a hangerő sajnos borzasztóan kevés, de tudom, hogy a környék lakói ennyit engednek csak. (No Comment) Amit a legutóbb hiányoltam, azzal most nem volt gond. A srácok rutinosan mozogtak, egyben volt az egész, a dalok egy idő után kicsit egybefolytak, de itt az idő, hogy behatóbban is áttanulmányozzam az életművet, mert a koncert meggyőzött, rendben volt. Szerintem lehet még belőlük nagy produkció, főleg ezzel a háttérrel és kitartással.
Az átszerelés alatt sikerült végre egy régen halogatott baráti találkozót összehozni Gaál Danival, kedvenc feltörekvő stand upos barátommal, akivel a sok közös pontunk egyike a TCS. Kiderült, ő legalább ennyire várta ezt a bulit, mint én. Örülök, hogy sikerült találkozzunk, gyakrabban kellene, de ugye mindenki rohan egyfolytában.
Biztosan benne volt a már többször említett várakozás, de valahogy teljesen bezsongtam már a Fűrész-intro alatt és amikor bekúsztak A Négy kezdő taktusai már ott tudtam: ez a buli kibaszott jó lesz! Hajlamos vagyok elfelejteni, mennyire szeretem ezt a dalt, és most is azon kaptam magam, hogy bizony együtt üvöltöm Lukáccsal:
„Én, igen én vagyok a Hit
Bízz bennem, én nem hagylak itt
Én vagyok a Test, a Lélek
Te nem tudod,de én benned élek”A folytatásban jött az újkori idők egyik klasszikusa, a Köpök rátok, amit a Jönnek a férgek követett és már itt megjegyeztem: Ha most érne véget a koncert, akkor is elégedett lennék! És ahogy a narrátor mondaná a filmben: De nem ért véget! Igazi nyár esti setlist, jött ugyanis a Törölköző teniszütőkkel, a Mindig péntek, Nem kell semmi, majd a Mitől legyen, instant berekedés. Ráadásul ahogy néztem az embereket magam körül, nem voltam egyedül ezzel. Kicsit olyan volt, mint valami laza amcsi filmben egy tengerparti kerti party, ahol mindenkinek fülig ér a szája és élvezi a zenét! Ráadásul a (hangerőt leszámítva) a hangzás is nagyon rendben volt, régóta nem voltam a Parkban ilyen jól megdörrenő bulin.Aztán jött az első igazán komoly meglepetés: Ezen a földön, utána pedig Föld és ég. Amennyire nem tartottam ezeket régen koncertdalnak, most anniyra ütöttek, simán az első csúcspontjai voltak a koncertnek. Itt állapítottam meg sokadszorra: Bassza meg, ezek a csávók még mindig élvezik, amit csinálnak! Sidi végig fülig vigyorral tolta, Lukács szokás szerint rocksztár, Tomi pedig az a csávó, akit bármikor elnéznék reggelig, ahogy püföli a cájgot. Nem tehetek róla, cirka 25 éve ezt érzem, ha ezt a zenekart látom. (Vagyis a mostani felállást ugye „csak” 11 éve.) A „líraibb” vizek sem ültették le a hangulatot, itt jött az, hogy Lukács akusztikus gitárt ragadott, a basszusgitár Mikszi nyakába került, akivel kiegészülve lenyomták az Egyszerű dalt és a Valaki aki vagy című klasszikust. Előbbi alatt abszolút jött a népünnep jelleg ismét, hiába nem a kedvencem, énekelni kellett, ahogy a ránézésre tetházközeli embertömeg is tette.Aztán felpörögtünk újra a Rock a nevemmel, ami után jött az új dal, az Ez a nap az a nap és bassza meg, élőben is nagyon működik! Legalábbis, amennyire én láttam körülöttem, a közönség is nagyon élte, akárcsak utána az egyik legnagyobb favoritom, a Gyűrd össze a lepedőt, ami több mint 30 év alatt sem tudott megkopni. A végső slágerparádé előtt még jött egy Szevasz öcsém, amit anno lemezen nem szerettem, de koncerten mindig működik. És, ahogy vártam, innen már jött a slágerszekció.Elsőként megkaptuk Diószegki Kikivel kiegészülve az Ez az a ház című alapvetést. Látszott Kikin, hogy kicsit meg van illetődve, de egész jól sikerült helytállnia. Innen meg jöttek a dalok, amiket mindenki várt: Mennyország tourist, Örökké pank, a Rock and Roll rugója, Ki csinál rendet és a Be vagyok rúgva. Kiváló lezárás volt, még úgy is, hogy nyilván egy csomó kedvencem kimaradt, de hát ekkora életműből már nehéz válogatni, főleg, hogy sok a kötelező darab.
A buli vége után még legalább egy órán át ott ücsörögtünk és figyeltem az emberek reakcióját. Akiket láttam, szinte kivétel nélkül mindenki benne maradt a koncertben és elégedetten távozott. Szerencsére még Beával is sikerült összefussunk, így egy kis szerkesztőségi „meeting” is belefért. Nagy egyetértésben megállapítottuk, bizony ez egy jó buli volt! Simán mondanám is, legyen minden héten a péntek, de nem vagyok telhetetlen, így kibírom az augusztus 12-i esztergomi buliig. Ott viszont kötelező a megjelenés, pláne ezek után. Újra 16 éves voltam, csak olyan, aki ismeri az új dalokat is. Imádtam, mert tényleg ez a nap volt az a nap!
Fotók: Juhász Norbert Pingvin – PPO Presents – Köszönöm!